Egy valódi bécsi kirándulás

Tegnap Bécsben voltunk, találkoztunk Kathy-vel, alant majd látható róla s Anyámról egy fotó. Szombat kora délután utaztam fel Pestre, Zsuzsival találkoztunk s beültünk a Starbucksba kávézni. Eléggé eltelt rajtunk az idő, majdnem két óra hosszán keresztül beszélgettünk. Régen láttam s úgy érzem, hogy magamhoz képest meglehetősen sokat beszéltem.

Negyed hatkor Anyám megjött, vettünk BKV jegyet, irány a szállás, ami Zuglóban volt. Konkrét helyet szándékosan nem írok, legyen elég annyi, hogy a közelben volt egy katolikus templom és a plébánia. Az épület, meglátásom szerint, kollégium lehetett, ugyanis több helyen láttunk rózsaablakokat, igaz, volt belülről előttük még egy ablak. A szintekre kovácsolt vaskorlát által védett lépcsősoron lehetett felmenni, mi a harmadik emeleten kaptunk szobát, ahol a legmelegebb volt. Kuncogva jegyeztem meg Anyámnak, hogy már csak szerbek hiányoznak s teljes a boldogságunk. Lepakoltunk, bezártuk a szobát. A szinten közös, nemek szerint felosztott mellék helység és zuhanyzó van. Sétáltunk egyet a környéken, megnéztük, hogy gyalog milyen messze van a Keleti pályaudvar, másnap reggel hét tízkor onnan indult a vonatunk Bécsbe.

Röpke tíz perc alatt ott is voltunk, útközben fagylaltot eszegetve. Megállapítást nyert, hogy reggel is el tudunk sétálni, nem kell várni az éppen arra vetődő buszra. Majd visszamentünk a szálláshelyre. Telefont kaptam, hogy Fényrizsék ráérnek, összeröffenhetünk. Kulcsot magamhoz vettem s felkerekedtem, a Keletitől akartam menni, mert így állapodtam meg Attilával. Alig értem oda a Keleti pályaudvarhoz, csörgött a telefonom. Anyám volt, hogy beszorult a vécébe s menjek vissza, operáljam ki onnan. Ragyogó, sarkon fordultam, visszafelé kapkodtam lépteimet. Megérkezem, portásnak elmondtam, hogy mi történt. Belépek a női mosdóba, két ajtó, egyik zárva. Feszegetem, nem nyílik. Húzom, javasoltam Anyámnak, hogy tolja az ajtót, hátha a répahúzás meséje alapján valahogy csak kifeszegetjük ezt a fránya nyílászárót. Tévedtem!

Lefutottam a földszintre, mely egy hosszú folyosóban végződött, ahogy leértem a lépcsőházból, ahol növények és festmények voltak kirakva. Újságolom a srácnak, hogy nem akar se a "szezám tárulj!"ra, sem egyéb varázsszóra utat engedni, hogy az erőszakot már fel se hozzam. Matatott kicsit hátul, majd jött. Végül sikerült felfeszegetnie az ajtót s Anyám visszanyerte a szabadságát. Ezután a kaland után, ismételten szedtem a sátorfámat s kereket oldottam. Ismételten a Keleti felé vettem az irányt. Trolira szálltam, meg sem álltam az Andrássy útig. Amarillával és Attilával úgy határoztunk, hogy a Deákon iszunk meg valamit a szabad ég alatt.

Aggodalmaskodásom után mondták, hogy ez a hely szürke zóna a toleranciát tekintve. Úgy legyen! Vettünk sört, némi ropogtatnivalót. Dumáltunk sok mindenről, ígértem, hogy huszonnyolcadikán megyek ismételten s iszogatunk még. Tizenegy óra volt már, mikor megindultunk az Astoria felé, ahol buszra pattantam s mentem a szállásra.

Másnap, háromnegyed hatkor keltünk. Kissé szédelegtem még az álmosságtól, a fürdőben igyekeztem kitörölni a delejt a szememből. Eltüntettük az előző napi zsömléket, majd irány az állomás!

Pontosan indultunk, ami az itteni viszonyokat elnézve meglepő. Később ez az öröm természetesen szerte foszlott, mert igaz, nem annyit késtünk, amennyit előirányzott a fedélzeti számítógép, hanem kevesebbet, de mégis irritáló, hogy képtelenek a menetrendet tartani s valamit úgy csinálni, ahogy az elő vagyon írva. Tíz után kicsivel érkeztünk s a monokróm környezet lerázva magáról ezt, színessé vált. De ezt már a vonaton el lehetett mondani.

Balkán féregnyúlványa vs. Európa

Gondolhattam teljes joggal. Az apró bosszankodásomat gyorsan felváltotta az az öröm, amit tapasztaltam, mikor megérkeztem a Westbahnhofra. Olyan érzésem volt, mint Dorothynak, amikor belép Óz birodalmába.

Ügyesen csámborogtunk, mert kisvártatva megtaláltuk Kathy hoteljét. Felvittük a hátizsákokat, majd rövid tanácskozás után, Schönbrunn-ban állapodtunk meg, mint úti cél. A kastély a Habsburg családé volt.

Megittunk egy kávét, s mivel már délre járt, sorba álltunk, hogy bejussunk az épületbe. Viszonylag keveset álltunk sorba, negyed óra, majd szétnéztünk a kertben.

Mindezek után egy órakor bemehettünk magába a királyi rezidenciába. Odabenn fényképezni nem lehetett, mégis akadt egy-egy tuskó, aki csak előhalászta a vacak kompakt gépét, hogy csináljon néhány elmosódott képet a családi albumba. Annyi hátulütőjét szeretném felemlegetni a túrának, hogy borzasztó sokan vannak egyszerre egy helyen s nagyon hajtani kell, hogy menjen a tömeg, mondjuk bennünket az idő is szorított. Ennek dacára nagyon megérte elmenni, ha úgy adódik, szívesen megyek újra.

Földalattival, ahogy jöttünk, mentünk vissza Kathy hotelszobájába. Összecsomagoltunk, kicsit felfrissítettük magunkat, végül útra keltünk ismételten. Egy közeli vendéglőben rendeltünk Wiener Schnitzelt. Akkorát kaptunk, hogy minden irredenta hívő elégedett lehetett volna, mert ekkora hússzeletre a történelmi Magyarország kétszer ráfért volna. Persze, nem tudtuk bekebelezni időhiányában. Lélekszakadva rohantunk, hogy elérjük a vonatot. Négy előtt pár perccel szálltunk fel, negyed tizenegy előtt pár perccel itthon is voltunk. A Budapest-Kistelek távot már borzasztóan unta, ahogy Boccaccio-t is a hazautazás elejétől. Elolvastam majdnem száz oldalt a Dekameronból, így is van még hátra röpke négyszáz oldal.