Őszből lepárlódott gondolat

Szeptember elején engedtem meg magamnak azt a mondatot, miszerint "helyre áll a rend". Vitatható, hogy akkor megtörtént-e, ami azonban biztos, hogy majdnem öt hónap elteltével kezd úgy is tűnni, hogy ez a mondat belekapaszkodott a valóságba és nem hajlandó elengedni. Érvényesülni akar.

Más.

A szombati Dalriada bulija egészen egyszerűen addig tágította a tűréshatáromat, amíg meg nem állapítottam, hogy utoljára néztem meg őket saját bulin. Jobban jártam volna, ha maradok egy kicsit tovább a Múzeum körút antikváriumainak környékén.

Néhány mondat péntekről

Elreppent a pénteki koncert. Főattrakció a Sear Bliss volt, idén ünnepelte 20. születésnapját.

Megfejthetetlen volt számunkra, hogy a két előzenekar milyen funkciót volt hivatott betölteni, mert a jelenlévő közönség nem átallotta ignorálni produkcióikat. Borzasztó volt ez a mondat.

 

Egy tekintettalálkozás, semmi több.

Berúgás, sör, egy whisky. Egy kis beszélgetés, bevallom, sok. Képeket pedig majd alkalom adódtával feltöltöm, ha használhatóak.

Samhain Feszt

Tizenegy napja, hogy volt a fenn említett össznépi folk metál összeborulás. Talán az első az, ami szembetűnt, hogy határozottan kevesen voltak. Négy évvel ezelőtt még a PeCsában kapott volna helyszínt az ilyen nagyságú rendezvény.

Azonban elég a múltból, térjünk a lényegre. Délután három (sic!) volt a kezdési időpontja az első együttesnek. A legelső kettő fellépőt (Ankh, Tales Of Evening) annak rendje s módja szerint le is késtem.

A Club 202-ről annyit érdemes tudni, hogy korábban WigWam névről lett átkeresztelve a jelenlegire. A világítás eleddig is rossz volt az én gyengébb kaliberű gépemnek, így a kezdeti próbálkozás után, hogy fényképezzek, feladtam. Nem érdemes. Elmosódott, rossz beállítású képekkel nagyon nem megyek semmire.

A Niburta dübögött a színpadon. Nem sikerült őket behangolni, a hangzás olyan is lett. Következő csapat pedig Bandiék voltak. Továbbra is tartom azon elképzelésemet, hogy mind ez, mind pedig a januári színpadra állás hakni volt. Ennek tetejébe jöttek különféle morgások, hogy Gubi és Choofie levágatták a hajukat. Erről lehetne egy egész posztot kanyarítani, talán ha lesz időm meg is csinálom, azonban visszakanyarodva elmondhatom, hogy az első sorban pattogva nem volt borzasztó a hangzás. Ezután a Virrasztók lépett fel. A klub hátuljában tökéletesen úgy tetszett, mintha dobozban játszanának. Erőtlen és puffogó hangzást sikerült összeókumlálni.

A magyar muzsikusok közül egyedül a Dalriada maradt főműsoridőre. Így az ír Darkest Era telepedett meg a színpadon. Hogy mennyire gender tudatosak, azt mi sem jellemzi jobban, mint két lány jelenléte a csapatban. Amikor odaléptem a két gitároshoz és szóba elegyedtem velük, nem sokat kerteltem, hogy miért jöttem a bulira. "Miattatok." Mi a jó bennük? Az a tény, hogy szemtelenül fiatalok s iszonyat energikusak; hogy olyan precizitással adják vissza a Primordial hangulatát heavy/doom metálba oltva, hogy leesik a fejem. Nagyon klassz bulit vártam. Annyira meggyőztek, hogy az utolsó forintjaimat összekaparva vettem meg a korongot. Bár a pultos lány megkérdezte, nem akarok-e pólót is, erre csak azt tudtam mondani, hogy nincs rá keret.

Számlista: 

1. An Ancient Fire Burns

2. On the Crest of Doom

3. Heathen Burial

4. To Face the Black Tide

5. Poem to the Gael

6. The Last Caress of Light

7. The Morrigan

Megkaptam amire vágytam, akár haza is oldaloghattam volna. Mégsem tettem. Igaz, nem a stílus iránti elkötelezettségem bírt maradásra, sokkal inkább a társaság. Bele-belenéztem az Arkonába és a Dalriadába. Igaz, utóbbi tízes skálán 4 és 6 között tett le az asztalra. A cseh Silent Stream of Godless Elegy nagyon jó death-doom keveréket játszott egy leheletnyi gothic-kal, amolyan régi Tristania stílusban. Viszont hulla voltam, így irány haza.

Dombos Fest 2012

Alfonz Hegyesen járt s erről számolt be a Tiszatájonline-on:

0. nap

1. nap

2. nap

3. nap

4. nap

5. nap

6. nap

Én hogyan éreztem magamat? Néha kutyául, néha pedig nem. Az azonban szent igaz, hogy ez minden volt, csak nem pihenés. Előfordult, hogy enni sem volt időm, mert annyira haladnom kellett mind az írással, mind azzal, hogy eleget teszek annak a kérésáradatnak, ami felém ömlött, hogy ide gyere, oda gyere, ezt csináld, azt csináld. Piszkosul fárasztó.

Feltételezhetően ideszúrok még majd néhány keresetlen mondatot, amint időm adódik rá, ami jelenleg luxuscikk.

Father Murphy, Les Rhinocéros @ Jazz Kocsma

Jazz Kocsma is a relatively tiny, but very atmospheric venue for concerts. There were two ensembles that night, the Italian Father Murphy whose performance reminded me of any post-whatever band - yes, I know, I am deaf - , besides that I enjoyed it and the  Les Rhinocéros from the US who played a nice mixture of folk, psychedic, ethno, rock stuffs. Not to mentioned that their LPs came out under the aegis of Tzadik.

Here is a hint how they sounded:

And the photos:

Power of Metal @ Budapest

Nagyon vártam az estét, ugyanis több olyan banda lépett fel, akiket már szerettem volna megnézni élőben.
Elsőkörben az amcsi Symphony X és a dán Mercenary mozgatott volna meg, de a csomagban ott lapult még további három banda, amelyek közül kettő szintén érdeklődésre adott okot. Egyik az újra összeállt, kilencvenes években turnézó, pszichedelikus prog legenda, a Psychotic Waltz, a másik pedig a mostanában progban nagyokat alkotó Nevermore.

Demonlord @ Garaboncziás

Először lépett fel a Demonlord Szegeden. Elsődlegesen azért mentem, hogy kicsit visszahozzam a tizenhat-tizenhét kori élményeimet. Talán ahogy ez lenni szokott, még köszönőviszonyban sem volt a kettő.

Az estét a Libra kezdte. Jól játszottak, bár az tény, hogy a nagy heggesztésen - szerintem - nem csak a fuvolával lehetne lazítani, hanem néhány szólóval illetve azzal, hogy értjük a szöveget.

Talán tíz óra is elmúlt már, mire mindent bepöttyentettek a DL-nál, kezdődhetett a fellépés. Idén adtak ki egy új korongot, a várakozásaim alatt teljesített. Nagyszerű lett volna más néven kiadni, mintsem rombolni a már kialakult státuszukat. Tizenhat számból mindössze öt szám szólt az első két albumról, mely kamaszkorom meghatározó lemezei, ötöt a Hellforgedról, a többi mind új szám volt. Értetlenül szemléltük az egészet, leszámítva talán azt a tényt, hogy csak lemezbemutatóval álltunk szemben.

Így, Demonlordból nem kérek.

Psycho Mutans @ Garaboncziás

Restellem, de el vagyok maradva a blogolással. Amit azonban írhatok, hogy jövő hét szombaton költözöm. Végre!
Több, mint egy hónapja volt már a fellépés, amiről írni szándékozom, talán nem akkora baj mégis, hogy megteszem, ha késve is.

A pécsi Psycho Mutants (bár lehet, hogy most már egybeírják?!) zenéjére akkor kaptam rá, mikor közelebbi ismeretségbe kerültem az alt-countryval. Röviden, nem most. Néhányszor jártak már Szegeden, én kétszer vagy háromszor láttam őket itt, egyszer pedig még AzFeszten volt hozzájuk szerencsém.


Második korongjuk lemezbemutatóját - Tango With Me - tartották a Garaboncziásban, egy 80-as partival karöltve. Utóbbinak nem nagyon örültem, bár a Johnny Cash szám közvetlenül a fellépésük előtt, határozottan jót tett a hangulatomnak.
Korábban is játszottak már új nótákat, például a Tango with me-t, amire klipp is készült.

Túl sokat nem érdemes beszélnem arról, hogy milyen volt. Tetszett, mint mindannyiszor, ahányszor van szerencsém látni őket. A basszusgitáros csóka jófej volt, felismert, még az általam először látott fellépésükkor lepacsiztunk.
A továbbiakban beszéljenek a képek!

Bin-Jip & Barabás Lőrinc Eklektric, Nicola Conte

Bin-Jip
Barabás Lőrinc Eklektric
Nicola Conte

Ghost Brigade, Orphaned Land, Amorphis @ Diesel Klub

Már az év elején megtudtam, hogy ismételten lesz Orphaned Land koncert Magyarországon. Nagyon jónak ígérkezett az őszöm, köszönhetően a DT-nek illetve nekik. Az izraeli csapatra cirka öt évet vártam, kettőezeröt nyarán játszottak a Primordiallel, akkoriban nem merültem még el a Mabool-ban annyira, hogy félelem nélkül fel merjek menni Pestre megnézni őket, az sem mellékes, hogy akkoriban azt sem tudtam, hogy mi fán terem a Primordial.

Ír és a patkányok

A Paddy & the Rats ismét fellépett a Garaboncziás Borozóban. /Bár számomra kétséges, hogy mennyire borozó mostanság/
Az est ugyanazt a koreográfiát követte, mint május közepén. Hagyományőrzők bemutatót tartottak, mielőtt elkezdődött volna a buli. Egy helyi (?) előzenekar tüzelte fel a nagyszámú közönséget. Nagyon meglepődtem, mikor azt láttam, hogy ennyire sokan vannak. Péntek - gondolta Stirlitz.

Esőtáncos

Mézer Janót nagyon régóta ismerem, kettő-ezerhét őszén ismerkedtünk meg a HódStock fesztiválon. Mielőtt útjára bocsátotta volna ezt a formációt, megkérdezett, gondolom másokat is, hogy a saját neve alatt szerezzen zenét vagy keressen egy hangzatos nevet. Én akkor az Esőtáncost javasoltam neki.

Három év telt el azóta, sok hordalékot tett le s vitt el a Tisza Szegedről. Egy tárlatot hoztam létre abból a kevés képből és egy Janó által írt versből, melyet meg is zenésített az együttessel.

Üvegcse

Érezd még
zöld és kék
minden mit hoztál

Erdőízű tested lángján
máglyád is voltál

Száz új kép
lopta szét
lelked szűz báját


Szunnyadt vágyú testem lángján
égetted fáját

Egyszer rég
láttam még
megszürkült hamvát

Porból porba feltámadni
tündöklő hangját

Vérző tél
elmentél
tavaszt váró tánc


Foltos rongyaim közt élve
hercegnősdit játssz…

Elveszítve szép
arcod emlékét
üvegcsébe rejtem,
törd hát szét

Hajnal szakadtán
elfeledlek tán
hajszál gyenge karból
elhullván

Setét Csendességben Álmatlanul hánykolódom

Ha tudtam volna 2007-ben, amikor elmentem a Folk'n'Troll fesztiválra s előtte, utána csendesen szitkozódtam, hogy miért volt előtte egy nappal ugyanott Dark Tranquillity, akkor inkább utóbbira mentem volna el. Kiváltképpen, hogy elkövetkező három évben nem is jönnek Magyarországra. Bár akkoriban még zöldfülű voltam az egész D.T.-hez, mostanra beérett.

Heidenfest 2010 - Duhajkodó trollok

Nem először fordul meg nálunk az ilyen jellegű folk metál nagycirkusz. Először 2008 tavaszán, majd abban az évben még egyszer láthattunk rikoltó népi hangszereket a színpadon, mégpedig novemberben.

Néni, nem ad egy ci-gi?!

Alig értem haza negyedikén délután Voltról, másnap kora délután már mehettem is tovább Pécsre. Kissé szerencsétlen csillagállásnak néztem elébe, kiváltképp így, hogy fél, legnagyobb jóindulattal is, csak egy nap állt rendelkezésemre, hogy ki-és bepakoljak, összeszedjem a fekete holmijaimat, majd felpattanjak Choofie-ékkal a Szeged felé tartó buszra, hogy később a kettőkor induló pécsi járatot elérjük.

Volton vadultam

Idén is megnyitom a fesztiválozós élményeimmel kapcsolatos posztok sorát. Elsőként az idei Voltról lesz szó. Hosszasan nem kellene ecsetelgetni a dolgokat, röpke hatórás vonatút után sikerült eljutnom Sopronba, majd némi telefonos értetlenkedés után - amit én idéztem elő - sikerült összefutnom Nóriékkal. Nulladik napra érkeztem meg, hogy legyen sátorhelyem vagy -ünk. Többek már hamarabb érkeztek, mint mi, foglaltak nekünk helyet.

Farkasok a hajón!

Kissé tanácstalan vagyok, hogy miként tudnám elmondani a múlt hétvégén megtapasztalt eseményt. Le kell először is szögezni, hogy nem vagyok ortodox Ulver rajongó. Soha nem is voltam az. Leginkább a Kveldssanger volt az, amelyik a legjobban megtalált. Volt egy időszak, amikor lefekvés előtt mindig meghallgattam. Nyugtatólag(?) hatott. Később az kísérletezősebb darabok is előkerültek, úgy mint a Blood Inside vagy a Perdition City. Azonban sohsem volt arra igényem, kényszerem, hogy ezt a felületes kapcsolatot további girbegurba utcákon át a rajongásig vigyem. A William Blake munkásságát feldolgozó korong volt az utolsó a sorban, amit igazán magaménak éreztem, még az új, a Shadows of the Sun sem volt oly' mérvadó, mint az angol költő megzenésítve.

Valahogy kitértem a sok ambient, zongorás tétel elől. Ez azonban a szombati este után mindenképpen meg fog változni.

A kezdő zajokat Csihar Attila szolgáltatta a Void of Voices egyszemélyes hadseregével. Akinek a közeli óhaja az, hogy halljon sámán drone-t, azt csakis biztatni tudok, hogy valahol fusson rá. Engem kellően meghökkentett, amit azonban furcsának találtam az az, hogy néhány kapcsolódási pontot éreztem a VHK-val. Tudom, talán hülyeség, de a szövegből - amit lehetett érteni - ezek a szavak csorogtak bele a fülembe, mint ős, ló, botlás, talán fergeteg vagy görgeteg. Láthatóan a közönség teljesen megbékélt a zene kongásával és búgásával, érdeklődő arcok tekintettek a színpad felé.

Talán a bevezetőben nem hoztam eléggé napvilágra, de a Garm iránti rajongásom még az Arcturustól ered. Elég csak az Edgar Allan Poe Alone című örökbecsűjére gondolni, hogy ott hogyan énekel. Elég az hozzá, hogy azóta lelkesen keresem a Garm project-eket. Tény, hogy nem mindig nyeri el tetszésemet. Tudom, sznob vagyok.

"Szóljatok, hogy ne felejtsek el levegőt venni!" Ez a mondat szalad ki a számom, amikor megláttam Rygg urat a hajó színpadán. Álltam és csodáltam. Annyit meg kellene jegyeznem, hogy valóban jobb lett volna, ha ülő bulit szerveznek. Előnyösebb lett volna a zene milliője szempontjából. Amíg ki nem ballagtam a gyomorból, addig nagyon ott éltem, lüktettem, habarodtam és csavarodtam, csavarogtam a hangjegyek húrjai alatt. Felnéztem rájuk, az őket lefogó ujjak szorosan ugráltak egyik helyről a másikra, keresték a tökéletes összhangzatot.
Amint kifúrtam magamat a tömegből, elröppent a szemem elől a katarzis árnya. Fények, beszélgetések, zavargások a sorok közt. Közbekiabálások, hangos beszéd. Mindezek eltorzították a második részt. Nota bene, nem tapasztaltam még ekkora bemozdulást egy zongora alapú zenére, mint akkor, abban az egy nótában.

Fotó: 9th

Összegezve az élményt, eltelt azóta néhány hét, kellemes volt, jó volt ezt az ikont látni fenn a deszkákon. A kimaradt Arcturus koncertet nem pótolja. Előtte azt feltételeztem, hogy az élmény jobban rám fog ülni és kísérteni fog.

Néhány apróság:
Új szám (azt hiszem új)
Élő felvétel 1)
Élő felvétel 2)

Eternal Damnation & KerecsenSólyom @ Garaboncziás Borozó

A Garaboncziás Borozó bemutatta:

Eternal Damnation

és
KerecsenSólyom

Szeptember 12, szombat Szeged. A mezőberényi, melodikus black-death metal-t játszó Eternal Damnation lépett elsőként színpadra. Klasszikus felállásban játszottak (két szólógitár, basszusgitár, dob, ének), ahol mindkét héthúrosnak kellő feladat jutott a ritmizálásban és a szólók terén, ugyanakkor a bőgő és a dob sem veszett el a hangorkánban. Az elhangzott nóták többsége feldolgozások volt (Misfits /úgy tűnt, hogy itt a Metallica feldolgozását vették inkább alapul/, Amon Amarth).

A 2004-ben alakult szimfonikus folk metált játszó, eleinte csak projektként működő csapat itt, a Garaboncziásban adta bemutatkozó koncertjét, lévén a tagok többsége helyi illetőségű. A jelenlegi felállás idén kezdett véglegesen körvonalazódni, ami a következőképpen néz ki:

Alkonyat - ének, doromb, csörgő, sámándob, szövegek
Thypad - dob, háttérvokál
Choofie - szólógitár, háttérvokál
Gabriel - basszusgitár, háttérvokál
Bogi - billentyű
Snorre - gitár
Marci - furulya, mandolin, háttérvokál

Ide, ide, jó vitézek!

S gyűltek...

Az Aquileia Ostroma album dalai ismertek voltak már a myspace segedelmével, így a banda magabiztosan látott neki a zenélésnek.
Dúsan hangszerelt dalaik előadása nem vetekedhetett a felvett anyagéval, lévén több mint hét ember rögzítette, ámbátor semmilyen hátulütőt vagy hátrányt nem lehetett felfedezni a kisebb létszám miatt, sőt!
A feltüzelt közönséggel remekül kommunikáló s őt megszólító frontember vezette brigád azonnal bele is vetette magát a Mondák könyvébe.

Számlista:

1/ Aquileia Ostroma
2/ Hősök Mulató Mezeje
3/ Kerecsen
Átvezető (énekelgetés) amolyan közönségtüzelés
4/ Keve ostora
5/ Csatába
Visszataps
6/ Ensiferum - Hero in a Dream (cover)
Visszataps
8/ Csatába
Visszataps
9/ Kerecsen



Mind az összegyűltek, mind a zenészek teljes átéléssel, átszellemüléssel adták át magukat a muzsikának. Az intenzitás ömlött a színpadról, nem csoda hát, hogy teljesen elcsigázva de jókedvvel fejezték be a kicsivel több, mint egy órára nyújtott debütáló koncertet.


- Fotók
- Myspace
- Az általam készített képek

A banda következő fellépése október 22-én lesz, Budapesten a Crazy Mamában!

Vágtázó Életerő Szegeden

AzFeszt leszámoló

Idén harmadszorra ugrottam neki, hogy az agyam szakítószilárdságát próbára tegyem. Ezúttal már rezgett a léc. Ha úgy vesszük, el is tört, lévén az utolsó napról eljöttem.

Augusztus 19, szerda

A négy és fél órás utazás kimerítő volt. Kellemes meglepetésben volt részem, mert a vonatállomástól a fesztivál helyszínére ingyenes buszjárat ment. A busz ezt az ingázást napi tizenkétszer tette meg óránként. A legnagyobb leküzdendő probléma mindig azzal volt, hogy vajon felférünk-e.
Első nap még nem volt akkora mozgolódás zenei fronton, engem egyedül a Paddy and the Rats érdekelt. A Nagy Színpadon tízórás kezdettel az Enter Shikari játszott, utánuk pedig az Anti-Flag Amerikából.
A miskolci csapat éjfél után kezdte meg a zenélést a Kemping színpadon. Képeket nem csináltam, inkább buliztam, ez a jelenség a későbbiekben megfigyelhető majd a Russkaja, Volbeat esetében is. De ezekről majd később.

Augusztus 20, csütörtök

Délelőtt többnyire mászkáltam a fesztivál területén, tapasztaltam, hogy milyenek a körülmények. A Tér-Kapcsolat színpad adott otthont a tehetségkutatónak, ezért ott már egy óra után indult a muzsikálás.

Öt órakor indult a program a Nagy Színpadon, az Óriás koncertjével. Az IHM basszusgitáros itt énekel és gitározik. Nekem olyannak tűnt, mintha a háromlemezes banda indie-t játszana. [Audendum: Gogzi világosított fel, hogy "az óriás hamarabb megvolt egyedi petinek mint az ihmbe kerülés."]Kacifántos fogalmazás, egyszerűnek tűnő zene, ám mégis erőteljesen gondolkodóba ejtő. (fát dönteni) Ahogy az oldalukat elnézegettem egy arasznyi komolyság nem szorult beléjük, de bánja kánya. Nem hiszem, hogy SZIN-en megnézem őket. Ettől függetlenül az agyilag beborult bülcsészek kajolni fogják annyi szent! Ha nem elég az egyetemista rockzenekarok bohóckodása, akkor itt az új generáció, az Óriás. Talán a leghelyénvalóbb jelző a petyhüdt.

Reményemet azonban egyből összeszedtem, amikor a Kaukázus lépett a deszkákra. Tévedés ne essék, tőlük sem vártam komolyságot, mégis meglepődtem, hogy mennyire érdeklődőek a világ dolgai iránt, legyen szó akár közelről, akár távolról. Az MR2 orrvérzésig játsza a számaikat, ezért a Teszkó, Anglia, Szalai Éva nóták már nekem is ismerősen csengtek. Furcsamód, mégsem ezek ragadtak meg a fülemben, hanem a globális felmelegedést is érintő daluk, a Pingvin. /Bár ezt talán annak is be lehet tudni, hogy egy kellemes kis szólóval indul./ Nótáikat magadévá tudod tenni az hivatalos oldalukon.


Háromnegyed nyolckor indított a Firkin a Kemping színpadon. Őket már emlegettem egyszer, a károgásom ellenére kíváncsi voltam az élő fellépésükre. Kicsit módosítanám a korábban leírt véleményemet. Lemezen valóban nem egetrengetőek, azonban a zene ereje meggyőzőnek bizonyult már az első hangok után, hogy nagyon jó koncertnek nézünk elébe. Állandóan mozogtak, a fuvolás hol jobboldalt, hol baloldalt bukkant fel. A koncert felétől folyamatos volt a pogó. A buli után megvettem a bemutatkozó anyagukat, a Firkinfull of Beer-t.



Számsorrend:
1. What's Left of the Flag
2. Whiskey
3. Seven Deadly Sins [Flogging Molly cover]
4. The Galway Races
5. Blood For Blood
6. The Irish Rover
7. Eileen 'Og
8. Drunken Sailor
9. Rebels Of The Sacred Heart [Flogging Molly cover]
10. Fuck The British Army
11. Finnegans Wake
12. Within A Mile Of Home [Flogging Molly cover]
13. Bitchin' in the Kitchen /Toura loura lie;/
14. Drunken Lullabies [Flogging Molly cover]
15. Swagger [Flogging Molly cover]
16. Tobacco Island [Flogging Molly cover]
17. Firkinfull of Beer
18. ráadás: Devils Dance Floor [Flogging Molly cover] elmaradt

Összesítésnek talán elég annyi, hogy I am lookin' forward to meetin' you again, you bastards!

Firkin galéria

Az Isten Háta Mögöttbe belenéztem, még hallhattam a Jósolni bélből utolsó taktusait. Aztán valami rapelésbe kezdtek bele [audendum: Élettér-Elmélet], amit egy kis ideig hallgattam, majd otthagytam őket. Akit érdekelne az, hogy miről szövegel Palika, annak ez kánaán lesz.

Átrohantam Raunchyra. Dániából jöttek, először léptek fel nálunk. Modernebb, mindent bele, amit hallgatnak a tagok metál zene, nem rossz. Egyetlen számukat ismerem, még 2004-ből. Azóta nem tudom, hogy hová fejlődtek, haladtak, egyáltalán tettek-e le valamit is az asztalra. De arra tisztán emlékszem, hogy tetszett akkor amit hallottam. Amint odaértem az általam ismert Watch Out-ot döngették.

Textures. Az ismeretlen csapatok dömpingjéből ők voltak az egyetlenek, akiknek zenéjükbe belehallgattam, mielőtt elindultam volna. Holland poliritmikus sikálás. Nem győztek meg.
Két gitár, basszus, billentyű, ének, dob felállás ígéretesnek tűnt, hogy maradjak. Amit kaptam nem tettem zsebre. Monoton, kakofónikus brutalitás, amit egyszer-egyszer megszakított a pasas éneke. Mintha diót daráltak volna 220 kilóméter/órás sebességgel. Talán majd máskor.



Zselenszky dugatlanul. Török-Zselenszky Tamás az Eleven Hold énekes-gitárosa volt 2007-ig. Félig a sátorból hallgattam az EH szösszeneteket, azokat legalább ismertem.

Augusztus 21, péntek

Belátogattam a városba. Elsősorban a református templomot kerestem fel és a fa harangtornyot, ami erdélyi székely mesterek keze nyomát viseli magán.

A Kemping Színpadon fél hatkor kezdett a Sheket. Ezúttal két táncossal dobták fel produkciójukat. Tetszik, hogy nem ragadtak le a "kimegyünk-zenélünk-ráadást-adunk-majd-lejövünk-a-színpadról" mentalitásnál. Érdeklődve várom a késő őszre beharangozott nagylemezt.


A fiatalokat a pécsi Psycho Mutants váltotta. Életigenlésből és csűrdöngölésből átkúsztunk a sötét felére az életnek. Töprengések, kesergések füstölögtek elő az elképzelt, közép-ausztrál vityillóból. Fehér Jézussal gurguláztunk és néztük a lemenő napot. Szemünk összeszűkült, de nem a portól...
A harmonikás srác - Jehann - az utolsó nótánál a nyakába akasztotta a gitárt, Zoli énekelt. Csak tudnám mi volt...



Számlista:
1 - Balázs
2 - Go Go (Go Go Go!)
3 - Orfű (Orfű Swing)
4 - Get Me Out (Get Me Out)
5 - Jesus (Jesus on the Moon)
6 - Tangó
7 - Spanyol (Somewhere in Mexico)
8 - Psycho
9 - Western (Western Devil) elmaradt
10 - R'n'R 2 ?

Majd tepertem át Russkajára. A tavalyi SZIN óta többször is hallgattam őket. Amolyan tökéletes fesztivál zene címszóval. Nem hazudtolták meg magukat ezúttal sem. Újfenn fülig porosan jöttem ki a tombolás után. Az énekes egy cirlepit-hez hasonló mókát mutatott a közönségnek. Előadta, hogy náluk, otthon Oroszországban az emberek a traktor elől futnak - egyből mondta a spanyol analógiát a bikával -. Fényrizs, SZIN-en megyünk traktorozni! :]


A Replika nagyon elnyújtotta az akusztikus programját, viszont a Lélek útját hallhattam élőben, úgy ahogyan azt az Acoustica-ra feltették.

Ezzel megcsúszott a Zuboly is, sajnos. Ezt azért mondom ilyen sajnálkozva, mert amióta ismerem ezt a formációt azóta szerettem volna látni őket. Dióhéjban talán arról, hogy miért érdemel figyelmet:

A Zuboly turmixgépében opera, operett, popslágerek, hiphop, beatbox-ritmusok, jazz-elemek, népdalok, szájharmonika- és falevél-szólók (!!), nagybőgő, groteszk, népi hagyomány és a modern nagyvárosi folklór kavarog körbe-körbe – a végeredmény pedig élvezetes és lebilincselő.

A hihetetlen az volt számomra, elsősorban, hogy a lemezt teljes egészében hozták. Sajnos csak félórán keresztül tudtam őket figyelni, mert tízkor már a Volbeat kezdett a Nagy Színpadon.

A falevél-szóló

Zuboly galéria

Volbeat mesterhármast sikerült elérnem. A hangosítást viszont iszonyatosan eltolták, a lábdob iszonyatosan hangos volt. Talán féltek, hogy a nyírségi erdő betyárjai ellopják a hangerőt?

Ettől eltekintve újat nem tudok mondani róluk. Ezúttal Slayer-blokkot illesztettek be, nem Mayhem-et vagy Cannibal Corpse-ot. Valamint felmérgeltek, hogy nem hoztak CD-t.

A Yava már javában játszott, mikor ismételten a Kemping Színpad felé vettem az irányt. Még az első felállással láttam őket valamikor 2007 őszén, azóta bőven történt személyi változás a csapat háza táján. Mestyán Ádám kilépett s egy új énekesnővel bővült a tagság. Ádám helyére természetesen találtak más embert. A gitár és a koboz/lant többször hamisan szólalt meg, ezt szóvá is tették, de sietve hozzá is tették, hogy ilyen az igazi punk zene.

Yava galéria

Sohsem voltam core-os. Divatnak tartottam/tartom, annak dacára, hogy nagyon sok minőségi produkció készül ebben a műfajban. S ha néhanapján vaskalaposságomat félre tudom tenni, akkor keresgélek itt. A Darkest Hourt se digitálisan, se más formában nem fogyasztottam még, de a kíváncsiságom úrrá lett rajtam s hajtva a vágytól, hogy valami hamisítatlan amerikait láthassak átgaloppoztam a Nagy Színpadhoz. Amit láthattam azt nem felejtem el hamarjában. Őrült módjára rohangáltak fel s alá, egy pillatnyi időre sem álltak meg. Ugráltak, headbangeltek, gitárt tekertek. Közben aki még nem kapott epilepsziás rohamot annak végül sikerült. A stroboszkóp állandóan járt, fények cikáztak sárgán, pirosan, kéken.
Az egész egy energiabomba volt, ami köpködi a fémszögeket mindenfelé.

Számomra itt ért véget a fesztivál. Aki az utolsó napra is kíváncsi lett volna, az keresgéljen máshol. Én így láttam s éltem meg az egészet.