Kórlapnézegetés

Amikor a kezelőlapomat nézegetem, az már messze nem jó.

Kíváncsiságból rágugliztam a Beck-tesztre. Az értékelés a lap alján. A kórlapon nálam 22 volt.

Persze, lehet örülni, hogy a múlt, azonban szkeptikus vagyok.

Egy plusz, egy mínusz

Reggel jött egy e-mail, hogy egy szöveg után kapok honoráriumot. Késő délelőtt jött egy e-mail, hogy fasza, hogy küldtem a szöveget, de majd csak januárban hozzák le, ha. Százszorosan, ezerszeresen jobban örültem volna annak, ha januárban fizetnek és decemberben még lehozzák a szöveget.

Csak ne motoszkálna az agyam hátsó részében az az érzés, hogy nem bíznak bennem...

A peremkerület peremkerülete

Akik azt hiszik, hogy nem fáj azok tévednek. Igenis fáj, rosszul esik, hogy nagyon-nagyon kevés embert érdekel, hogy mit csinálok, írok. Most szigorúan az irodalom keretein belül mozgok. Valahol fáraszt az, hogy a peremkerület peremkerülete vagyok. Fáraszt az, hogy I take the path less walked, but nobody takes interest in it.

Vannak kivételek persze, meg fel lehetne hozni azt is, hogy ha az ember ennyire specializálódik, akkor ne sírjon a szája, ha észre sem veszik. Csak néha jól esne, egy egészen kicsikét...

Rövid hátranézés

Még január elsején posztoltam ki egy hosszabb gondolatot Gaimantől, azzal kapcsolatban, hogy miket (?) is szeretnék az új évre. Megállapíthatom lassacskán, hogy ez azért olyan égbekiáltóan nem volt jó év. Sőt!

Egyet azonban mindenképpen el kell, hogy könyveljek, hogy dacára annak, hogy csináltam/próbáltam ki új dolgokat az utánuk uszályként húzódó megbánás, esetenként szégyen hat rám és nem tudom elkerülni, megkerülni.

(rém)Álom I.

Mostanában rosszul alszom, de ezt említettem már, így ma is felriadtam reggel.

Ha jól emlékszem kiraboltak.

Lehet, hogy reggeli készítés előtt kellett volna leülnöm lepötyögni, hogy miként is volt.

Cigányélet

Rühellem ezt a cigányéletet. Amikor nem azzal telik, hogy rohanok egyik helyről a másikra, mert valaki azt mondja ironikus hangsúllyal, hogy "fasza", mikor közlöm, hogy nem vagyok otthon X ideig vagy kérdezi, hogy "de mikor megyek már haza?", akkor az egyetemen bontják a koponyám burkát és tömik, mint egy zsákot.

Néha elgondolkodom, hogy okos ötlet volt-e kirúgni az asztal negyedik lábát...

Viharlámpás

Egy apró viharlámpásba zártam el mindent, ami történt. Őrzöm magamban, amíg elül a vihar. Egyszer elcsendesedik.

Esti pohár bor

Ma este úgy jöttem haza, hogy szükségem van valamire, ami egy kicsit elhúz ettől a fásult lelkiállapotból, amibe belebucskáztam mostanában. Ittam hát egy pohár vörösbort, aztán még egyet. De ennyit és nem többet. Menetelés, semmi más.

Talán az egyetlen örömhír, hogy lassan megáll a szakállamban a fésű, amikor fésülöm. Valamikor ide is el kell jutni.

Örvény autósztráda

Repetition compulsion. Az örvény. Ami újra s újra lejátszódik, kisebb strukturális változásokkal, de ugyanaz marad. Még az érzés utána is ugyanolyan, mint korábban.

Konzekvencia az nem igazán van illetve, hogy egészen pontos legyek még úton. Talán megérkezik, becsönget, hellyel kínálom, leül, kínálom kávéval, elfogadja, szürcsöl egyet a bögréből és rákezd. Annak az eredménye lehet homlokra csapás vagy a lélek kertjének alján lopakodó "ugye-megmondtam".

Akármi is jön, egy évad lezárult, period.

Rezgések a lemezek alól

Feltehetőleg ostobaság, azonban ma délelőtt azt vettem észre magamon, amikor egy csoporttársnőm teljesen véletlenül megérintette a hajamat, hogy hiányzik az érintés.

Fénysebességgel nyilallt lefelé a primordiális mélységekbe ez a felismerés, olyannyira, hogy a 90 perces órát azzal töltöttem el többnyire, hogy ezen gondolkodtam.

Ez szépen szorongás-gubóvá gömbölyödött.