2010. szeptember 29., szerda

Heidenfest 2010 - Duhajkodó trollok

Nem először fordul meg nálunk az ilyen jellegű folk metál nagycirkusz. Először 2008 tavaszán, majd abban az évben még egyszer láthattunk rikoltó népi hangszereket a színpadon, mégpedig novemberben.

2010. szeptember 19., vasárnap

Posztmodern

Ahogy olvasgatom, tanulom az irodalmat, kiváltképp a posztmodernt, feldereng bennem az mélységes kiábrándultság, ami árad a művekből, ezt természetesen nem mindre értem, sokkal inkább azokra, amikhez szerencsém van. Annyi szabadidőm sajnos nincs, hogy állandóan árgus szemekkel figyeljem a folyóiratokat, de amit szoktam (jelenleg tizenhatra rúg a létszám), azokban megdöbbentően ez dominál.
Bár feltételezhetően én vagyok a korlátolt s csak azokat olvasom el, amiket/akiket ismerek. Ez már így vagyon.
Valahogy kihalni látszanak azok az apró szárnycsapások, amelyek felemelték az ember képzeletét s egy kissé elringatták.

Soha nem derítette fel semmi,
de nem érzett szomorúságot sem,
a dolgok közömbösek voltak a számára,
tehát jók.

/KRASZNAHORKAI LÁSZLÓ: Egyszer a 381-esen (novella)/

2010. szeptember 18., szombat

Dilihopp avagy egy Nobel békedíjas esti mesemondó

Mindenkinek vannak berögződései, az enyéim általában negatívak. Felülkerekedni ezeken az igazi győzelem, amikor két vállra fekteted saját magadat s mosolyogsz ezen, de nem magadban.
Az elmúlt munkahetet sikeresnek könyvelhetem el, tekintve, hogy betoppant a hír, hogy októberben megjelenek a Hídban. Hosszasan nincs kedvem most szavakat pörgetni, mert piszmogásnak tűnik számomra. Sok minden vár rám még a mai nap, és már negyed öt.

Örömmel tölt el, hogy sikerült rákfenét okoznom. Türelem, odafigyelés, pontos időbeosztogatás, ütemterv-készítés.


Én, a Nobel békedíjas esti mesemondó

2010. szeptember 4., szombat

Nem lelkendezem annyira Lukács Györgyért...

de ez a beszélgetés félelmetes.

Már halálos beteg volt [Lukács György], amikor Illyés Gyula találkozott vele. Látván a filozófus szellemi frissességét, megkérdezte: „Mi tartott meg ilyen elevenségben, ilyen hitben?" A válasz: „Az tart meg, hogy nincs benső életem. Mindennel foglalkozom, csak a lelkemmel nem foglalkozom soha." (ÉS)

2010. szeptember 3., péntek

Reggeli pislákolás

Szépen elosonok mindenki mellett, az általam létrehozott levegőmozgást pedig igyekszem a legkisebbre összeszorítani. Két dolog fog a szemem előtt lebegni mint valami Grál. Az egyik a szakdolgozat, a másik pedig az írás. S hogy közte mi történik? Nem tud érdekelni.

Az augusztusi túláradások tökéletesen bebizonyították, hogy hosszabb időre szüntessem meg magamat s ennek érdekében célszerű mindent elkövetni, az olyan megjegyzéseket igyekszem felejteni mint példának okáért: " Úgy hiányoztál!". A mondat kimondásának felfogása után gyors iszkolásba fogtam illetve igyekeztem összekapargatni valami értelmes, érzelmileg releváns feleletet. Nekem őszintén szólva senki nem hiányzott.

Míg el nem felejtem. Könyvek, talán keresve sem lehet jobb segítőtársat találni az ilyen esetekben. Bár hosszabb ideig való fenntarthatósága kissé furcsa lesz, lsd. "I got return some videotapes!"

We are what we pretend to be,
so we must be careful about
what we pretend to be.

/Kurt Vonnegut Jr./

2010. szeptember 2., csütörtök