Shit happens

SZINes ceruzát kézbe!

Itt az ideje, hogy összekaparjam az elmúlt pár nap élményeit és folyóírásba öntsem ezeket.

Huszonhatodikán érkeztem Szegedre, igaz, ez még tartozott ideileg szervesen a fesztiválhoz, de meg kellett jelennem, mert szerelők érkeztek, hogy leszereljék a klíma külső részét, amit szerdán reggel meg is tettek. Eszternek segítettem elvinni a cuccait a lakásába. Én, utolsó zsugori lévén, nem akartam, hogy trolizzunk, ezért kellett végigkutyagolnom a Tisza majd' teljes hosszát utazótáskával a vállamon. (Kezd elhatalmasodni rajtam a felejtés! Vagy valóban ennyi minden történt velem, hogy egy halom információra nem emlékszem?!) Ezután a gyaloglás után kirámoltam a felesleges dolgokat az albérletből, hogy több legyen a hely. Majd a kocsi tengelyét hazafelé irányítottam és este nyolcra szerencsésen meg is érkeztem. Nem maradtam sokáig, csak néhány dolgot vettem szemügyre és már fordultam is vissza.

Reggel az albérletben négyen ébredtünk, ki fejét fájlalva, ki korán, de frissen. Apró intermezzo nehezítette reggel a dolgomat, mert nem tudtam oly' egyszerűen bejutni a lakásba, ahova szerettem volna. (A betörés távol álljon tőlem!) Később természetesen a nehézkes bejutás problémájára is gyógyírt találtam. Ekkor már tudtam, hogy hosszasan el fog húzódni ez a nap (is). Vendéglányokat szedtünk össze a Boldogasszony sugárút végében, elszállásoltuk őket. Buszra ültünk és meg sem álltunk Kistelekig. Ez volt az első este, amit kinn töltöttünk a SZIN-en. Backyard Babies annak és rendje módja szerint lekéstük. Emiatt valaki nem akart velünk szóba állni, de aztán a fesztivál további részében megenyhült irántunk. Az est további része viripeléssel, alkoholszörpöléssel telt illetve felmértük helyzetünket a fesztivál hierarchiájában.

Első éjszaka darabosra sikeredett, Amber Smith-re csorogtam be a Red Lounge-ba, lehuppantam a lépcsőre. Nagy átéléssel adták elő a srácok a dalokat, amikor odahajol hozzám a mellettem ücsörgő lány és egy más kontextusban furcsán ható kérdést csicsereg a fülembe: "Te is szereted a fiúkat?" Lélekjelenlétemen múlt, hogy elmosolyodtam és füligszaladt szájjal közöltem, hogy nem, csak ismerem az ilyen típusú zenét. Bélával is találkoztam, meginvitáltam egy sörre. Rég nem találkoztunk, ezért jó volt vele is beszélni.

Második napon, már rutinosabb voltam, gépet kerítettem és úgy mászkáltam végig a nap nagyobbik részét. Napfényben kezdett a szegedi Libra zenekar a Fészek medencében. A legnagyobb meglepetés akkor ért mindenkit, mikor a Vihar című nóta alatt megnyílt az ég és elkezdett rövid ideig nagy cseppekben hullani az eső. Majd Budapest Vámpírjai vették át a deszkák feletti irányítást. Énekesük - számomra - feminim mozdulatok kíséretében emelte a színpadi látványvilágot. Bőrnadrág, napszemüveg, fekete haj, szegecselt kesztyű tette élővé a mélyen búgó hangon éneklő Bincit. Mérgezett egér üzemmódba kapcsoltam, amit többször is folytattam a négy nap alatt. Megjöttek Fényrizsék! Nyolc óra magasságában bejutottunk Besh o droM-ra. Táncikáltunk kicsit, irány Russkaja! Ott aztán két méter magas porfelhő fogadott és nagyon jó hangulat. Túléltünk egy orosz buszozást, többször is diszkódallamokat szólaltattak meg, biztatva mindenkit, hogy mindenkiből váljék Travolta arra a párpercre. Nosza, senki nem volt rest, roptuk rendesen. Azt az egyet csodálom, hogy senki nem esett össze a nagy pororkánban. Mászkálás után vetettünk néhány pillantást Watch My Dying-ék erőtlen előadására. Egy gitárossal léptek fel, ami néhány helyen egy tökönrugással ért fel, mert nagyon hiányzott a másik gitárszólam.
A két pesti srác leszakadt tőlünk, aztán nehezen, de hajnal három körül visszataláltak a kiindulsái pontra. Én is ludas voltam a dologban, némi szesz elfogyasztása után keverek dolgokat, ezért esett meg, hogy veszett módon keresték az 53-as lakást, de csak 29-ig vagy 30-ig voltak számozva a lakások. Korán, négy órakor, zuhantunk ágyba. Előtte azonban még ettünk egy kis virslit, nehogy már éhgyomorral feküdjünk le.

Akárhogy nézzük, utolsó nap voltam a legaktívabb és közösségi szellemet támogató fotós egyén. Teaidőben kezdett a muzsikáláshoz a szegedi Gőzerő. Népzenével átitatott rock zenéjük sokak számára kedves volt, nagy számú közönség gyűlt össze a Fészek medencében. Átlátogattam a Pepsi Színpadhoz, ahol az SZTE tehetségkutató győztes Sheket húzta el mindenki nótáját. Nyelhettük ismét a port, igaz, a korai időpont miatt, olyan sokan nem tobzódtak a színpad előtt, de a "vígan rúgja a port" életérzés itt is tetten érhető volt. Azt az egy dolgot nem értem, hogy a trombitás vagy megszállott Slipknot rajongó vagy egyszerűen csak ilyen kedve volt, hogy miért vett fel egy hungarocellből eszkábált maszkot? Fiatal koruk ellenére ügyesen kezelték a színpad nagyságát, bár egy énekes elférne a bandában, aki jobban fel tudná pörgetni, az eseményeket és vezényelné a bulizókat. A konzis csemeték koncertje után több ismerősbe is botlottam. Futólag belepillantottam az éppen buliját elkezdő Variolába, majd úgy döntöttem, hogy némi tápanyagot magamhoz veszek.
Az est további részében a Borsodi Malátabárban voltunk. Fültanúi lehettünk egy kelta zenét prezentáló együttes ücsörgős nótázásának. A tökéletesen írül kinéző gitáros mellett egy fuvolás lány, egy hegedűs lány és egy bodhran-t kezelő fiatalember alkotta a csoportot. Ők váltották fel a Live Act Folk Project-et. Ráadásban előkerült a Whiskey in the Jar című klasszikus is.
Egy órán át tartó tűkön ücsörgés után előkerült a Napra és feltette a koronát az idei SZIN-re. Előre beharangoztam mindenkinek, akit csak ismerek, de az illető nem ismeri a bandát, hogy jöjjön, mert nagyon jó lesz! Hihetetlen profizmus, intenzitás, szerénység, jókedv jellemzi őket. Gyertek vissza Szegedre minél hamarabb!

Summa summárum: látható és tapasztalható, hogy minden egyes emléket nem tudok közreadni. Aki kimaradt az vagy okkal, vagy elfelejtettem, amiért elnézést kérek!

Konklúzió a nyárra: rengeteg felejthetetlen élmény, némelyek kevésbé kellemesek, de össz-vissz emlékezetes volt 2008 nyara. Találkozzunk 2009-ben!

Fotók (képekre kattintva leszedhető az egész koncertről készült fotósorozat)

Libra


Garden of Eden


Gőzerő


Sheket


Napra

Zavarbaejtés rovat

Előzmény ->itt

Mai képrejtvényünk megfejtői között perisztaltikus mozgású lassú lefolyású porszívót sorsolunk ki!
Íme a kérdés:

Ki álcázta magát leopárdnak?

Nyelvszökkentő

Hogyha...

- A nehézség ereszkedjen magára szomszéd! - szitkozódott és a földhöz csapta a szerszámot.
- Csak csínján szomszéd, - inti a másik - elvégre az ásó nem a magáé!

Magában morgott még valami szitkot, majd sarkon fordult volna, de a kalapos megfogta.

- Tudja maga, hogy milyen beteg az a ló?!
- Menjen a pokolba, nem beteg az, legfeljebb kehes kicsit. Ha az ember okosan dolgozik vele, akkor semmi bajt nem okoz. Jámbor jószág!
- Én csak szóltam előre, aztán ne nekem jöjjön panaszkodni, hogy csálé a barázdája.

Sercintett egyet a fogai közül a földre. Ennyiben maradtak.

Tenyérrel a gordiuszi csomót

Először kezdeném azzal a ténnyel, hogy az Enslaved feliratkozott az általam nagyra tartott black metal bandák közé. Eddigiek: Primordial, Sólstafir. És most jött az Enslaved. Tényleg az államat vagy államomat(?) keresgettem, amikor végigsuhant a Winamp-on a Vertebrae. Egyik ámulatból a másikba pottyanok.

Hogy szavamat ne feledjem, a befirkálás fő apropója a tegnapi ingyenes koncert a Garaboncziásban.
Nagyon korán megérkeztünk, még Janóék próbájába is bele tudtunk hallgatni, miközben elköltöttük két zsemléből álló uzsonnánkat. Hat óra magasságában már fel-feltünedeztek az ismerősök, amikor Bogiék feltűntek a láthatáron onnantól kezdve nem volt megállás a pörgésben. Kicsit azonban el is voltam szontyolodva, később ez eltűnt.
Kilenckor megkezdte a muzsikálást a Mors Silens. Számomra újdonságot nem hordozott a zenekar, azonban lelkesen kattingattam. Hol róluk, hol a közönségről a képeket. Hihetetlenül hálás és nagyszámú közönség verődött össze a küzdőtéren, ahol az egyik szám alatt kellemes kis pogó is kialakult.

(Pursuit of Vikings alatt)

Következő zenebrigád Janóék formációja volt, a Sentio Ergo Sum. Hozzájuk is volt már több ízben szerencsém. Doom metaljuk szomorú volta ellenére mosolyogva és a közönségre hálásan tekintve játszották nótáikat. A hangosítás teljesen megfelelő volt figyelembe véve a klub paramétereit, minden hangszer a helyén volt.

(Tamásnak ez volt az utolsó fellépése a SES-szel, helyettese elméletileg már meg is van.)

Az összegyűltek nagyon jól fogadták ezt a lassú zenét, vissza is tapsolták, így a csapat ráadással kedveskedett nekik.
A nap utolsó fellépője az Evil's Tears. Gyors, melodikus black metal-juk sokakat késztetett arra, hogy álljanak fel a helyükről és ritmusra végezzék a fejkörzést. Különlegességként a lejátszandó számok közé beillesztették a Thy Catafalque - Héja-nász az avaron-ját. Kifestetten léptek a színpadra.

Az élőzene után kezdtünk el zsiványkodni. Előkerült a táskám mélyéről a vízipisztoly. Teletöltöttük és teli tárral kezdtük terrorizálni a gyanútlanul bulizókat. Áginak külön köszönetemet fejezném ki ez ügyben, hogy társam volt ebben. Hehe!
Volt azonban egy pillanat, amikor rossz helyre spricceltem. A válasz két pofon formájában csattant az arcomon. Akármerről is nézzük, ez a két régenvárt pofon vágta át a gordiuszi csomót. Kellett, felszabadított! Előtte egy francia csapat (Zubrowkaja a pia, amit ittam, many thxs to Fényrizs:]) segítségével vészeltem át a gyomorremegést. Azonban ilyesmibe menekülni nem lehetséges minden alkalommal. Ez szerintem - legalábbis remélem - mindkettőnkben lezárt egy zsilipet.

Post-menés pt. II. - Sziget

Augusztus 13. - szerda, Sziget
Nem siettük el a felkelést, mert a nagy hepajokra kötelezően rá kell pihenni és az aznapi éjjel annak ígérkezett. A Hajógyári sziget és Fényrizs háza közötti távolság két órát kóstált időben, ezért kettő órakkor fogtuk a sátorfánkat és elindultunk. Négy órára be is jutottunk minden különösebb probléma nélkül. Unatkozva ődöngtünk a sátrak között, sört szopogatva.

Hat órakkor indult meg a nagy buli a Nagyszínpadon. Az ír emigráns folk punk zenét prezentáló amerikai együttes, a Flogging Molly játszott. Nagyon jó hangulatban voltak, mert először játszottak itt, nagyon bizonygatták, hogy vissza fognak jönni. Nagyon jó hangulatú, pörgős koncert volt. Ugrálás, hogy Fényrizst idézzem: "...kellemes, baráti taszigálás volt a mosh-ban.". Erre bólogatni tudok csak, mert én kiküzdöttem magam a kerítésig és onnan pásztáztam a színpadot a fényképezőmmel. Abszolút best of programmal készültek, volt minden korongról egy-egy esetenként több szelet is. Habár megérzésem szerint több volt a külföldi a színpad előtt, mint a magyar... Néhány, ami eszembe ötlik: Drunken Lullabies, 7 deadly sins, The rebels of the sacred heart, Paddy's Lament, Selfish Man, Tobacco Island, Float, Whistles the Wind (a teljesség és bemutatás igénye nélkül)



Háromnegyed nyolcra átértünk a Hammer színpad elé, ahol lassacskán a Volbeat-nek kellett volna birtokba vennie a deszkákat. El lettem küldve sörért, így az Intro-ról lemaradtam. Nem zavartattam magamat! Ez talán még nagyszerűbb volt, mint az előző zenei produkció. Léggitár, headbang azzal a minimális hajjal, ami van és táncikálás bár pogóba nem mentem be fényképezővel és táskával! Leírhatatlanul örültünk annak, hogy élőben láthattuk őket, vissza is tapsoltuk az egész bandát. Igazi szoknyapecér lévén, az énekes sokat bókolt a lányoknak, persze olyan borostás mondókákkal, amiken úrilány elpirul. Hihetetlenül joviális volt a frontember, előadtak egy kis Cannibal Corpse-ot. A számok között Vol-beat, Vol-beat kórust kellett többször is skandálnunk! Legújabb számuk, egyben ízelítő az új anyagukról.


A CD booklet aláíratása után, bementem és végignéztem az Avantasia műsorát is, igaz ezután a két egetrengető buli után nehéz volt újat mutatni, meg ebben a zenekarban teljesen másról van szó, mint a a két előzőnél.

/Véleményem szerint az egyik legjobb, ha nem a legjobb képem, az egész Szigetes galériából. Jorn Lande van a képen./

Tizenegykor érkeztem csak meg az A38 sátrához, némi kóválygás után. A Kultur Shock nevű amerikai bandát néztük ki magunknak a műsorfüzetből és 'Éljen a spontán koncertremenetel!' felkiáltással belevetettük magunkat egy igazi kultúrális sokkba! Balkáni népzene, punk lendülettel, néha megcsépelve grind- és metal tempókkal, kiállásokkal. Az énekes pasas, úgy festett, mint a begombázott járási sámán!


Nagyon elfáradtunk! Viszont az utolsó forintig megérte, hogy kilátogattunk erre a napra!

Post-menés pt. I.

Szinte elrepült az az idő, amit mással töltöttem, mint a szemem receptorainak koptatása. Ezen idő alatt túlságosan is sok minden telt el, ahhoz, hogy csakúgy átlépjek rajta. Megjártam a piros alma országát, ezúttal kicsit idősebben, mint legutóbb. Hogy ha egészen pontos akarok lenni, akkor 7 év telt el azóta.
Egy hét bőven elég volt a jóból, megrakodva mindenféle földi jóval tértünk haza. Augusztus 10-én jöttünk meg, hétfőn benn bóklásztam Szegeden. Első emberek, akikbe beleütköztem Janó és Erika voltak, akik lakást kerestek. Kora délutánig velük voltam. Fénymásolatért rohantam még be az egyetemre, majd hazafelé irányítottam a hajómat.
Augusztus 12-én indultam útnak Pest felé, a négyórakor induló vonattal. Nem lett volna kaland ez a kiruccanás, ha nem lép a színre valamilyen probléma, hogy úticélom elérésében hátráltasson. Üllő körül egyszer csak megáll a mozdony és elejtett hírmorzsákból lehetett csak tudni, hogy valaki öngyilkosságot követett el. Arról már erőteljesen megoszlottak a vélemények, hogy egészen pontosan hol. Később fény derült arra is. Ferihegy és Szemeretelep között valaki megunta az életének büdös virágát és úgy döntött, hogy gyorsan kitépi a földből. Erre az arra haladó gyorsvonat tökéletes eszközt nyújtott. Nem vagyok oda a ledarált hullák látványáért, ezért az orromat a magasba rándítva fordultam el az ablaktól, mihelyt feltűntek a keresgélő rendőrök és a kék baseball sapka a látóteremben. Hihetetlen volt látni, ahogy az emberek lógtak az ablakokban, mert szomjasak a vér és a hulla látványára!
Egy órás késéssel tudtuk csak elérni a Nyugati pályaudvart. Közben Fényrizst értesítettem, hogy bizony ebből a 'muriból' tetemes késés lesz. Ezek után gyorsan villamosra szálltunk és a Feneketlen-Tó felé vettük az útirányt. Mikor megérkeztünk már néhányan ott hemperegtek a fűben, ki-ki párjával, ki pedig magányosan, látványosan füstöt eregetve egy szipkából, melynek végén egy olcsóbb női cigaretta csücsült. Színes társaság gyűlt össze. Találkoztam Mártival is, beszélgettünk. Rettentően röstellte azt, hogy a szegedi bulin olyan szabadszájúan beszélt velem. Nem győzött bocsánatot kérni.
Attilával ketten maradtunk végül, éjjel egy órára mindenki eltűnt a környezetünkből, nem azért, mert rossz társaság voltunk - remélem, hogy nem voltunk azok! -, hanem mert mentek haza. Éjjel kettőre elértük Törökbálintot, ahol én még teliszájjal elkezdtem volna mesélni néhány dologról, azonban a fáradtság erősebb volt, így álomba szenderültem.

Que?

Rászoktam a Que?-re. Majd leszokom erről is, mint ahogyan sok más dolgot is felvettem, majd leszoktam róla. Az idő leradírozza az emberről. A végén csak egy tiszta papiros marad csak. És az jó lesz úgy; írásmentesen, puritánul, szeplőtelenül.

Holnaptól pedig a fordított vöröskeresztnél vagyok.

Képcsokor

Életmérgezés

Haragszik?Mondott valamit??? - kérdések, melyek általánosan foglalkoztatnak bennünket, ha rosszfát teszünk a tűzre.
Szinte magától értetődően nem a delikvenstől kérdezzük meg ezt a két kérdést, hanem egy harmadik személytől, aki ismer mindkettőnket. Ilyenkor persze szép, kövér félreértések is születhetnek. Amennyiben...

A vicc az, hogy ritkán tudunk megállj-t parancsolni a kíváncsiságunknak, holott -talán- némi tapintattal és várakozással többre mehetnénk. Ez is szituációfüggő. Hogy azt ne mondjam, kontextusfüggő. Mint a legtöbb beszélgetés ebben az átokverte létben.

Szipp és hüpp!