Kellemetlenül korán kellett kelnem csütörtök reggel, hogy mindennel elkészüljek időben. Nyolc után kicsivel már a vonaton ültem s robogásom egészen Zuglóig nem akart abbamaradni. Tizenegykor volt induló vonat Gyöngyös felé, előtte találkoztam a$-ékkel, velük utaztam. Örültem a társaságnak, jó hangulatban telt az a másfél óra. Gyöngyösön kóvályogtunk egy kicsit, városnézésnek túlzás volna nevezni, mert ennivaló után kajtattunk.
A város piacán kötöttünk ki, kolbászt ettünk mustárral és mindenki elégedetten dőlt volna hátra, ha lett volna szék amibe ezt megteheti.
Negyed háromkor indultunk el a gyöngyösi buszmegállóból, hogy lecuccoljunk végre, elegünk volt már a csomagcipelésből. A helyszínen több ismerőssel is találkoztam s tábort ütöttem a domb tetején.
Két színpadon zajlottak a fellépések. A kisszínpad az
ld50.hu nevet viselte, míg a nagy a
zajlik.hu-ra hallgatott. Fél négykor, szokatlanul korán, indult útjára a fesztivál az LD50 színpadán. A szegedi
Dreamgrave nyitotta a három napra bővült mókát. Sokat írtam már róluk az elmúlt bejegyzésekben, akit érdekel fenn a kereső, tessék használni. Képeket ezúttal már tudtam készíteni, a gép velem volt. Janó (SES) beugrott a Katatonia nótába vokálozni.
Itt egy megjegyzést kell beszúrnom, mert nem vagyok kifejezetten elégedett az elkészült fotókkal. Szerintem túl sötétek lettek s ezen az sem változtat, hogy Photoshop alá dugtam őket.
Sentio Ergo Sum volt a következő a betonon, szintén Szegedről. Döme és Zoli a helyükön maradtak, a többiek fel s kezdetét vette a siratás. Kuciból sikerült egy mosolyt kivasalnom a játékidejük alatt.
A
Sollen miatt
már egyszer siránkoztam ezúttal hat lóval nem lehetett volna elvontatni, hogy menjek máshová. Nem is bántam egy másodpercig sem, hogy végignéztem őket. Nagy rajongója vagyok a dallamos death metalnak, így igazán örültem, hogy egy kis sebesség is felbukkan végre. Az énekes meg is jegyezte, hogy sokkal kevesebb résztvevőre számítottak. Eljátszottak egy számot a
Dark Tranquillity-től, egyet az
At the Gates-től, egészen pontosan a
Cold-ot, a repertoárt a
The Pursuit of Vikings-szel fejezték be az Amon Amarth-tól. A saját számaikat is játszották, akit érdekel megtalálhatja
náluk.
Negyed hétkor kezdődött a zenélés a nagyszínpadon. Tudtam, hogy a
Virrasztók lépnek fel, viszont nem láttam még őket, ötletem sem volt, hogy mire számítsak.
A koncepciót a hivatalos oldalukon el lehet olvasni. Lehetett volna bugyuta, sőt nevetséges is a fellépésük, azonban oly' mértékű borzongás fogott el, ahogy figyeltem őket a színpadon, mint korábban nem túl gyakran.
Gyertyákat helyeztek el a színpad előtt, a koncert kezdetén meggyújtották. Ezek voltak hivatottak jelezni a jelenlévő lelkeket s amint egy gyertya kialudt, egy lélek megbékélve távozott közülünk a másvilágra. Énekeseik -egy férfi és egy nő- felváltva vezérelték hangjukat a hangjegyekre. Utóbbi a népdal-énekeseknél
megszokott stílusban énekelt, előbbi többször szavalt (ekkor
Szabó Gyulára emlékeztetett), kitört s legvégül sámánisztikus kántálást hallatott. Felejthetetlen élmény volt, a fesztivál első igazi meglepetése! CD vásárlás és dedikáltatás után (hatan összedobtunk kettőre) a pult felé vettem az irányt. Mielőtt elfelejteném, novemberben vendégül látjuk őket Szegeden.
A fesztivál legjobb goth fotója
A kisebbik színpadon elindult a stoner dömping:
Locust on the Saddle
StonedirtHaw
Számlista az utolsóhoz:
One more man gone
Between two Wars
Time is mine (Iommi)
Workhorse
Learn from this mistake (Down)
Új gyors szám BALHÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉ!!!! All good all fine (banjo)
Legújabb
A banjos szám tetszett!
Majd a
Solar Scream következett. A kíváncsiság is vezérelt, hogy meghallgassam mit művelnek. Kedvelem a progresszív csapatok zenéjét, de amióta valaki feltalálta ezt az egyhangú éneklést a modernebbnek kikiáltott prog csapatok közt, azóta egyre kevésbé szimpatizálok ezzel a vonallal.
Vostok Room - újfenn stoner csapat
A Vostok Room-mal egyidőben játszott a román
Negura Bunget. Szélvészerejű zenéjük most is magáért beszélt. A Kárpátok ködfelhőiből előlépő hórihorgas lények nagyon le tudtak teremteni minden jelenlévőt a monumentalitásukkal. Tagcseréken mentek keresztül az eltelt hónapokban, az alapító gitáros, a kopasz, leginkább törpére emlékeztető gitáros és a basszgitáros elhagyta a csapatot s egy
újat alapított. Ami viszont fülsértő volt, az a hangosítás. Nagyon elölálltam, a fényképező miatt s állandóan be kellett fognom a fülemet annyira zavaróan s fülbántóan feltekerték őket. Az új legények tették a dolgukat, nyoma sem volt görcsölésnek vagy bármilyen hangszeres problémának. Ha otthon nem is, de élőben szívesen meghallgatom őket, mert az iszonyat erejű black metal őrlésekben még mindig elsőosztályúak.
Átvánszorogtam
Salvus-ra. Fáradt voltam már, két vagy három számot meghallgattam, hogy milyen az Ákos-meets-In Flames s aztán nyugovóra tértem.
Hetedike, péntekElhatároztuk a többiekkel, hogy elnézünk a Kékestetőre, ha már itt van a szomszédban. Átbuszoztunk Mátraházra s nekivágtunk. Kuci kezében térkép, mi pedig követtük. A felfelé vezető út pusztán két kilóméter volt, aránylag gyorsan felértünk. Eráék felmentek a kilátóba, mi pedig leheveredtünk a fűbe. Éhesek voltunk, dél körül járt már. Egy menzára sunnyogtunk be, ahol brassóit és rántott sajtott ettünk. Visszairányt illetően megegyeztünk, hogy a hosszabbik úton, az erdőn keresztül megyünk. Csodás panoráma, napsütés, kikapcsolás, hülyülés ezek alapján lehetne leírni a visszautat.
Késve értünk vissza a kempingbe, de az
Aebsence-et sikerült megcsípni. Ismételten egy olyan együttes, akiket már nagyon régóta szerettem volna látni. Valahogy mélyebb hatásra számítottam, talán az egy gitár miatt volt más jellege az előadásuknak. Albumuk elérhető a
hivatalos oldalukon.
A fesztivál partyarca
Isten Háta Mögöttre voltam még piszok kíváncsi. Hébe-hóba, ha nagyon rosszkedvem van, akkor rájuk kattintok s élvezem az örvényt. Amióta
olvastam, hogy Palika (azt hiszem így hívják) hangja Czutor Zolira (
Nyers,
Belmondó) emlékeztet, azóta mosolygom magamban, hogy mennyire találó lett ez a kijelentés. Amit előadtak talán azzal volt a legkisebb probléma. Azonban a két gitáros
mutatványa az siralmas volt. Világos, hogy beleélik magukat a zenébe, át kell magukat adni a káoszelmélet széljegyzeteinek, de amikor a hosszúhajú tag elkezdte lerugdosni a színpadról a vizet és a sört, amin később megcsúszott s elesett, akkor minden reményemet elvesztettem, hogy egy cseppet is komolyan vegyem őket. Lehet, hogy ez volt a céljuk, nem tudom.
A
Sötétség Herczege jól mutatott a sok új nóta közt, játszottak még egy számomra ismerőset is, annak viszont nem tudom fejből a címét. (Audendum: a
Közelítő távolító volt) Később eljajongtam a bánatomat bennfentesek is és megvilágosodásom nem váratott sokáig magára. Egy klubban sokkal jobban teljesítenek. Hurrá!
A zajlik.hu-n a
The Moon and the Nightspirit játszott már, mire kint ismerősökre, sőt barátokra bukkantam. Sajnálom, hogy nem tudtam megnézni őket s ahogy magamat ismerem egyhamar nem is fogok velük találkozni, sajnos. A söröket köszönöm!
A fesztivál csúcspontja a
Vágtázó Életerő koncertje volt. Némi történeti hátteret
itt találtam.
Iszonyatosan nehéz megfogni s leírni azt, amit ott láttam, hallottam, éreztem, tapasztaltam.
Hallomásokból tudtam, hogy Grandpierre Attila zenekara mérföldkő s megkerülhetetlen a magyar alternatív zenében. Baromi súlyos, rétegzett dalaik, féktelen tombolásaik a színpadon már harminc évvel ezelőtt is ismertté tették őket, nemkülönben manapság. Valamint ne feledjük el az azóta kialakult kultuszt sem.
Az ének nem hallatszódott a legtökéletesebben, ez azonban nem von le semmit a hallottakból. Elképesztő volt! A zenészek által életre keltett hangorkán a jelenlévőket elveszejtette.
Utazás, révedés, előre-hátramozgás, lezúduló napenergia, torokszakadás s azon is túl való kiabálás. Átérzed, hogy kerülhetsz fentebb. A
VHK ezt nyújtja neked, hogy észrevedd az utat, hogy van ettől az átokverte földi katlantól különb életforma is. Nem mondja mikor és hol találod meg, de megjeleníti.
Egyszer mindenképpen látni kell!
