Anyámnak még aznap, nekem meg most tört el a mécses. Azzal, hogy eladta Nagyanyám házát megszüntetett egy biztos pontot ott, ahol születtem. Nem fog többet kiállni a roló elé, ami a hajdani kocsmaajtót lett volna hivatott palástolni, azonban a lépcsők még mindig ott voltak, hiába sarokház, hogy várja, hogy mikor érkezem. Nem fogja többé megkérdezni, hogy sokan voltak-e a buszon, nem érdekli többet, hogy ki volt a sofőr a Gyuri-e vagy a Feri. Nem fogja többet aggódva kérdezni az ebédlőasztalnál, hogy jól laktam-e illetve, hogy miért ettem ilyen keveset.
Nem fog többet azon sopánkodni, hogy mivé lett Jugoszlávia.
Kiabálni lehetett a ház hasában, mikor otthagytuk. S még csak az emlékek sem verik vissza, hogy "Júliám, drága Júliám!"
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése