400. poszt

Sok év, mindenféle nyavalygások közepette eljutottam a 400. posztig. Éljen!

We need you to hope again!

Dirk Gently

BBC Four has decided to adapt Douglas Adams' Dirk Gently's Holistic Detective Agency. However, as I looked for some comparative opinions about the the book and series, I concluded they had nothing in common. I did not read the previously mentioned novel, but I did read The Salmon of Doubt and I have to admit that I did not have any kind of expectation toward these series. Except I know Douglas Adams, thus I prepared for something funny.

Shelter

Julianne Moore-t régóta kedvelem, úgyis mint nőt illetve mint színésznőt. Többször van az az érzésem, ennél a mozinál kiváltképpen így tűnik, hogy ő vette át Jodie Foster helyét a thrillerek és horrorok világában. Elég csak a The Forgotten aggódó anyájára /v.ö. Flightplan/ gondolni. A nyomozó karakter sem áll távol tőle: Ridley Scott Hannibal-ja vs. a kilencvenegyes Bárányok hallgatnak Jodie Fosterrel. Mindketten Clarice Starling szerepét játszották. Az elmúlt években játszott még a Blindness-ben illetve a Chloe című drámában, melyben a férjéért aggódó feleséget alakította Liam Neeson oldalán.

A történet:
Talán nem annyira meglepő, hogy a hollywood-i filmesek eleddig posztapokaliptikus környezetbe helyezték a világvégét. /The road, Book of Eli stb./ Mind, némelyik lazábban, van amelyik szorosabban, de kötődött a Bibliához, mint a nyugati civilizáció meghatározó okmányához. Nem árulok el nagy titkot azzal, hogy ebben is erről lesz, csak egy kicsivel rafináltabb megfogalmazásban, beállításban. Ezúttal leszállunk az egyének szintjére, nem kollektív problémával szembesülünk.
Adva van egy a tudomány oltárát rendszeresen látogató pszichológusnő - napjaink papja, ha úgy tetszik -, aki egy, az apjától kapott, telefonhívás után, látogatást tesz nála az intézetben. Egy fiatal srácnak mutatja be. Jonathan Rhys Meyers bújik Adam bőrébe, akinek mint kiderül van még egy lélek a testében. A különbség szembetűnő már elsőre, egyikük tolókocsihoz kötött, míg másikuknak semmi gondja nincs a járással.
A tudományos módszerek - röntgen - igazolják egytől egyig azt, amiben a Jessup doktornő kételkedett, miszerint márpedig lehetetlen, hogy valakiben két lélek legyen. A csigolyák állása különbözik a két felvételen.
Ahogy haladunk előre és göngyölítjük fel az ügyet s annak részleteit akaratlanul is belebotlunk néhány részletbe, ami ha nem is közvetlenül, de közvetve kapcsolódik Istenhez, Bibliához és a hithez. Van egy jelenet, ahol lapok száradnak a szabad ég alatt, többségükön írás, aminek később jelentősége lesz, azonban eltekintenék a spoilerezéstől. Tetszett, hogy azokhoz az orális kultúrákban jobban jelenlévő hagyományhoz nyúltak a film rendezői - egyikük sem amerikai, az imdb szerint legalábbis -, amiket az európai kultúrkör jobban ismer és használ, mint az újvilágbeli. Többször éri vád az óceánon túliakat, hogy nincsenek gyökereik. Dehogyis nincsenek, csak mi, lusta európaiak nem vagyunk hajlandóak észrevenni. Jó néhány jelenetben adódik lehetőségünk arra, hogy ezt meg is tapasztaljuk akárcsak Jessup doktornő. Hol található mindez az ősi tudás? A hillbillyknél. Elő is bukkannak odvaikból, próbálva segíteni - a maguk módján - a válaszok után kutató doktornőn. Felszínre bukik egy XIX. századi történet egy déli tisztelesről, bizonyos Christian Moore, aki a hit erejével próbált gyógyítani a spanyolnátha járvány idején. Bemagyarázta a völgyben lakóknak, hogy kizárólag a hitből táplálkozva meg tudják magukat menteni. Hogy miként és hogy járt, milyen következményekkel járt ez a szónoklata, emiatt kell megnézni a filmet.

Először teljesen sablonosnak gondoltam a filmet, azonban ahogy bontogatja kifelé a csomókat a story, úgy kezd érdekesebbé válni s nem a halmozódó hullák miatt. Kár, hogy csak a vége felé jött be ez a szál, több figyelmet érdemelt volna.

7/10 az osztályzatom így a végére, de ezúttal nem a főszereplőnő miatt.
@ youtube

Shutter Island

Leo DiCaprio-t talán a Revolutionary Road óta kedvelem. Bár tény, hogy A téglában is jól alakít. Ez a 2010-es film egy pszicho dráma, ami az emberi mivolt hármas leosztásának határait feszegeti. Véleményem szerint a dráma, mint kategóriai besorolás nehezebben állja meg a helyét, mint teszem azt egy Bergman film esetében.

A diegesisben gyakran csúsztatások történnek, narratológiailag felettébb összetett. Az idősíkok keverednek, az átúsztatások nem mindig következetesen flashback-ként vannak elővezetve. Az egyik ilyen eszköz a zene volt. Név szerint Gustav Mahler Quartet for Piano and Strings in A Minor-ja (pt. 1,2).

A narratológiai szintek lebontása majd újboli felépítése alapján tudja a néző rekonstruálni az eseményeket, mert a syuzhet nem a legbarátibb több esetben. Három vagy négy szál fut egyszerre, melynek ismeretében többször megkérdőjeleződik a valóság és az illúzió közötti különbség s talán még a kettő közötti árnyékzóna is felsejlik.

A lélek erdejében:
A helyszín megválasztása sem volt teljesen véletlenszerű. Egy elhagyatott börtön sziget, távol a civilizációtól, sűrűn benőve fákkal, bokrokkal, igazi elveszettséget injektál a nézőbe. Ahogy Edward Daniels rendőrbíró vágja át magát a kusza növényekkel benőtt erdőségen, akkor megtorpanunk egy pillanatra és elgondolkodunk, hogy várjunk csak, mit is látunk pontosan.

Žižek(g)és:
Ez alászállás, a lélek bugyraiba, ahonnan nincs menekvés. Mindenkitől el tudunk menekülni, csak attól a bizonyostól nem. Az egész sziget, a tébolyda épülete az ID. Az erdő, a sziklás perem, az őrültek háza, mind-mind azt sugallják, hogy amit látunk, tapasztalunk az esetlegesen nem a valóság, erre látszik ráerősíteni a történetszövés is, hanem képzelgés, kitaláció. A film folyamán több utalás is történik erre. Nem véletlen az sem, hogy a börtönben három szárny van. Egy 'A' a férfiaknak - ők közelebb állnak a Superego-hoz -, egy 'B' a nőknek - ők kevésbé racionálisak, tehát Ego-k lesznek -és egy 'C' szektor - az ID, ahol meglepő módon csak férfiak vannak -.
Amikor Ted belép a tiltott zónába /'C' szektor/, némi bolyongás után a sötét alagutakban megtámadják, a megszemélyesített ID lesz az, aki megkísérti, de bántani - megölni - nem akarja. Az események innentől más irányt vesznek.

Karakterekről beszélve említettem már az ID, az Ego maga Teddy Daniels, azonban a Super Ego kérdése még nyitott. Ezt a szerepet Ted társa, Chuck Aule tölti be, akit Mark Ruffalo alakít.

Ezt a pszichoanalitikai megközelítést erősíti az a tény, hogy maga Freud is megjelenik a mozifilmen, igaz Dr. Nähring néven. Max Von Sydow alakítja a derék bécsi neurológust. Meg kell emlékezni még a világítótoronyról, ami itt fontos szerepet tölt be, illetve a 'C' épületben való céltalannak tűnő kódorgáskor használt gyufákról.

Kellemes kikapcsolódást nyújt a film - amennyiben ez a jelző érvényes lehet egy thrillerre -, miután azonban az ember rájön a dolgok nyitjára, azon kezd el tanakodni - legalábbis én mindenképpen -, hogy meddig lehet csavarni még.

@ youtube 1/2

The Secret of Kells

Emlékeztek a Belleville randevúra? Didier Brunner finanszírozta azt a rajzfilmet is. A producer személye nem hagy az egyszeri néző számára látható nyomot a munkán, ugyanakkor nem árt fejben tartani, hogy még vannak élesszemű hozzáértők, akik szánnak pénzt az efféle alkotásokra. Dotálják a más persektívák megnyitásának lehetőségét.

Magával a plottal nem kívánok foglalkozni, a rajzfilm hivatalos oldalán el lehet olvasni. Sokkal inkább érdekel az, hogy miként hozott létre egyetlen könyv identitást a IX. században, miként adott reményt a vikingek által sarcolt Albion lakosainak.

A kells-i könyvet ha úgy tetszik Book of Kells-t a kelta szerzetesek készítették a Krisztus utáni kilencedik században. Alapja a Vulgata, tartalma a négy evangélium, előszavakkal és glosszákkal.

Az igazi csodálatra méltó dolog az ebben a kéziratban, hogy ekkoriban a keresztény és a pogány művészet nem vált el élesen egymástól, mint a későbbiekben, így az ornamentikája olyan egyetemes rajzolatokkal büszkélkedhet, hogy nekem többször is a magyar jelképek köszöntek vissza, ami kevésbé véletlen, elvégre tanyáztak a Kárpát-medencében kelták, a magyar törzsek bejövetele előtt. /ha tévednék, lehet korrigálni/ Olyan elegy jön létre, melyben minden kultúra felismerheti egy-egy saját darabkáját.

Feltételezhetően nagyképűség, de érzésem szerint a magyar rajzfilmek, mesék is hathattak a képvilágra. Az égig érőnek tűnő fák, a leegyszerűsített, ám nagyon is szimbolikusan hajló fák, mind-mind ezt az érzést növelik bennem.

Észrevehetőek a román stílusjegyek, ugyanakkor az ég felé törő torony kissé ellentmondásba keveredhet a körötte szétdobált tömzsi házakkal és kunyhókkal, de valahonnan mégiscsak be kell látni az apátságot. Eddig a formákról volt szó, most essen egy kevés a szinekről is. Gyakoriak a kékek és zöldek, mind a elöl lévő, mind a háttérül szolgáló rajzok megalkotásában.



A rajzfilm felvonultat tündérmesékbe illő tulajdonságokat mint például: a lány, aki énekével kiszabadítja a fiú főhőst. (Gondolkodóba ejtő, hogy mennyire ősi ez a mozzanat, igaz, korábban többnyire károkozásra használták - lehet itt az Odüsszeia sziréneire vagy Oscar Wilde The Fisherman and his Soul-jára asszociálni -). Tovább töprengve ezen, az is fejtörést okozhat illetve figyelmet követelő momentum a rajzfilmben, hogy az miként jeleníti meg Brendan és Aisling kötelékét. Miként halad a kezdeti 'kitiltás az erdőből'-ből 'bármikor visszajöhetsz'-ig. Kapcsolatuk fejlődése egy ponton megreked, a férfi karakter kilépdel a nő horizontjából, elveszítik egymást. Később találkoznak, ám míg Aisling tündér, nem öregszik, addig Brendan felnő, szakállat növeszt és a hangja is mélyül. A kettejük közti nyílott szakadék azzal válik igazán nyílvánvalóvá, amikor a viszontlátásnak örülve a férfi hajszolni kezdi a lányt a fák között, de az elinal.

Lehet oktondiság felvetni, de miért nem kérte az akkor még fiú a tündér segítségét a könyv illusztrálásában? A mozi más választ ad erre, elsődlegesen azért, mert a tündér nem érti a könyvet. Mivel halhatatlanok, az emlékeik állandóak, nem felejtenek, ugyanakkor ismereteik tárháza növekedhet. Szó sincs arról, hogy bármilyen formában is megörökítésre kerüljön bármilyen eset, ami Aisling-gel történt, ezért nem érti a fiú buzgóságát, hogy emlékbe zárja magát és népét. Azonban segít neki.
Én inkább a másodlagos magyarázathoz nyúlnék, ami azért mélyebb értelmezést is biztosít. A fiú valamilyen bogyóért ment az erdőbe. Egészen pontosan tölgyfa-bogyóért. Azt már természetesen pusztán kukacoskodás, hogy a tölgyfán legtöbbször makk van, és nem bogyó, de hé, mesében vagyunk, minden lehetséges. A tölgy a férfiasság princípiuma jóformán az egész európai kultúrkör szimbolikájában. Már ezen a mélyebben fekvő értelmezési síkon is ki van zárva, hogy egy nő hozzányúljon a könyvhöz, ha pedig ez tetézve van azzal, hogy nem érti magának a szónak a jelentését, sőt soha nem is látott még olyat, akkor érthető, hogy az ifjú szerzetes miért nem fordul segítségért a leányhoz.

Az okoskodások sora lejárt, itt az idő, hogy ajánljam mindegyikőtök figyelmébe ezt a röpke egy órára rúgó rajzfilmet.
@ tecső

Agytágításomat segítette: Dragon Zoltán és Kérchy Anna
ezért köszönet jár nekik, köszönöm!

Il Vangelo secondo Matteo - Máté evangéliuma

Pasolini-t már emlegettem egynéhányszor a blog keretein belül, ha az úrvacsora idén elmaradt, valahogy mégis szerettem volna adózni az ünnepnek, ezért maradt a Biblia forgatása és a Máté evangéliuma című mozi.

Halvány fogalmakkal felvértezve az olasz rendező előző munkáiról, ez az a film, amelyik annak ellenére, hogy látszódik az egész mise-en-scène-en hogy Olaszországról van szó, mégis a rendező elérte azt, hogy a néző tökéletes bizonyossággal hihesse, hogy az új szövetség megköttetésének idejében járunk. A varázs működik, reprezentációval semmi gond.

Vegyük most a Bibliát egy irodalmi terméknek! Miért is ne tehetnénk? Northrop Frye is így vizsgálódott. Tehát, ha ebből a perspektívából nézzük, akkor a szöveg - jelen esetben szent szövegről van szó - átültetése egyik művészi nyelvből a másikba nem maradéktalanul tökéletes.

Az erőteljesen metaforikus nyelvezettel bíró Könyvek Könyve esetében a rendezőnek latba kellett vetni minden képzelő erejét is, ha koherensé akarja tenni ezt a két órát. A már meglévő költői kifejező eszközökön túl, Pasolini ráerősített Júdás karakterének gonosz voltára. Lsd.: A Biblia Máténak tulajdonítható passzusa nem adja az olvasó tudtára, hogy ki volt az, aki megfeddte azt az asszonyt, aki bekente olajjal Jézus haját. (v.ö.: Mt.26:7-10) A film azonban egyértelműen a vöröshajú bűneinek lajstromára veszi ezt a két mondatot.

Rengeteg tableau-val találkozhatunk a megtekintés folyamán. Ezek többnyire nem megállítják a narrációt, sok esetben előrébb lendítik a történetet. Akadnak társadalmi gesztusok is szép számmal. Elég ha csak azokat a jeleneteket hozom szóba, mikor Jézus a főpapokkal beszél.

"...social gest can be traced even in language itself. A language can be gestual, [...] when it indicates certain attitudes that the speaker adopts towards others: 'If thine eye offend thee, pluck it out*' is more gestual than 'Pluck out the eye that offends thee' because the order of the sentence and the asyndeton (a kötőszó elhagyása) that carries it along refer to a prophetic and vengeful situation." (Barthes, Roland: Diderot, Brecht, Eisenstein.)

*Máté 18:9

Az alapanyag is többször ugrik időben, kihagy részeket. A film próbálja tartani ezt a sjuzet-t, sűrűek a vágások, gyakran olyan érzése támadhat a nézőnek, hogy volna még valami a jelenetből, mégis a kép elsötétedik és következik valami más.

Végül pedig egy kérdés s annak válasza. Miért pont a szinoptikus Máté evangéliuma került megfilmesítésre? A válasz ott rejlik a rendezőben. A puritán külső, a letisztult, szinte tapintható és érezhető jelenetek azok a védjegyek, melyek az olasz rendezőre jellemzőek. Nyilatkozatában így vélekedett erről a választásáról: "János túl misztikus, Márk túlon túl vulgáris, Lukács pedig szentimentális."
Mindazonáltal Máté evangéliuma az egyetlen, amely merev egy kissé a többi evangéliumhoz képest. Megkockáztatom a bigott jelzőt is, habár nem a legszerencsésebb. Ebben szerepel az Úr imája is. (Máté 6:9-13)

Pasolini-nak ebben a filmjében elhallgatnak az emberek. A zene mesél, a szereplők kizárólagosan az evangyéliomból átemelt szövegkönyvet mondják.

Íme egy ateista értelmezése a Bibliáról. Trailer (sajnos színes és angolul beszélnek benne)

A Cock and Bull Story - Bikatöke

251 éves posztmodern. Nyílvánvalóan elment az eszem, hogy ilyeneket le merek írni. Azonban nem csalás, nem ámítás. Valóban erről van szó.

A The Life and Opinions of Tristram Shandy, Gentleman című 1759-ben először megjelent majd az azt követő hét kötet valóban hőn szeretett posztmodernünk jellegzetességeit viseli. Laurence Sterne regényfolyama minden tekintetben kiemelkedő alkotása volt korának. Magát az eredetit még nem olvastam, röpke 500 oldal, ha valaki bele akarna tekinteni a fentebbi linken megteheti, de a filmet elnézve feltételezhető, hogy az alma nem esett messze a fájától, tehát narratív szintek egymásra simulásáról, megcsavarásáról beszélhetünk. Megfigyelhető a stream of consciousness (tudatfolyam vagy minek fordították?) valamint a saját magára való reflektálás megjelenése, mint új elemek az elbeszélésben, ami nem került terítékre egészen a XX. század elejéig. A főszereplő először csak a harmadik kötetben jelenik meg, mint felnőtt önmaga, lép színre, ha úgy tetszik, mégis a megelőzőeket is ő beszéli el születése előttről.

Maga a mozi egyszerre játszódik jelenben - igaz akkor is két kettős helyzetben - illetve a múltban, amikor a regény játszódik.
A jelen időben két dolog zajlik, az egyik maga a filmforgatás. A másik a filmbeli szereplők élete, ahogyan forgatnak mindezeket rögzíti egy második kamera. Tényleg gondolkodóba ejt, hogy akkor most igazából melyik is a film? Az-e amelyiket a filmbéli forgatócsoport forgat avagy az-e amelyiket mi, mint nézők láthatunk? Film a filmben. Érdekes, de talán nem is volna muszáj elkülöníteni a kettőt, bár szervesen nem illeszkednek össze időben, a színészek ugyanazok még ha más szerepekben is.

A főszereplő, Steve Coogan három arcát is láthatjuk. Övé a címszerep, Tristam Shandy, ő alakítja Tristram apját, Walter Shandy-t, és megjelenik mint Steve Coogan, a színész. Mindezt a metamorfózist akár egy jeleneten belül is láthatjuk. Rizsporos paróka fel, Walter, le, Tristram, kibújni a XVIII. századi gúnyából: Steve Coogan.

Korabeli kritikák meglehetősen megoszlottak a regénnyel kapcsolatban. Samuel Johnson, akiről tudjuk a Fekete Vipera óta, hogy egy elviselhetetlen, "dagadt, hájfejű trotli" (ez másik részből van, mindegy) volt ennyiben emlékezett meg az ügyről: Semmilyen furcsaság nem fogja sokáig húzni. Nem fogja kiállni az idők próbáját. Ugyanakkor az olyan nagy nevek a kontinensről, mint Voltaire vagy Goethe nagyon elismerően nyilatkoztak a regény írójáról és magáról a műről. Hangsúlyozták humorban gazdag voltát, ami a filmben is helyet kap.

Maga a film egy mockumentary. Első találkozásom volt ezzel a műfajjal. Hosszú konklúziót kár volna vonni belőle.

Néhány megemlítendő dolog még:
Mr. Dylan aka Bernard L. Black ugyanabban a karaktertípusban tetszeleg, mint a Black Books-ban. (amiről hamarosan kanyarítanom kellene egy írást)
Stephen Fry- szintén három karaktert alakít

@ youtube

El Topo - A vakond

Úgy hírlik kultmozi. Azt beszélik nehezen érthető. Tartják róla azt is, hogy mérföldkő a filmtörténetben. A magasságokba repítik, holott csak egy piszkosul nehezen megfogható film?

Alejandro Jodorowsky 1970-ben készült alkotásáról ezeket is el lehet mondani. Meg lehet fogni azonban úgy is, hogy az egész film egy átfogó s kifeszülő szimbólumrendszer, amit át- és átsző az a sajátságos mexikói hangulat, mely a film sajátja. A rendező egyúttal főszereplő, jelmeztervező, forgatókönyvíró, látványtervező, zeneszerző. Igazi 'csináld-magad' pasas. Kis költségvetéssel dolgozott, ami nem hátrány, gondoljunk csak a Pasolini életmű egyes darabjaira.

Nem véletlenül hoztam összefüggésbe az olasz rendezőt és Jodorowsky eme művét. Szimbólumhasználatuk hasonló; mélyen gyökeredzik a Bibliában. Tetten érhető még a hármas felosztás. A Salò hármas egysége itt is megjelenik. Lebontva a mexikóira: I. Prophets, II. Psalms, III. Apocalypse.

Az egész alapvetően roppantul morbid. Western környezetben egy olyan jellegű mészárlás, konvencióktól való elszakadás - szó szerint szembe hugyozza őket - eleddig még nem fordult elő, legalábbis a hagyományos értelemben vett vadnyugati történeteknél.

Linkfal:
Port.hu
Youtube


Egyéb
A lábat mélyen fetishizálják a szereplők. Sok blaszfém jelenettel is találkozhat a néző:

Egy papot felöltöztetnek Szűz Máriának, Vakond komédiásként szamárháton megy be a városba.
Az orosz rulettezők a templomban; a buzgón hívő embereket s azokat átejtő lelki vezetőt gúnyolják a film alkotói.

Bibliai utalások, amiket egy ülés során össze tudtam kaparni:
4 evangélista - 4 túlélő pap
Pásztorok, bárányok folyamatosan jelen vannak.
Eli Eli lama sabachthani is elhangzik.
Stigmák jelennek meg a főszereplőn.
Egy kis apokrif is ~ Júdás meglökte Jézust kecske képében, ahol később a Megváltót a római katona megszúrta a kereszten. Ugyanezen a helyen lövi meg az egyik nő Vakondot.
A bújkáló 'szekta' felfogható akár a kumráni törzsnek is.

Agora - Egy új vallás felemelkedése és egy régi halála

Alejandro Amenábar legújabb filmje, Rachel Weisz főszereplésével az ókori Alexandriába repít bennünket nézőket. A történet az első női matematikus, Hypatia életével foglalkozik, ugyanakkor nyomon követi a kereszténység felemelkedését, útját az egyeduralom felé.

Kezdetben a Kelet-Római Birodalom kulturális központját, Alexandriát láthatjuk mikor még egyik hiedelemvilág sem kerekedett felül a másikon. Hypatia az universitáson tágítja a fejeket, a neo-platonista szemlélet jegyében. Először a pogányok között robban ki a patália, hogy mégis mit képzel ez a zsidó szekta, kereszténység, hogy becsmérelni kezdik az ő isteneiket. Nyilvános pogrom robban ki a két felekezet között. A politeisták bezárkóznak a könyvtárba védekezésül, támadásuk ellentámadásba ment át a monoteisták részéről. Érdekes ahogyan a keresztények kihagyják a zsidókat a vérengzésből. A jelenet később megismétlődik, igaz más kontextusban. Ezúttal azonban a szektából kinőtt báty az, aki szítja a harag parazsát.

Hüpatia ennyiben hagyja a dolgot - Euklidész legelső tétele: Ha két dolog egyenlő egy harmadikkal, akkor azok mind egyenlőek egymással.

Nem állhatom meg szó nélkül, de a könyvtári jelenet számomra nem volt teljesen hiteles. Akkoriban nem volt elterjedve a néma olvasás, ergo az lett volna a minimum, hogy a könyvtár látogatók mormognak maguk elé, de legalábbis maguk elé beszélve olvasnak, ne adj ég, fennhangon teszik ezt.

Kifejezetten izgalmas, hogy a főszereplő valóban élő személy volt, habár vajmi keveset tud róla a történelemtudomány. Szünesziosz szintén azok közé a szereplők közé tartozik, aki felbukkan és valóban hatott a történelemre. Oresztész, mint római patrícius veszi ki részét a szereplőgárdából, az ifjú egyház korabeli vezetője Kürillosz igen nagy befolyással van az események alakulására.

Van egy szubjektív vonala is a narrációnak, de az elhanyagolható, ráadásul még torzítja is a valódi történéseket. Számomra inkább tűnt hollywoodi húzásnak, semmint szervesen illeszkedő résznek.

Linkek
Imdb
@ Youtube

Pushing Daisies 2. évad - Halottnak a csók

Egyszer már górcső alá vettem ezt a sorozatot, itt lehet elolvasni az első benyomásaimat.

Annyit ezúttal nem szándékozom írni, mint ott, inkább csak a lényegre szorítkoznék. A Halottnak a csók beleesett a forgatókönyvírók sztrájkjának periódusába, ennek rendje és módja szerint a második kör már eléggé heterogén lett, ami a színvonalat illeti.

Az első lényeges változás, hogy hőseink kimozdulnak az Emerson Cod-Halottasház-Pie Hole szentháromságból és világot látnak. Kezdetnek említhetnők Olive kolostorba vonulását /Nunnery angolul, so say hello to Mr. Shakespeare/. Anélkül, hogy spoilerezést követnék el, előadom, hogy szőke szereplőnk két titokkal vonul a magas hegyek közé. Továbbá érdekes az, hogy ez a nyelvi kettősség is megjelenik, ha éppenséggel nagyon vaskalaposan nézzük a történetet.

Nem tudom felidézni, hogy szerepeltek-e az első évadban népmeséből átemelt elemek, azonban itt felbukkannak. Undorítóak a halálnemek. Morbid ellentétet képeznek a sorozat atmoszférájával. Akad egy visszatérő karakter is, ami szintén üde meglepetés volt.


Summa summárum

Még mindig úgy hiszem, hogy egy felettébb szórakoztató sorozat a Pushing Daisies, dacára annak, hogy a befejező tizenharmadik epizód után, az emberben temérdek kérdőjel marad.

Little Ashes - Kis parazsak

Ez a mozi egy éve jött ki, néhány hónappal később, minthogy a Twilight a honi mozitermeket megtöltse sikongatásokkal. Mr. Pattinson ebben a filmben merőben más oldalát csillogtatja. Ez az alkotás a spanyol huszadik század két - egyik irodalmi, másik elsősorban képzőművészeti - jelentős alakjának színre vitelével igyekszik felhívni magára a figyelmet.
Salvador Dalí és Federico Garcia Lorca életének ezen pontját sokáig homály takarta, a történet szóvá is teszi, hogy csak valamikor a nyolcvanas évek végén derült fény kapcsolatuk minőségére.

Spanyolországban a huszadik század elején is szívósan tartotta utolsó állásait a feudalizmus. Maradványait próbálva igyekezett megtartani azt Rivera diktatúrája által, amit XIII. Alfonz is támogatott. A spanyolnátha járvány már elült, az ország újjáépítésre szorulna, de a kedélyek mégsem csillapodnak.
Ebbe a viharvert állapotba csöppen bele a néző, amikor egy kollégium ablakán látja kitekinteni Garcia Lorcát. Megérkezik egy ismeretlen férfi, kölcsönösen szimpatikusnak találják, dacára annak, hogy a jövevény mókás ruhákban jár, jószerével tudomásul sem veszi, hogy már túl jutottak az emberek a századfordulón. Kettejük életének összefonódását, kettéhasadását követhetjük nyomon a filmkockákon. Jobbára mellékszereplői epizódszerepekre van kárhoztatva Luis Buňuel, holott akármennyire is két nagyformátumú fickó a másik kettő, azért többet is el lehetett volna árulni, nem pusztán sejtetni erről a spanyol rendezőről.

/Az eredeti festmény/

Legnagyobb gondom ezzel a két órával, az az, hogy számomra már túlzottan romantikus illetve, hogy egészen pontosan fogalmazzam meg az álláspontomat, úgy romantikus, ahogy nem volna szabad. Maga a téma, homoszexualitás, is - számomra - kissé ingoványos téma, annak ellenére, hogy a Wilde-ot és a Total Eclipse-t szemrebbenés nélkül végig tudtam nézni. Itt olyan nevetséges formában tálalják a melegeket, mintha inkább nők volnának, nem pedig olyan férfiak, akik történetesen homoszexuálisok. Feltételezem, nem akart nagyot bukni a rendező, ezért vállalta fel ezt a rózsaszín ajakírt, nem bízott abban, hogy a már fentebb említett színészpalánta neve garancia lesz a mozipénztár előtti tülekedésre. Az igazi egymásra találás kliséhegye - holdfényben találtak egymásra - is további mélyíti bennem ezt az elgondolást.

A mesélés fonala még egész ügyesen lett megoldva, a korabeliség tollával ékeskedő áldokumentumfilm részletek vannak egybegyúrva hangosan olvasott levelekkel, miközben a történet halad.
[SPOILER] Amit azonban fontos kiemelni, az a Magdalena-val való szeretkezés jelenete. Egy szobában van Dalí és Garcia Lorca, éppen a határán vannak hogy felfedjék egymásnak a vonzalmukat, mikor Magdalena kopogtat. Dalí elbújik - kifejezetten ügyetlenül -, Federico beengedi a részeg nőt, aki felajánlja magát neki, majd ledobja ruháit. A férfi kap az alkalmon - némi hezitálás után -, magáévá teszi. Ami az aktus alatt történik, ahogy a két titkon egymásba habarodott fiatalember fikszírozza egymást, az tökéletesen előadja, hogyan lehet meggyalázni egy nőt. Abszolút tökéletes jelenet, a keménysége, a hidegsége ellenére is. [/SPOILER]



Linkház:
Wikipedia

Mert szeretett Hispánia
s versed mondták a szeretők, -
mikor jöttek, mást mit is tehettek,
költő voltál, - megöltek ők.
Harcát a nép most nélküled víjja,
hej, Federico García!

/Radnóti Miklós - Federico Garcia Lorca/

És láték [...] egy könyvet [...], és le volt pecsételve hét pecséttel

Sokáig nem akartam foglalkozni a témával, sőt hidegen hagyott elvégre egyszer úgyis utolér bennünket, ahogy elérte elődeinket is Isten haragja.

Előre szólok, hogy meglehetősen szkeptikus vagyok a maják jóslatában, a kettőezertizenkettes végítéletben, bár ez akár betudható annak is, hogy nem jártam utána ennek az ügyben, lévén jeleztem már, hogy nem érdekelt.

Ami viszont ez év első hónapjában zajlik a tengeren túli stúdióban, az már több mint parasztvakítás. Tisztában vagyok az In God We Trust-tal, személyes tapasztalataim is vannak azzal kapcsolatban mennyire mélyen vallásosak az amerikaiak, de a riogatásuk mértéke kissé elharapódzott.


Amikor a The Book of Eli trailerére ráfutottam azt gondoltam, hogy már megártott az egyetem, belelátok olyan dolgokat is filmekbe, amik nincsenek is ott. E meggyőződés egészen addig tartotta magát, amíg meg nem jelent a vásznon a King James. Bár az Eli is meglehetősen beszédes, amennyiben tudja az ember, hogy hová nyúljon segítségért.

A másik mozi, ami szembejött néhány perce, az a Legion. Trailerében már a büntetést követhetjük figyelemmel. Itt nincs hét angyal, se trombita, derék amcsi barátaink egyből légióstól zúdítják alá az átkot a komisz emberiségre. Azonban akad egy rebellis angyal /csak én érzek ebben iróniát?!/, aki segít az emberiségnek.




Máz megvan, furdalja az oldalamat a kíváncsiság, hogy ezek az interpretációk nyújtanak-é többet, mint egyszerű, kikapcsolásként működő filmek avagy valóban lesz hatásuk társadalmunkra. Malíciózusan annyit biggyesztenék még a végére, hogy ahhoz európai rendező kell, hogy kicsit komolyabban álljunk a dologhoz.

A fehér szalag

Kezdésnek szeretném megköszönni a Videodrome blognak, hogy felhívta figyelmemet erre a filmre.

Előítélet, sztereotípia ide vagy oda a németeket el lehet mondani sok mindennek, csak fegyelmezetlennek nem. A porosz fegyelem és precizitás, szokták volt emlegetni. Ebben a moziban ennek az - hozzáteszem igen nagy - erénynek egy olyan csavarával szembesülünk, ami bőven a múlt század elejei irodalom nagyjainak tollai alá illett volna.

Acélkemény, érzelemtől mentes férfiak, arisztokrácia és az orvos-lelkész-tanár intellektuális szentháromsága tevékenyen meghatározza az egész milliőt. A történet elbeszélője a helyi tanító, visszaemlékezésként vezeti elő az egész narratívát, rányomva ezzel a bizonytalanság bélyegét is egyben. A megfeszülő, robbanni nem tudó düh, őrület végül olyan áldozatokon teljesíti be magát, akik egyáltalán nem szolgáltak rá. A pater familias még élénken él a szereplőkben, mint ahogyan a patriarchális társadalom rengeteg rákfenéje, amit a későbbiekben a XX. század eleji liberálisabb gyermeknevelés elmos. A társadalom mély hallgatása jóváhagyja a családban elkövetett bűnöket.

Szereplőink vergődése egy kétségbeesett kiáltás, hogy valahol akad-e jobb élet, mint a jelenlegi. Kevés a nyílt erőszak, sokkal inkább a tekintetek egymásnak feszülése, az idegek hatékony őrlése, a dramaturgiailag remek helyen beiktatott csendek azok, amik igazán felemelik ezt a drámát.

Felkavaró egy alkotás. Olyan időszakról tudósít, melyről többször ugrik be a "boldog békeidők" jelzőcsokor, mint az a szociológiai, pszichológiai részletességgel bemutatott két óra, amit ez a dráma nyújt. A műfaj szerelmeseinek kötelező, véleményem szerint! Minden porcikájában megérdemelte a Palme d'Or-t.

Hivatalos oldal

@ Wikipedia

@ youtube

Miért is nem így oldották meg a filmet?

Pushing Daisies 1. évad - Halottnak a csók

Új címkét szeretnék kezdeni, hogy egy kissé érdekesebbé varázsoljam ezt a parázna kriptát. A filmek mellett elkezdem a sorozatokról való épületes elemzéseimmel bombázni a kíváncsi olvasót.
Először sokat törtem rajta magam, hogy melyik kortárs sorozatot tegyem ki az elemzés gyötrelmeinek végül első szárnypróbálgatásomhoz a kellő légáramlatot a Pushing Daisies nevű amerikai sorozatban leltem meg.

A történet:

Adva van egy kis srác, aki felfedezi, hogy vissza tudja hozni az élőlényeket a halálból. A dolog azonban kap egy csavart az író jóvoltából s egy olyan megkötést élvez ez az adottság, ami rögtön meg is határozza szereplőnk további sorsát. Képességére úgy eszmél rá, hogy kutyusát - golden retriver - elüti egy kamion, ő pedig sírva odamegy majd megérinti a testet. Digby - így hívják a négylábút - felpattan, majd izgatottan fut vissza az út mellé. Később ugyanaznap, édesanyja pitesütés közben szívrohamot kap, távozik az élők sorából. Ned újonnan felfedett tulajdonságát latba veti, hogy anyját visszahozza a másvilágról. Elhatározást tett követi, azonban kisvártatva - egy perc múlva - a szomszéd fickó feldobja a talpát. Ekkor döbben rá hősünk, hogy a szemet szemért, fogat fogért elv mennyire érvényes még manapság is.
Azonban Nednek volt egy barátja/szívszerelme a szomszéd kislány, Charlotte, akinek a papája most holtan fekszik. Egy halál nem elég egy napra, ezért mikor Ned anyukája mikor jó éjt puszit ad csemetéje homlokára ő is örökre lehunyja szemeit. Ezt a leckét Ned örökre megtanulta.
Másnap a temetésen a kisfiú kap egy szájra puszit szíve választottjától, ezzel örökre beírva magát a fiú szívének belső felületére. Útjaik elválnak, a fiút elviszi édesapja a házból, Chuck egyedül marad nénjeivel.

A jelen:

Húsz évvel a fentebb vázolt incidens után, Ned egy jól menő sütizde a Pie Hole tulajdonosa és főcukrásza. Társul egy magándetektívvel, akivel úgy csinálják meg a szerencséjüket, hogy Ned visszarepíti egy percre az életbe a már eltávozottakat, hogy elregéljék nekik, hogy mitől haltak meg, majd bezsebelik a nyomravezetőnek járó jutalmat. Ez nagyon hatékonyan működik egy bizonyos pontig. Ez a határvonal akkor jön el, mikor Ned azzal szembesül, hogy a koporsóban Chuck fekszik s egyből rátör a nosztalgia ördöge. Dilemmáját nem tudja feloldani, enged a csábításnak. Nem küldi vissza a halálba egyetlen szerelmét.



A történetet innentől kezdve nem mondom el, felesleges volna lelövöldözni az összes ülő poént.
A sorozat közepéig meg voltam győződve, hogy a karakterek képtelenek fejlődni, újdonsággal szolgálni, sémájukon átlépni. Azonban a második felében az első évadnak kellemes meglepetés ért. Lassú, ám dicséretesnek és ígéretesnek mondható jellemvonás mélyítésen estek át karaktereink az író grafitjának jóvoltából.

Van valami bősz-romantikus abban, hogy a főszereplő nem tud fizikai kapcsolatba lépni a hősnővel. Többször a lovagregények borostyánnal körülfuttatott várkastélyai jutottak eszembe.
Alapjában véve ez egy zárt világ, egy ékszerdoboz. Nem szűrődik be a világ zaja, néha olyan érzésem volt, mintha egy Tim Burton által rendezett sorozatot néznék némi rózsaszín cukormázzal leöntve. Annyira elvarázsolt, néhol szürreális illetve maga az ötlet - igaz, nála elvontabb cselekménnyel és karakterekkel lehetne találkozni - annyira adja az összehasonlítást, hogy számomra s az egyszerűség számára lehetetlen elkerülni.

Érdekes szóvá tenni még a narrátort, ahogy előadja a történteket. Legtöbbször - mivel mindentudó narrátor - ő az, aki tudósít a szükséges háttér információkról, kezünkbe adja a megoldás süteményét, nekünk pusztán annyi a dolgunk, hogy hátradőljünk majd jóízűen elfogyasszuk. Talán butaság, de az a részletesség - tökéletes kormeghatározás - amit elővezet a néhai Kurt Vonnegutot juttatja eszembe, regényei közül is a Breakfast of Champions-t.

Mindkét alkotótól meríthetett a sorozat írója, de azzal, hogy könnyen fogyaszthatóvá tette - értsd nagyobb hangsúly van az érzelmi oldalon, mint a nyomozáson; suta történetvezetés, következetlen egymásutáni jelenetek - félig sírba tette. Én amondó vagyok, hogy ha nem okvetlenül ezt az oldalát domborítják ki, akkor klasszikussá is érhetett volna.

Summárum

Az első kilenc rész után tetszik a sorozat, a maga bugyutaságaival, romantikájával egyetemben.


Linkház:
Imdb
Wiki magyarul // Wiki angolul
Youtube intro

Disgrace - Szégyenfolt

John Malkovich egy olyan kaliberű színész, akit nagyon tisztelek. Megvan benne az, amiért a vásznon a nők olvadoznak, a férfiak szemében pedig tekintélyt parancsoló személyiség. Sokoldalú, merész vállalkozásokba fogó ember.

J.M. Coetzee 1999-ben kiadott regényének adaptációja ez a film, ami a napjainkban játszódik a Dél Afrikai Köztársaságban. Maga a regény és vele együtt a film is, sikár, kopár, úgyszólván jellegtelen. Az emberi élet megfeneklik itt, nincs előre, nincs hátra, teljes a mozdulatlanság, amit előidéz a meleg és az agyműkődés tunyasága.

A film két ember kálváriáját meséli el. Az egyik saját maga hozza fejére a bajt, a másik elszenvedője csak. A teljes történetet botorság volna elmesélni, annyit azonban említenék, hogy előbb vedd kezedbe a regényt, mert akkor látod a teljes szövevényét ennek az interpretációnak. Ráadásul nem is hosszú, potom száznégy oldal. Drámával van dolgunk, ahol az események többnyire az emberi tudat legmélyén mennek végbe. Ezért is olyan kiemelkedő Malkovich és a lány, Jessica Haines. Nincs pörgés, néhány esemény van pusztán, ami meghatározza a teljes történet hangulatát.

Az egész film olyan, mint a bennünket körülvevő világ. Pőre, mentes minden jellegű romantikus felhangtól. Semmi tisztaság nem rejlik benne s a film illetve könyv végére az ember rádöbben, hogy a karakterek által felállított értékek talán nem is olyan helytállóak.

@ youtube

9

Tim Burton és Shane Acker nagy fába vágta a fejszéjét. Utóbbinak egy 2006-ban készült, 10 perces animációjából egy egész filmet készíteni nagy munka. Ennek ellenére mégsem érzem úgy, hogy elnagyolt és kusza alkotásról lenne szó.

Nem kívánom elmesélni a történetet, azonban néhány fejtegetést megengednék magamnak.
Az első mindenképpen a karakterek egyedisége. Ezek a zsákbábok engem az Oddworld lényeire emlékeztetnek. Ők voltak ilyen esetlenek, Abe-bel az élen. A hangulat is kiköpött mása. Az a hivogató sötétség, a neszek és zörejek, a fények hiánya mind-mind ezeket látszanak megerősíteni. (link)

Szereplőink jellemének kidolgozása nem túl bonyolult, legtöbbjüknél egy-egy tulajdonságot domborítottak ki.


1 - vezető, pap, rendelkezik a tudással, azonban ezt nem hajlandó megosztani másokkal, szemellenzős és bigott
2 - ő az, aki megtalálja 9-t a poszt-apokaliptikus cirkusz közepén, habár rövid ideig, de fényt hozott 9-nak s egyúttal célt ad neki a továbbiakban
5 - orvos, csak jobb szeme van, követő, alávetett, holott rendelkezik a lehetőséggel, hogy kiálljon magáért vagy másokért, azonban kompromisszumot köt a fennálló renddel
6 - a látnok, belezavarodott a tudásba, folyton a film szempontjából kulcsfontosságú szimbólumokat rajzol
7 - a nő, ráaggattak egy amazon attitűdöt, többször menti meg a csapatot
8 - testőr, fizikai erején legfeljebb együgyűsége tesz túl
9 - idealista próféta, aki a fénnyel rendelkezik ebben a sötét időszakban
Twins - a tudós testvérpár, ugyanakkor könyvtárosok is

Furcsa látni, hogy bár külsőleg a társadalom és a civilizáció megszűnt, mégis mekkora lelkesedéssel tartják fenn az utolsó morzsáit is a rendnek. A kialakult hierarchia csúcsán 1 áll. Gyakorlatilag egy teokratikus társadalmat láthatunk a filmben. Ennek - feltételezem? - következményeként kapunk némi kritikát is az egyházakkal kapcsolatban.

9: And you are a blind man, guided by fear.
[something flies by the window, darkening it] (Ami Mihály (?) arkangyalt ábrázolja)
1: Sometimes fear is the appropriate response.

Összegezve: egy iszonyatosan pörgős, üresjáratoktól mentes, kicsivel több, mint egy órás rajzfilmet kapunk, ezúttal romantikus száltól mentesen, kizárólagosan fókuszálva a történetre.
A zenét Danny Elfman és Debroah Lurie szerezte, előbbit felesleges volna bemutatni a Tim Burton rajongóknak.

Linkek:
Az eredeti animáció
A Coheed & Cambria által játszott szám
Hivatalos trailer

But this world is ours now. It's what we make of it.

Såsom i en spegel

Néha olyan védtelenek vagyunk.
[...]
Mint a gyerek, akit
kitettek éjszaka a pusztaságba.
Baglyok repülnek fölötte,
és nézik nagy sárga szemükkel.
Halk surranások, csörtetés,
susogás és sóhajtozás...
Szimatoló orrok...
És farkasok fogai...

/I.B./

Janvs köpőcsészéje

Hét egyszerű szabály a rejtőzködő élethez.

Egy. Sose bízz zsaruban, aki esőkabátot visel.

Kettő. Óvakodj a rajongástól és a szerelemtől. Mindkettő átmeneti és gyorsan meginoghat.

Három. Amikor megkérdeznek, hogy törődsz-e a világ problémáival, nézz mélyen a szemébe,annak aki kérdezi. Nem fogja újra megkérdezni.

Négy és öt. ...soha ne mondd meg az igazi neved. És ha valaha azt mondják, hogy nézz magadra...sose nézz.

Hat. Sohase mondj, vagy tegyél semmi olyat, amit az előtted álló személy nem tud megérteni.

És hét. Sose alkoss semmit. Mert úgyis félremagyarázzák. Láncba ver, és követ majd életed hátralévő részére.

(Bob Dylan)

Némi savanyút hozzá...talán

John Givings: Hopeless emptiness. Now you've said it. Plenty of people are onto the emptiness, but it takes real guts to see the hopelessness

A másik idézetetet még ki kell írnom, nem találtam meg. Mindenesetre a Searching for the Wrong-Eyed Jesus-ban hallható.