Mit tehetnék

"A legtöbben annyira boldogok, amennyire elszánták rá magukat." /Abraham Lincoln/

Shutter Island

Leo DiCaprio-t talán a Revolutionary Road óta kedvelem. Bár tény, hogy A téglában is jól alakít. Ez a 2010-es film egy pszicho dráma, ami az emberi mivolt hármas leosztásának határait feszegeti. Véleményem szerint a dráma, mint kategóriai besorolás nehezebben állja meg a helyét, mint teszem azt egy Bergman film esetében.

A diegesisben gyakran csúsztatások történnek, narratológiailag felettébb összetett. Az idősíkok keverednek, az átúsztatások nem mindig következetesen flashback-ként vannak elővezetve. Az egyik ilyen eszköz a zene volt. Név szerint Gustav Mahler Quartet for Piano and Strings in A Minor-ja (pt. 1,2).

A narratológiai szintek lebontása majd újboli felépítése alapján tudja a néző rekonstruálni az eseményeket, mert a syuzhet nem a legbarátibb több esetben. Három vagy négy szál fut egyszerre, melynek ismeretében többször megkérdőjeleződik a valóság és az illúzió közötti különbség s talán még a kettő közötti árnyékzóna is felsejlik.

A lélek erdejében:
A helyszín megválasztása sem volt teljesen véletlenszerű. Egy elhagyatott börtön sziget, távol a civilizációtól, sűrűn benőve fákkal, bokrokkal, igazi elveszettséget injektál a nézőbe. Ahogy Edward Daniels rendőrbíró vágja át magát a kusza növényekkel benőtt erdőségen, akkor megtorpanunk egy pillanatra és elgondolkodunk, hogy várjunk csak, mit is látunk pontosan.

Žižek(g)és:
Ez alászállás, a lélek bugyraiba, ahonnan nincs menekvés. Mindenkitől el tudunk menekülni, csak attól a bizonyostól nem. Az egész sziget, a tébolyda épülete az ID. Az erdő, a sziklás perem, az őrültek háza, mind-mind azt sugallják, hogy amit látunk, tapasztalunk az esetlegesen nem a valóság, erre látszik ráerősíteni a történetszövés is, hanem képzelgés, kitaláció. A film folyamán több utalás is történik erre. Nem véletlen az sem, hogy a börtönben három szárny van. Egy 'A' a férfiaknak - ők közelebb állnak a Superego-hoz -, egy 'B' a nőknek - ők kevésbé racionálisak, tehát Ego-k lesznek -és egy 'C' szektor - az ID, ahol meglepő módon csak férfiak vannak -.
Amikor Ted belép a tiltott zónába /'C' szektor/, némi bolyongás után a sötét alagutakban megtámadják, a megszemélyesített ID lesz az, aki megkísérti, de bántani - megölni - nem akarja. Az események innentől más irányt vesznek.

Karakterekről beszélve említettem már az ID, az Ego maga Teddy Daniels, azonban a Super Ego kérdése még nyitott. Ezt a szerepet Ted társa, Chuck Aule tölti be, akit Mark Ruffalo alakít.

Ezt a pszichoanalitikai megközelítést erősíti az a tény, hogy maga Freud is megjelenik a mozifilmen, igaz Dr. Nähring néven. Max Von Sydow alakítja a derék bécsi neurológust. Meg kell emlékezni még a világítótoronyról, ami itt fontos szerepet tölt be, illetve a 'C' épületben való céltalannak tűnő kódorgáskor használt gyufákról.

Kellemes kikapcsolódást nyújt a film - amennyiben ez a jelző érvényes lehet egy thrillerre -, miután azonban az ember rájön a dolgok nyitjára, azon kezd el tanakodni - legalábbis én mindenképpen -, hogy meddig lehet csavarni még.

@ youtube 1/2

Túl az első vizsgákon

Mielőtt elindult a vizsgaidőszak, készítettem egy táblázatot, hogy tudjam követni hogyis állok. Eleddig hét jegyem meg van, ebből egy hármas. A mai vizsgán mondhatni ideges voltam, mitöbb úgy éreztem, mintha herélni vittek volna. Bár ezt inkább betudom annak, hogy első éles bevetés volt, a továbbiak feltételezhetően már nyugodtabban fognak menni. Azonban el nem hanyagolható tény az is, hogy körülbelül két és fél napot készültem.

Szerencsém volt, illetve pofátlan voltam. Talán nem kellett volna...
(Tudom, hogy könnyű megakasztani, hát még zavarba hozni...)

Tan(-e)mese?

A viaskodók szaga horgonyt vetett az agyamban. Felverte a kakofón hangközöket, azok pedig természetesen rázendítettek. Fülfalfosztó firkák ötsornyi területen. Piszmogok a zavarban, próbálok odafigyelni. Nem megy.

Ahogy jövök felfelé a lifttel és az esernyőre támaszkodom, mint egy modern betyár, közben a liftaknát vizslatom, tornáztatom a húrokat a fejemben, hogy egy tiszta hangzást csikarjak ki. Fejgerinchúros kellene hogy legyek, állapítom meg hirtelenjében. Túl sok volt ez egyszerre.

Rázom a fejemet, hangosan tolul kifelé az orromból a széndioxid. Először szénmonoxidra gondoltam, de nincs ilyen tüdőm. Mindenesetre hallószervemet letakarom a tenyeremmel. Befogom a fülem.

A zsibvásártartás jogát meg kellene vonni tőlem. Visszajőve, hogy állnak a tusakodók. Szemlélet és gyakorlat állnak szemben egymással. Ezért olyan rossz ezt nekem nézni.

Kóc

Sok minden történt az eltelt tíz napban. Volt halál - itt abszolút nem képletesen beszélek -, volt öröm, volt munka, volt megérdemelt hátbaveregetés, volt izgalom, volt lámpaláz, volt tiszta kép.

Öröm - megtartottuk a II. Irodalmi Estünket a Bibliotéka pincéjében. Érdekes volt látni, ahogyan életre kelnek, dimenziót kapnak azok az ötletek, amiket még tavaly őszön varázsoltam elő a kalapból. Mindezek után elment egy könnyedebbet ünnepelni, bár az eső később közbeszólt, amikor távozni akartunk, de ez mégsem ronthatta el az este hangulatát. Külön örömet okozott, hogy Zsizsi is jól érezte magát.
Munka - Akár tetszik, akár nem, jövő héttől vizsgaidőszak köszönt ránk. Pénteken, tizennegyedikén már vizsgázom, ma adtam le egy esszét Film Adaptációkra. Vár rám még 5 vizsga és egy beadandó.
Hátbaveregetés - Ezt már az Est utáni összeülésen kaptam meg, megmutatta a Kertben. Kuci magára ismert a sorokban, tetszett neki, bár nem voltam teljesen hű a történésekhez. Sebaj, át kell még dolgoznom, mert még be sem fejeztem.
Izgalom - Tűkön ültem, miként fog elsülni a múlt csütörtök. Gyakorlatilag egy árva lélek nem volt ránk kíváncsi. Azok közül, akiket hívtam három ember jelent meg.
Lámpaláz - Rettentő zavarban voltam, amikor a színpadra kellett mennem. Kifejezetten nem szeretem a reflektorfényt, ez fokozottan igaz, ha a szemembe tűz. Zsizsi mondta, hogy áthidaljuk ezt az apróságot, én úgy gondolom, hogy ha tényleg az akarok lenni, amit elterveztem, akkor ez az introvertáltság csak fokozódni fog. Természetesen ezt lehet oldani, ugyanakkor nem volna annyira ínyemre az, ha engem kilökdösnének magamból.
Tiszta kép - lett.

"Műhelymunka"

Múlt csütörtökön, ma egy hete, hogy meglátogattam a színészeket, akik elő fogják adni a Szegedi csavargókat. Nyolcra mentem egy lakásra, papucsban nyitottak ajtót, vártuk a többieket, később pedig megkínáltak kávéval, ami felettébb jól esett, aznap reggel kimaradt a reggeli a nagy sietségben.

Kicsivel fél kilenc előtt, megérkezett a színész-négyes másik fele, így nekiláthattak a próbálásnak. Figyeltem, hogy miről beszélnek és hogyan. Amikor a Valakit alakító Peti becammogott, tudtam, hogy jó kezekbe került a jelenet. Számomra talán harsány volt, ahogy megjelenítette a szerzőt, de nyílván én nem vagyok mérvadó. Annak örülök, hogy túl tudtam tenni magamat azon, hogy puffogok, mert bele mertek nyúlni a szövegbe.

Így mindjárt másképp festett a helyzet. Mikor végeztek, várták a véleményemet. Rendezői vagy dramaturgiai tapasztalat híján, maradtam a szöveg megközelítésű értékelésnél. Meglepett, hogy azzal, hogy kiemelték a rendező karakterét, nem okoztak sérülést a koherenciában vagy érthetőségben, mert át tudták úgy hidalni, hogy a a szövegemhez viszonyítva talán még bravúrosabb lett. Illetve azt volna inkább szerencsés mondani, hogy előadásra alkalmassá vált. Így vált a puszta szöveg megjelenített világgá.

Kellően abszurd, megfelelően csavart, a gesztusok, amikre én nem is gondoltam akkor olyan olajak, amelyek gerjesztik ezt a tüzet, amit még az őszön gyújtottam.
Megkérdezték, hogy mi járt a fejemben, amikor leírtam ezeket a dialógusokat. Ők úgy mondták, hogy látják maguk előtt a karaktert. Én nem láttam. Most látom őket. Az akkor és most között szakadék van.

Hiába, nem vagyok rendező. Az októberi megmosolyogtató csetlés-botlás után, ez teljesen újszerű. Profibb kiállás, professzionális felkészültségű emberekkel.

Köszönöm a délelőttöt, jól éreztem magam, nekem újdonság volt veletek dolgozni! Úgy hiszem, este ennek a köszönömnek a súlya tovább növekszik.