Végét járom

Nagyon érzem, hogy I'm at the end of my rope. Reggel eltörtem a kávégép kiöntőjét s dacosan gyülemlik bennem a szürke komorság. Rosszul esett tegnap a feddés, dacára annak, hogy megérdemeltem. Jobb lenne hallgatni, kizárólag hallgatni, hogy mit mond a másik, nem felelni.

Ami elmaradt

Várható még három egyes érdemjegy. Ha nem négy. Tanulópénzként talán saját magamat kellene megjelölnöm s elgondolkodni azon, hogy mekkora hübrisz volt az, hogy elhittem, hogy meg tudom itt állni a helyemet. Illetve az is hübrisz volt a részemről, hogy tudok így élni. Nem, nem tudok.

Minden egész eltörött.

Rontják és bontják

Örülnöm kellene a héten történtek miatt. Illetve csak egy részének, de most valahogy mégis olyan kesernyés a szám széle. Bujkál, ólálkodik valami bennem, ami miatt nem tudok annyira elragadtatott lenni. Lehet a találka apámmal, lehet a mai FB komment harsánysága, de valami taszított egyet rajtam, hogy vegyem észre, ismételten bilibe a lóg a kezem. Vagy legalább ilyen érzésem van.

Elhatároztam, hogy elkötelezem magam az egyik írószervezet mellett, azonban valahogy már az sem tűnik annyira egy kiugróan jó és támogatandó ötletnek.

Vélt probléma lelencháza, ez vagyok én.

Pénz

Régen kaptam honort. Úgy értem valójában. Mert előzőleg volt egy, ami elkeveredett a szerbiai banki átutalások miazmájában, így nem kaptam kézhez. Most Magyarországon kaphattam némi pénzt a munkámért. Jó lenne, azért, ha valamivel gazdagabb lenne a kultúra, hogy röpke egy évet keljen várni a munka gyümölcsére. Ha másmilyen gyümölcse nem is, de legalább ez meglegyen.