2009. április 28., kedd

Amikor változik a tinta színe

Elindulás után kisvártatva megfogták a kezemet. Először azt hittem tévedés. Végül meggyőződtem, hogy nem, nem az. Az enyémet is meg lehet fogni. Másnak. Ez volt az a nagy szünet a blogvezetésében, amit mindenképpen eszközölnöm kellett.
Habár még mindig nem vagyok tisztában azzal, hogy mily módon jelentkeznek/tek a változások, mégis úgy éreztem, hogy a szavak száguldoznak, felszínt kívánnak, fényt és érzékelést, ezért helyet engedtem nekik.

Csóró voltam, ebbe a csóróságba érkezett s a minutumok fordultával sikált tisztára néhány régen elvermelt tulajdonságomat.

Egy kis szemrevaló köszönet érte a bliccelőnek.

Várom, hogy megszáradjon a tinta a papíron és végleg rájöjjek, hogy milyen színű a patron, amit beletettem.

2009. április 27., hétfő

Kósa

Van nekem egy igen jó ismerősöm, Kósa. Róla annyit kell tudni, hogy ha rájön a rövidebbik vége a gondolkodásnak, akkor mindenki fusson amerre lát.
A következő, felettébb magvas gondolatokat Ricardo osztotta meg velem:

miért nem a legyet csapjuk a légycsapóhoz?
Ricardo üzenete:
hogy az utak legyenek gumiból és aszfaltból a kerék
Ricardo üzenete:
akkor nem lenne útkopás:D:D

2009. április 17., péntek

Klimpírozás

A kuszaság, ahová végül Alfonz leért, örömmel fogadta. Mindenkivel kezet foghatott s még örültek is neki.
Nekem meg izomlázam van. Most arra telik csupán, hogy halkan lenyomja a billentyűket a zongorán.

2009. április 14., kedd

Budapesti rum allegória

Ahogy ácsorogtam a Duna parton s feszengtem a kölcsönvett nadrágomban, rám ült az ihlet s méltánytalanul rászorított arra, hogy ceruzát vegyek a kezembe, holott nagyon jól tudta, hogy részeg vagyok. Szürke ruhás gyepmesterek rohangáltak hurkaikal, merítőhálóikkal, hogy minél előbb kézre kerítsék a még csámborgó, kóborló ebeket.
Potyázni szerettem volna, elkapni a lepöckölt cigarettájukról a hamukat és újra dohányt csavarni belőle. Lerúgott cipőjük csattogott a macskakövön, ahogy a sötétben hajtották a láthatatlan négylábúakat. Megneszelhették, hogy ott tekergek az egyik lámpaoszlop mellett, mert odajöttek rumot kuncsorogni. Még mit nem, kiabáltam, hogy én tisztességes, dolgozó embereket alkohollal lássak el. Sic transit gloria mundi, hadartam két korty közt és egy tisztességes nyelés után a szemük közé pillantottam.
Többen is voltak, fejükön sapka, a szememre borult párától már nem tudtam kivenni az arcuk élét. Hangjuk csengése alapján durván borotvált senkiházi fajankók lehettek. Semmiképpen sem egy lapon említendők az olyan locspocsokba belelépő macskajancsikkal, mint amilyennek magamat is vallom.
Egy szóval, kár volt beléjük több szó, elfordítottam az arcomat tőlük. Zsibogtam belülről, kellemesen kazánmelegség terjedt szét testem felső részén, valahol a szívem tájékán. Vajon az előző órai szíverősítő masírozott a szerveimen át vagy csak szédelegtem az aznapi elfogyasztott lőrétől?
Nem kívántam ilyesmire válaszolni. Benyakalásom apropóját valamikor délelőtt körül elfelejtettem, de zug-zsebelőként és -firkálóként nem kellett sokat lacafacáznom egy-egy kiadós öblögetésen. Piszkosul üres volt a zsebem, nem tudtam megfejteni annak a rejtélynek a nyitját sem, hogy miként került a kezembe egy üvegnyi matrózrum, példátlanul felhígítva.

Ahogyan ez az este szépen tova ballagott, úgy kezdte kifejteni a hatását a szesz. Mélyebbre próbáltam rejteni az ökleimet a kölcsönzött ruhadarab zsebeibe, mígnem egy halk szakadás tudatta velem, hogy én voltam az erősebb. Nem vagyok rá büszke. Mit fog szólni a tulajdonosa? Többet sem megyek állásért olyan helyre, ahová ki kell öltözni. Álszentségként tűnt fel előttem a sok csokornyakkendős pojáca, ahogy egymás felé illegnek, billegnek és a sok cirkalom közül nem tudják már kizsuppolni a jelentést.
Budán ültem egy padon. Dohányozni is szerettem volna, de nem volt miből rágyújtani, röstelltem volna a munkálkodóktól kérni egy eldobott csonkot. A nyelvemet harapdáltam, hátha ki tudok rajta fújni némi füstöt. Frászkarikát akartam volna eregetni. Abban ügyes vagyok! Egyszer egy lány szóvá is tette ezt nekem. Mérhetetlen büszkeség töltött el miután ezt közölte velem.

Mély sóhaj szakadt fel bennem. Élmény lesz ötre beslattyogni a szerkesztőségbe és leadni Izidornak, hogy mit vittem véghez ma este. Bömbölni fog velem, én szelíden eltolom magamtól szitkainak áradatát, a kalapom fejembe nyomva fogok távozni, de nem vágom be az ajtót, mert az gorombaság. Ő mered majd sóbálvánnyá, majd' lenyeli azt a rémséges szivarját, amit már két éve nem gyújtott meg viszont mindig a szájában éktelenkedik. Sohsem értettem mit esznek rajta a nők.

Csemegéztem a lehetőségek közül. Menjek vendéglőbe, igyak hitelbe vagy hamisítsak meg valamit? Talán az életet volna jó, azt úgysem felügyeli senki. Minő bizarr ötlet! Kihoppázom az egész pereputtyot a sarkaiból és nézem hogyan kacsázik, ténfereg és húzódik a szája fogatlan mosolyra. Akkor talán többen azt mondanák, hogy jól tetted Alfonz!

Utána eltűröm a zsémbeléseket, kitérve minden igaztalanság elől és bemenekülnék egy lépcsőházba, ahol nem volnék rest magamon könnyíteni. Mindenki ezt csinálja! Megbúvik valahol és maga alá csinál! Nem hiszed? Nézz szét a pesti lakóházak folyosóján! Amiért erről gondolkodom még nem leszek különb!

Végül csonttal csalogatnám a kóbor kutyákat magamhoz. Velük vadásznék galambokra, bosszúmat rajtuk tölteném ki. Repülni tudnak, ez már maga skandallum! Hol tanulok én ilyen szavakat?!

Emberekkel nem találkoznék, csak akivel szeretnék. Nem is beszélve olyan egyénekről, akiknek tartozom. Sokkal. Sokkal.

Elég volt ebből a vesztőhelyi hangulatból. Felálltam, megpördültem a tengelyem körül. Lesepertem magamról a gondolatmorzsákat és lelépdeltem a lépcsőn, oda ahol elkezdődik az élet.

2009. április 13., hétfő

Aggodalom

Aggódom. Újonnan. Ezúttal félig újkeletű dolog miatt. Tisztában voltam azzal, hogy nem kezelem jól a kapcsolatunkat. Ő többet adott mint én. Joggal követel tőlem nagyobb odafigyelést.
Tartok attól, hogy fogja magát, vállat von s kisétál az egészből, bár az valóban megdöbbentő volna, tekintve, hogy az információcsere olyan mély volt, hogy valószínűsíthető a visszaélés veszélye bármelyikünk oldaláról, ha elmérgesedne a helyzet.

Én azon vagyok, hogy ne mérgesedjen, sőt, maradjon meg olyannak, amilyen, mitöbb, fejlődjön!

Félek, kushadok, nem tudom hogyan tovább, az viszont nem fair a részemről, hogy ismételten az ő kezébe teszem le a döntés jogát.

2009. április 12., vasárnap

A ráismerés egy síkos felület

Amikor még az ösvény elején voltam megfordult többször is a fejemben, hogy nem azt az utat választom, amire végül ráléptem. Sokat gondolkodtam azon, hogy melyik volna a helyesebb, jobb, mélyrehatóbb, többet adományozóbb. Eldönteni a mai napig nem tudom ezt a dilemmát, ugyanakkor az általam választott úton hamarabb jutottam meggyőződésre, persze nem olyanra, mint a másik úton kaphattam volna.

Ez sekélyesebb, rövidtávúbb, de nem volt akkora merszem azt mondani, hogy a másikat választom. Igaz, csak Ő segített volna. Csak az, ha bizalommal fordultam volna felé. Magam felé nem voltam bizalommal, hogy lehettem volna képes másfelé? Még felé sem voltam bizalmas viszonyban, pedig az hiba volt. Pusztán megszokásból - vagy talán reméltem, hogy vége lesz a gödörsorozatnak? - tettem estéről-estére azt, amit megszoktam. Belém égett a mozdulatsor, az a zsolozsma, amit megtanítottak. S hogy egyszer is felszállt-e olyan gondolatköd, ami a pozitív kicsengést hordozta? Nem tudok ilyen esetet visszaidézni.

Mindig csodáltam azokat az embereket, akik több hittel vannak felvértezve, mint én. Ámulattal töltött el, hogy tudták mit cselekszenek és miért.

Csorbának érzem magam.

2009. április 7., kedd

Vége

Februártól áprilisig. Elvégeztem amit elgondoltam. Elindultam, lépkedem előre. Már nem fordulok hátra, nem állok meg. Most már nem volna értelme.

Köszönöm.

2009. április 5., vasárnap

Ég-és jégverés

Feszélyezve érzi magát, általam. Különös, egy lezárt (?) rendszerben határokig lehet mozogni, ha eléred, lehet megfordulni, haladni a másik irányba.
Kedvesség áradt belőle, ugyanakkor aki fűvágáshoz baltát használ, faritkításhoz pedig fűnyírót attól kicsit vissza kell hőkölnöm. Hogy adjam kezébe a megfelelő szerszámot, szót, gesztust, mimikát, tónust, pillantást, mosolyt? Még mindig bújkál bennem, hogy nem hiszem az egészet. Árnyalatok még, de ha elmegyek előttük, felbúgnak. Jóval halkabban ugyan, de a kétségek emléke ugyanolyan erősen veri az echo-t bennem még mindig.
Az átérzést oly' régóta gyakorlom, hogy szinte teljesen elfelejtettem, hogy milyen az, amikor a saját szempontból nézem a dolgokat. Vajon mások miért nem képesek néhanapján így tenni?
Talánok, tépelődések, elképzelhetetlen módon nem bennem.
nem muszáj
csak gondoltam..
Félreértések, rossz helyre illesztett mondattöredékek... mit akarsz tőlem? - hullámokat vert s a parton valaki szeliden nézte a háborgó vízmozgást, holott szívesebben lógott volna fejjel lefelé egy ágról, ami az öböl fölé nyúlik.
Nem rázott meg az egy év elmúltával keletkező felismerés. Hiába, Ignoti nulla cupido.

Csapó #2

Naivitás. Kinőttem belőle. Néha hiányzik. Néha becsönget, aztán álmélkodva fogadom, mint valami régi családbarátot, aki felnézett hozzám egy kávéra.
néha egyszerűen muszáj pozitívan állni a dolgokhoz, mert ebben a világban megőrül másképp az ember
Van életem? Van, viszont a minőség hagy némi kívánivalót maga után. Húzza, mint gyerek a görgős játékát mindenen át.
Rajtakapott, de nem vallottam be.
szembemenni az előítéleteiddel, a korábbi tapasztalataiddal...
Végtelenített ciklusban termeli újjá a mérget?
aki legalább fele annyira okos mint te.... pulzálás, mélyről jövő dörömbölés, kiabálás, csapkodás, ajtócsapódás, közeledő léptek trappolása
Furának lenni. Talán már meg sem kellene lepődnöm, hogy az egyetlen tulajdonságom, ami mindenki számára kiütközik, az az, hogy fura vagyok. Nem is okozna ez nekem fejfájást, ha mostanában a fura szó nem kapott volna egy csinos kis pejoratív értelmet. Én nem veszem észre. Számomra nincs semmi különbözőség a többiektől. Más az észjárásom, ez vitathatatlan, de mégis akadnak olyanok, akik számára világos, hogy miről jár a bagólesőm.
ritkán találkozik az ember olyan értelmes lényekkel mint te. Csapdába estem! Elnyelt a verem.


Csordás, nem?

2009. április 1., szerda