Mintha

Mostanában, kiváltképp, hogy hazajöttem a táborból, az az érzés mászkál bennem, hogy mintha ismételten gyerek lennék. A szombat délutáni Luther nézés, az olvasás félig sötétben azokat a délutánokat juttatta eszembe, amikor Naninál voltam, nyár volt, nem kellett semmit sem csinálnom. Igaz, nem is kért tőlem senki semmi ilyesmit. Ahogy gondolatban végigjárom újra az ebédlőt, a nappalit, belépek a fürdőszobába, majd a picinyke konyhába, rádöbbenek, hogy hiányzik. Aztán kilépek az udvarra, a szomszédos épület ablaka pokróccal van belülről letakarva. Branko lakott ott sokáig. Talán a háború elejéig. Aztán elment. Én egyszer voltam csak benn nála, s valahogy úgy emlékszem, mintha vörös lett volna a levegő, vagy legalábbis a pokrócon szűrt fény vörös lett volna.

Hiányzik ez a megnyugvás.

Ma este történt

Ahogy barangolok különböző irodalmi oldalakon, rájövök, hogy határt nem ismerően kellene szégyellnem magamat, hogy butítom az embereket a hülye irkafirkáimmal, amikor mérföldekkel jobb szövegekkel van tele az internet.

S ez a felismerés rendszeresen meg is öli a már amúgy is halva született motivációmat arra, hogy leüljek, aztán csináljak valamit.

Elmúlt az első MA-s év

Véget ért az 1. MA-s évem. Mondhatnám, hogy grandiózusabb visszatérésre apelláltam, kevesebb esetre, hogy szinte "vért vizelek", jobb érdemjegyekre valamint arra, hogy ha megkapom az elégséges minősítést, akkor is emelt fejjel tudok kimenni a szobából, ahová előzőleg vizsgázás ürügyén mentem. Ez utóbbi azonban nem mindig teljesült. Emiatt néhányszor szépen elkenődtem. Most mégis vége van, 3-ból 2-t abszolváltam, a Nyelvtörténetet átviszem az őszi félévbe, megírom, aztán le is tettem a nyelvészet problémáját remélhetőleg hosszú időre.
Kezdődik a nyár, munkát kell keresnem illetve találnom.