Elaludtam a wc-n, LoL!

X. Nyári Ifjúsági Játékok Zenta, 2009. Az első fesztivál az idén, ahol megfordultam s remélhetőleg nem az utolsó.

Szépszámú csapat gyűlt össze a Délvidék legnagyobb bulijára. A szokásos ismerős-páros mellé (Raczka, Bada) több új, eddig ismeretlen ember is csatlakozott valamint tavalyról a szegedi klánból is akadtak visszatérők, Kuci és Pötty személyében.
Egy apró karakter-rajzot vázolok a résztvevőkről.

Raczka: az állandó nőügyeletes. A 'hová-tűnt-az-unisex-papucsom' díj tulajdonosa, ezenfelül rasztakészítő, sörfogyasztó, Tiszát átúszó és eltűnő mester.
Igaz, utóbbi mindenkire alkalmazható.

Bada: Murphy elsődleges kegyeltje, ha valami nem tud pöccenésre működni, az általában nála szokott először jelentkezni. Szintén rasztagyáros, rendőr kedvenc és önjelölt masiniszta.

Kuci: apró lány, Pötty barátnője. Arról tudod felismerni, hogy a hangja olyan, mint a légi sziréna s ő szeretné bemondani áramszünet esetén a mikrofonba, hogy elment az áram. Később ezt hangos beszélőre cserélné, miután felhívjuk figyelmét, hogy a mikrofon is árammal működik. Némi fekete tea elfogyasztása után Vérkucivá változik és nyakra támad. De erről a történetről majd a megfelelő helyen.

Pötty: Kuci barátja, a többiek Jézusnak hívták, lévén a hivatalos bemutatás elmaradt. Idén új útlevéllel érkezett a Játékokra, amit annyival kommentált, hogy 'hamis a kis amish'. Ez a kelleténél többet is megsúg a képről.

Következzenek az eddig ismeretlen karakterek!

Here: BME-re járó gépész hallgató, fesztivál-bohóc, nyelvújító, hivatalos kabalája mindenféle és -fajta szesznek, bűzlő és közlekedő zajhalmaz. A kutyáskodás kifejezés megalkotója emellett pedig kifogyhatatlan történetgyár. Hegyaljáról érkezett.

Tukán: szegedi politológus, az igazi nevét nem tudtuk meg. Mindenben osztozott Herével, cigaretta, sör, vigalom. Eleinte ódzkodott a kutyáskodástól, azonban a második éjjel elmúltával gond nélkül aludt kinn a sátor előtt egy hálózsákban.

Kinga: orvosira jár Szegeden, Heréjékkel a buszon ismerkedtek meg. Barátnőjével és csoporttársával, Annával érkeztek. Meglepődésemre volt egy közös ismerősünk, akire most hely hiányában nem térnék ki.

Anna: orvostanhallgató a Napfény városából. Róla többet is megtudtam egy Tisza melletti üldögélés alkalmával.

Benkó: Here unokatestvére, Újvidéken koptatja a padot. Többségében ő volt az, aki a telephelyen maradt minden alkalommal. Talán elmondható róla, hogy a legkevesebbet aludt mindannyiunk közül.

Koki: a hegyesiek közé tartozik, vele legtöbbször reggelente, kelésnél futottam össze.

Mikola: Pöttyékkel érkezett Pestről. Meggyőződése volt, hogy engem állandó búskomorság tart markában, a napok előrehaladtával rájött, hogy ez messziről nincs így.

Ariel:mielőtt az olvasó kerek szemmel pislogna, hogy ez milyen identitású személy, beszúrtam egy linket a zavar elkerülésére. Származásának útjára számomra nem derült teljes világosság, azonban annyi biztos, hogy köze van Pécshez, Pesthez, Szabadkához és az utolsó nap ünnepelte születésnapját. Amolyan lilavérű, ahogy ő helyezte el magát a számegyenesen. Ez hülye értelmezésekre adhat okot, azonban ő magyarázattal is szolgált: "Lilavérű az, aki kékvérű volt s kezd visszatérni a vörös vérhez." Emelett bújkál benne a francia arisztokrákra jellemző vonás is, ezt alátámasztja az is, hogy a nyelvét alig észrevehetően hozzácsattinja a szájpadlásához beszéd közben. A legfontosabbat kihagytam, ő szervezte a rasztázást.

Az állandó meleg, kialvatlanság - ügyesen, egy diszkósátor mellé táboroztunk - és a semmittevés rányomta bélyegét a délelőtti órákra. Délutánonként azonban megélénkült a társaság és szétspricceltek a szél rózsájáról levelet szedni. A fellépők listáját meg lehet tekinteni a fentebb található linken.

Kedd:
Nulladik nap délelőttjén érkeztünk, mindenki a bejárat előtt ácsorgott, jobbára értetlenül s arra várva, hogy beengedjék. Kiderült, hogy mínusz egyedik nap után egy teremtett lélek nem maradhatott a kerítés túlsó oldalán, ezért a biztonságiak kiparancsoltak mindenkit. Félórás sorbanállás következett, majd rákerült a kezemre a világos barna szalag, mely azt volt hivatott jelezni, hogy van érvényes belépőm illetve a zentaiak számára, hogy ahhoz a csőcselékhez tartozom, aki szétveri évente egyszer a városát. Este kizárólag a Dalriada érdekelt. A féktelen tombolásban sikerült egy ficamot is begyűjtenem, a hét további részében jobb lábra bicegtem is egy kicsit. Puffogásra is volt lehetőségem, mert a Szentföld kimaradt a felhozatalból. Beatrice-t már padról néztem. Meglepett, hogy Dsida Jenő egyik legismertebb versét is feldolgozták, a Psalmus Hungaricus-t.

Szerda:
Első nap reggel kicsit túlságosan is korán hullott ránk. Fél ötkor kászálódtam ki a sátorból. Látom, hogy Here feje a sátorban nyugszik, valószínű az elfogyasztott cefre miatt, teste többi része kilóg, térdei ipszilonban merednek a szürke égnek. Így született a kutyáskodás. Később finomítva lett a jelentés. Magába foglalta az ismeretlenekkel való berugást és a földön alvást.
Ariel szerzett egy vízipisztolyt, hogy a szebbik nemet sakkban tarthassuk egy kicsit. A meleg, a fesztiválhangulat legtöbbjükből egy-egy mosolyt csalt elő. Fogadkoztak is, hogy visszajönnek majd. Este az Ossian és a Pokolgép kettőse borzolta acélszívem kerek rock-kerekeit. [Ennél rosszabb, sziporkázónak szánt mondatot is régen írtam le.]

Csütörtök:
A nap igazán csak akkor kezdődött el fejben, amikor lábra kapott a hír, hogy elmarad a Narco Polo. Némi hőzöngés után elszenderedett a kedélyvihar s kivonultunk a raszta központba. Mielőtt elfelejteném: egy tincs egy pohár sörbe került, nehogy a srácokra száradtan köszönjön rá az este. Ennek következménye az volt, hogy rengeteg üres műanyagpohár gyűlt össze a pad körül, ahol dolgoztak.
Depresszió, Quimby - előadtam a Kumbiról szóló történetet is - majd Kowalsky-ék zárták a Nagyszínpad programját. /Mert az igazság olyan, mint a fekete lepke, amit keresel a sötétben../
Mosolyogj!:+**

Péntek:
Valahogy elmúlt belső hajtóerő, a pénztárcám vastagsága rohamosan csökkent, ekkora körülbelül annyi pénzem maradt, hogy hazajöjjek. Valamint a nagyján túlestünk már, sok meglepetés nem ért már. Az estét a Live Act Folk Project nyitotta meg számomra. Jó volt hallani őket, tavaly SZIN-en végül nem léptek fel a Napra előtt, hát itt a pótlás. Átcsordogáltam a Kisszínpadhoz, ahol az Insane döntögette a hangfalakat modern metaljával. Régebben rendszeres vendégei voltak a Depresszió turnéknak, ezért nem voltak számomra idegenek, habár tény, hogy az elmúlt években nem láttam őket s a mostani ízlésem sincs köszönőviszonyban az akkorival. Itt le is horgonyoztam, helyi csapat, a Tiarah aratta le a megérdemelt babérokat. Ez az éjjel Lajkó Félix-szel zárult, azonban a fejem kóválygott a pólómban, ezért eltettem magamat másnapra. Ez volt az első éjjel, hogy nem az eddigi helyen aludtunk. Átparancsoltak bennünket a fák alól, ahol eddig táboroztunk egy famentes övezetbe. Viharjelzést kapott a rendezvény s az egyik helyen egy öles faág zuhant néhány sátorra, személyi sérülés nem történt, hogy ilyen hivatalos szöveg is álljon a sok kacifánt közt.

Szombat:
Ariel születésnapja. Sorra érkeztek hozzá a gratulációk. Számomra mégis az 'unalom langyos lábvize'ként marad meg a nap. Tetőzte a dolgot, hogy néhány percig áram sem volt. Végül este tizenegy magassága meghozta a pörgést, a Honeybeast képében. A behörpölt fekete tea megtette a hatását és a RATM klasszikusára már a magasba lendült minden porcikám. Kuci pedig a magába öntött tea hatására gellert kapott és pattogott, pörgött, mint a felhúzott búgócsiga. Erre rátett a telihold is, így megszületett Vérkuci, aki nyakra támad.

Hazaérkezés:
Reggel ötórai kelést kicsit korainak tartottam még előző nap, végül az történések elnyúlása Kucit látszott igazolni. Felcihelődtünk és útnak indultunk. Útközben Annával is találkoztunk. Elkísért a buszmegállóig. Sokan tolongtak már a váróban, többség a szegedi buszra várt már.
Kisebb intermezzo után megvettük a jegyeket és kivánszorogtunk a peronra. Megérkezett, felszálltunk. Nyolc óra után értünk a határra. Véget nem érő kocsi- és buszsor fogadott. Leszálltunk, átkullogtunk a határokon s várva sorsunkat leheveredtünk a fűbe. Kis idő elteltével jönnek az emberek rajokban. Kérdezzük a vándorlás okát s fény derült arra, hogy busz, miután átjött, egy centimétert nem haladt előre. Nosza, rövid összebeszélés után, felkeltünk s visszamentünk a csomagokért. Összenyaláboltunk mindent, visszatértünk a buszmegállóba. Fél tizenegykor volt csatlakozás Szeged felé. Felszálltunk, csoda, hogy volt nálunk forint, vártuk, hogy bedöcögjünk Szegedre. Nekem újfenn nem volt csatlakozásom, maradtam még fél egyig. Végül negyed kettőre beestem, mint egy darab fa.

Dombos Fest 2009

Kezdő széllökésnek avagy bevezetésnek talán annyit illene megemlítenem, hogy a tavalyi fesztivál kimaradt a naptáramból, lévén Londonban tartózkodtam. Az idei évben csütörtökön indult útjára (július 2) a szinte Falu Nappá nemesedett fesztivál. A honlapjuk állandó tájékoztatást adott a fellépőkről.

Az első éjjel számomra elmaradt, csak pénteken érkeztem a helyszínre. Elmondottak alapján igazi, első nap alakult ki, elkövetett csoportos barázdasággal a boros pincékben és erőteljes koordináció zavarokkal, melyek apránként megmutatkoztak az este további részében. A hivatalos megnyitó este nyolc órakor történt meg, utána Lajkó Félix bírta jajongásra hegedűje húrjait. Következő fellépő a szentendrei Söndörgő együttes volt.
Utánuk a Ferenczi György és a Rackajam zenélt. Róluk annyit ildomos tudni, hogy Petőfi verseket zenésítettek meg, elnyerve az érdeklődésemet.
Éjfélkor pedig a Tudósok hempergette meg a porban az arra még érdemeseket. Beavatták a hallgatókat Dávid Ibolya titkos életébe.

Péntek:

Korán kikocogtam a helyszínre, kíváncsi voltam, hogy mit ad elő Grecsó Krisztián és Karafiáth Orsolya. Az író-olvasó találkozó a Kisszínpadon folyt, talán kevesek szeme láttára és füle hallatára. Maga a beszélgetés nem hagyott messzemenő emlékeket bennem, kivéve talán azt a pillanatot, amikor Orsi kijelentette, hogy a neki küldött szerelmes leveleket a későbbiekben sajátjaként használja fel. Miután lejöttek a deszkákról néhány szót váltottam velük. Orsiről többet tudtam, mint Krisztiánról. Megkérdeztem tőle, hogy szokott-e még telefonba röfögni. Természetesen, válaszolta s néhány hang erejéig ezt be is mutatta. Azért tovább kíváncsiskodtam, hogy még mindig Szabó Magdát tartja-e példaképének. Persze, miért, hülyeség? A kérdés második fele meghökkentett egy kicsit, de válaszomban biztosítottam róla, hogy szó sincs ilyesmiről, hanem egyszerűen érdeklődöm, hogy azóta a Desszert interjú óta mennyiben változott az ízlése, elképzelése a dolgokról. /"Egy csendes bolond a jámborabb és kevésbé közveszélyes kategóriából. Elviselhető ember."/
Krisztiánnal való beszélgetés kimerült annyiban, hogy a Bárka felől érdeklődtem, vajon ott dolgozik-e még. Van egy olyan érzésem, hogy egy arasznyit félreértett. Egyből arra tért ki, hogy nyugodtan küldhetek kéziratot a folyóiratnak, biztosan válaszolnak. Közben nagy igyekezettel tüntette el a sajtos-tejfölös lángost, amit majszolt. Mosolyogva azt feleltem, hogy egyelőre nem gondolkodtam ilyesmin, de köszönöm az ötletet. És elvégre ha kicsit átrázom a Háy János kritikát még talán van is esélyem. Gere is azt mondta...

A Nagyszínpadon Bárdos Deák Ági próbálta előadni kortárs költők megzenésített verseit előadni. Kemény István egy sanzonnal keresztezett verse után, lemondóan legyintve s halkan kuncogva oldalogtam hallótávolságon kívülre. Nézelődve a Hálón, rájöttem, hogy egyértelműen én vagyok a süket, ez a hölgy ugyanis egy underground legenda.

A szegedi Sheket-ről már sokat áradoztam, írtam, firtattam. Számomra a Bigyó-tangó vitte el a pálmát, érdekes volt még az ún. klezmer metal, a Black Wedding. A porrugdosásra mindig kapható a közönség ismételten bizonyította, hogy a határon túl is találhatóak képviselői. Szerencse, hogy füvesítve volt a színpad előtti őrjöngő.

Az est élő fellépőinek sorát Bognár Szilvia és csapata zárta. Autentikus népzene, nagybőgővel, hegedűvel, síppal és dobbal.

Szombat:

Ezen a napon az első említésre és megnézésre érdemes dolog a Michael Jackson emlékműsor volt. Az ünnepséget Tóth Evelin és Karafiáth Orsolya vezette. Fél kilenc körül állt fel az Escola de samba-Sambansa ütős-együttes, melynek sorait Raczka erősíti. Poliritmia, dinamizmus és profi kiállással tudnám őket jellemezni. A tömeg véleménye kinyílvánítása gyanánt követte a menetelőket s tapsviharral buzdította őket játékra.


Néhány pszeudo-bölcsész odáig is elmerészkedett, hogy a pőre ritmusra egy-két kört csináljon maga körül, amit táncnak aligha lehet nevezni, legfeljebb annak erős karikírozásának.

A KLB trio fúziós zenéje árasztotta el a Nagy Színpadot. Kedvelem az ilyesmit, azonban számomra furcsán hatott élőben az ilyesfajta dallamköteg. Szólózásaik nem voltak unalmasak, azonban továbbra is fenntartom azt, hogy inkább otthon hallgatok ilyesmit, ha már.

Sötét volt már, mikor Raczkáék ismételten felvonultak, körbeállták a tüzet és úgy engedték szabadjára a ritmust. Néhány tűzzsonglőr ott téblábolt körülöttük, az Escola de samba-Sambansa vezetője ezt zokon vette, lévén nincs elég helyük. Végül kiegyezéssel arrébb tántorgott az a néhány meteorozó és a brazilok zavartalanul folytathatták révülésüket.

Ezen a napon került színpadra az Anima Sound System. A legtöbb fesztiválozónak nem kell bemutatni őket. Régebben népzenét is adtak a rengeteg elektronikus alap mellé, most azonban, ahogy kivettem, nem ezt a vonalat viszik tovább, inkább a trip-hopos, elszállósabb, bulira kiélezett társaság vált a csapatból. Legjobban a kopasz pasast hiányoltam, aki két éve Zentán azt az indiai jellegű dalt énekelte.
Korán meguntam ezt a típusú zajongást, ezért hazaballagtam.

Vasárnap:


A Kerekes Band indította a hét utolsó napját. Úgy tűnt, nem rólunk fogják mintázni a "fú de remek közönség"et. Félig odafigyelve követtem végig az előadásukat. Viszont a ruhák, amikben színpadra léptek, egy képzeletbeli hajbókolást mindenképpen megérdemelnek.

Ismét lement már a nap, amikor Lovasi újabb agyszüleménye színpadra lépett. Nevesítve: Kiscsillag. Egyesíti magában mindazt, ami miatt néhanapján szégyenérzet fog el, hogy bölcsész lettem. Hülye szövegek: "Az én szívem rántott hús" és újonnan meg kell állapítanom, hogy a hideg visszafelé csorog a gerincemen ha Lovasi énekel. Zeneileg nem láttam eltérést a többi standard-nek nevezhető egyetemi rock zenekar között.


Július 10, péntek:

Az eltelt egy héten a szabadkai könyvtárban dolgoztam, kerestem némi pénzt a fesztiválszezonra.
Péntek volt, esőre állt és mi el akartunk menni otthonról. A tervezett goa buli nem ígérkezett a legjobbnak, azonban ha az ember egy csöppnyi faluban van, akkor ne válogasson. Így felkerekedtünk s kimentünk a helyszínre, a Hegyalja utcába. Menet közben találgattuk vajon a huszat vagy a harmincat is megközelíti-e a jelenlévők száma. Filmet is rendeztek erre az eseményre a szervezők. Kellően előmelegítette, feltüzelte az érdeklődőket az esti sámántáncra. Számomra olyannak tűnt az egész, mintha David Attenborough akarna Pink Floydot hallgattatni velünk. Azonban egyedül maradtam a véleményemmel. Vacsorát is készítettek az összegyűltek, igaz inkább csak magában rotyogott a kondér, nem követte senki sem figyelemmel, hogy ég-e alatta a tűz. Tisztán, kifenve és kikenve nekiláttam fát vágni s tüzelni. Előtte egy srác csinálta, de ő elment fűszerért, hogy mégis valami ízt adjunk a bográcsban fortyogó zöldség paprikásnak. A végeredmény meglepően jól sikerült.

Július 11, szombat:

A Juhász banda és az Árgyélus hívogatta táncra a maroknyi megjelentet. Többen azért táncra is perdültek.

Július 12, vasárnap:

Távozóban.


Vasárnap a kishegyesi csata százhatvanadik évfordulójára emlékeztek a helyiek. Magyarországról hagyományőrzők érkeztek, hogy méltóképpen emlékezzenek meg a szabadságharc utolsó győzelméről. /egy kis olvasnivaló/

Az ágyú megtöltése

Az ágyú elsütése

Bevonulnak az osztrákok

A magyar honvédek

Párbaj

És én ide járok

Ouch...

Szürkület requiem

/avagy mit gondol magáról egy újdonsült huszonhárom éves/

- Az összes szín tartózkodási engedélyét megvonjuk, kivéve a magáét! Egyúttal ki is utasíttatik az országból! – így adták elő a hivatalban a szürkének hogy mi történt. Nem ellenkezett, nem habozott, egyszerűen átvette a napi teendőket. S még biz’ isten, jól is érezte magát.

Az ország vezetői ráeszméltek a későbbiekben, hogy egyetlen eggyel nem mennek messzire. Azonban ehhez el kellett, hogy teljen némi idő. Többször találták úgy, hogy az utcai lámpa csak a koponyájukat világítja meg, de a járandó utat nem.

...mit is ölelt fel az elmúlt néhány hónap? Idegességet, örömöt, izgalmat, csalódást, keserűséget. Egy kalapban húztam fejemre, had zúduljon alá. S hogy miből mi lett? Hosszú távról nem tudnék még érdemben nyilatkozni, azonban azt már látom, hogy a néhai, ha úgy tetszik, megboldogult, örömből szokás vált. Egy jelenleg még önkénytelen, ám hamarosan kinövésre ítéltetett berögzülés jelent meg a jobb karomban. Ha feltűröm a pulóver ujját, önkénytelenül is csinálok egy rázó és lezáró mozdulatot, mintha még mindig le tudna esni. Holott nem fog. Elégettem még aznap. Figyeltem, ahogyan ég, füstöl és kormolódik.

[...] Az elmúlt néhány napban mintha lekapcsoltam volna az agyamat a hálózatról. A köszönet rovatban majd feltüntetem azoknak a neveit, akiket meg kívánok majd nevezni a későbbiek folyamán. Sebtiben cselekedtem, felvállaltam a rizikót.

- Civilizációnk alapkövei tehát a pálinka és a kolbász.

Az az érzésem, nincs több kérdésem!