Érdekes dolog, hogy némi megbeszélés után lecsorgom egy olyan kikapcsolódási pontra, ahol igényelném, hogy valaki fogja a kezemet. Ez nem történt meg mégpedig közös megegyezés után határoztuk ezt el. Nem is azért lett volna üdvösebb ha ott vagy, hogy esetlegesen kísértenek vagy beszólnak, sokkal inkább azért lett volna igényem a jelenlétedre, mert ott álltál volna szorosan mögöttem s abban bíztam volna egész végig, hogy nem is mozdulsz el a hátam mögül, nekisimulsz s ráfeszülsz, ha éppen dőlnék.
Bemutattam az egész darabot, a reakció, talán nem elhanyagolhatóan annyit mondott, hogy intelligens. Tisztában voltam azzal a lehetőséggel, sőt, nem is írtam meg máshogy az egészet, mint arra a maroknyi emberre, aki érteni fogja. Egy tanár "rúgott tökön". S hogy miért?
Annyival kommentálta az egészet, hogy
ő háromszor felnevetett, majd a kanapéhoz csapta és elrohant. Beszéltünk arról, hogy át kell vagy éppenséggel újra kell majd írnia. Ahogy a tanár megfogalmazta tartani kell a főbb stratégiát, aztán nem lesz gond. Azonban én tartok tőle, hogy lesz. De még nem is ez volt, ami betette a kaput, hanem a kommentje. Rövid volt, de velős.
"Egy srófra jár az agyatok, néhelyütt." Baszd meg! Csak ennyi villant fel előttem.
A másik ironikus dolog, egy rövid mondat volt. Odajött, közel hajolt s ennyit mondott: "Becsüld meg jól!" Seriously, a világegyetemem közepe vagy.
Büdös rabló hétszentség, akár egy szempontból, akár kettő!
holnap elmúlik az egész,
de most muszáj volt
kipuffantani ide.
