Tockos

Végre rászántam magamat, hogy leüljek és csorgassak néhány cseppnyit ide. Tanakodtam azon, hogy megvárjam-e amíg a tinta megszárad, végül arra határoztam el magamat, hogy nem. Botorság volna fújni, lehelni avagy bármilyen mesterséges módon befolyásolni a száradás folyamatát.

Voltam otthon. Igazából meg sem lepődtem. Addig amíg arról ment a szájmalom, hogy így kellene nekem valaki, úgy kellene nekem valaki, addig minden rendben, mert akkor lehet osztani az elképzelt kártyákat. Hadd ne részletezzem!
Azonban, ha van valaki s a paraméterei nem kifejezetten érik el a tetszési indexet, akkor megy a fintorgás, hogy drasztikus ne legyek, hogy mit kellene csinálnom...

Mindig úgy gondoltam, hogy mindenkinek van olyan karakter az életében, aki lehúzza földre, bármennyire is a fellegek közt barangol. Viszont egyre meglepődöttebben tapasztalom, hogy nálam ennek a személynek a szerepét ő tölti be. Tőle kapom a tockost, hogy "Fiam, már megint bilibe lóg a kezed!" Másrészt mégis jobb így, mintha az élet tenné ugyanezt. Utóbbi csapásait nehezebben viselném.

Mindezektől függetlenül kitartok!

Az agy olyan, mint az ejtőernyő: csak akkor működik, ha nyitott.