2009. november 21., szombat

Metálságok

2010. január 25-e. Az új Orphaned Land lemez megjelenik. Folytatás->

- Hivatalos oldal az elején némi előzetessel (?) az új lemezről

A Symphony X leszerződött a Nuclear Blast-tel. Folytatás ->

2009. november 15., vasárnap

Még mindig nem vagyok elégedett

Lezavartam mindent a hétvégén amit csak lehetett, nyitva csütörtökkel, zárva ma reggellel.
Befejeztem két prezentációt, mire hozzákészülnék, hogy befejezem a A halált (ritka egy suta cím, nah mindegy), elfogy a szuflám. Jellemző...

Lett ösztöndíjam, kezdem megkedvelni a Kalligramot.

Salman Rushdie, Philip K. Dick, Mészöly Miklós, Fodor András - nem, nem én -

2009. november 12., csütörtök

Up in the air

Közeleg a születésnap, aztán a november vége. Nincs kedvem hallgatni azt, ahogy rágják a fülemet s talán azon kellene törnöm magamat, hogyan tudnám az egésznek az elejét venni. Amióta lekapcsoltam magamat WiW-ről és facebook-ról egyből jobban érzem magamat.

Nincs szimulákrumhiányom. Tetűnek tűnhetek a mai világban...

Valamint le kell állnom, hogy felelőtlenül ígérgetek.


Lehet ám az élet célja az is, hogy szeressünk, de soha ne értsük meg, miért.
/Darvasi László/

2009. november 10., kedd

Ha már a nap rossz, poén legyen a vége


Nah mi ez? (jelöld ki és megtudod)

KeresztesPoek

2009. november 9., hétfő

Draught & candlelight

Telefon feltöltve. Visszarepültem februárba. Ugyanúgy remegett a hangom, mint akkor. Két hét múlva. Addig meg már féllábon is.

Draught vanished the candlelight, I am not going to light it again for a while.

2009. november 6., péntek

Ígéret szép szó...

Kedves látogatóim!

Feltehetően tudjátok, hogy az Ad Astra-nál dolgozom szerkesztőként. A mondanivalóm pusztán annyi volna, hogy az első promóciós számunkat itt tudjátok letölteni!

Kellemes olvasgatást! Visszajelzéseket, jókívánságokat, levélbombákat szívesen várok!

Hopla hó!

Gyanús számomra, hogy be kell hogy vezessem a 'drunk post' címkét. Nem először fordult már elő, hogy mákonyos hangulatban ülök le a gép elé s osztok boldog-boldogtalant. Az viszont mindenképpen elismerésre méltó, hogy ezt legalább angolul teszem, igaz néha kimarad néhány betű. Meg azonfelül a legtöbb esetben igazam van. Akkor, abban a pillanatban. Hogy a távlatokról ne is essék szó...

Szerda reggel, kézbe a zárthelyi eredmény, ötössel lettem gazdagabb. Délután kávé, órára sietés. Majd késhegynyi nyugalom. Ismételten futkorászás. Meglepetés zh. Örömtánc ülve.

Este Garaboncziás.


The Fall - Kerecsen Árpi dobok mögött, Libra Dezső basszuson illetve egy csoporttársam pedig a vokálokért felelt. Old school death metal. Ragozás és polír nélkül.

Another Way - békéscsabai hc. Pigs and frogs vokállal. Tarkómon a szőr észak felé mutatott azonnal, amint elkezdték. Brrr. Ami viszont tény, hogy a dobos nagyon technikás valamint amikor a gitáros nyösztette a hangszerét néhányszor még elismerő mosolyt is csalt az arcomra.

Affliction - brazil csoportosulás. Melodikus death/thrash keverékkel. Nem sokra emlékszem belőlük, ergo nem voltak túl maradandóak.

Csütörtök reggel. Vulkanikus centrifuga, véres agyvelő. Nem szívderítő ilyesmire kelni.
And of course, The Birthday Party. (analogy can be discovered with H.P.'s piece of work)

I could be delirious, however I was not. I would like to get over it as fast as possible. Afternoon I bought Darvasi's book to her, I had a hunch that I would be a great present - after it turned out that I was right -. Right on time of my arrival to the flat, I had found out that my roommates caused some trouble. Well, I told to them: You can draw some conclusions, I presume, so I do not have to nervous or upset because you imitated The Great Flood on the 9th floor. Nevertheless, they had to pay the papering of the walls for a chap who lives exactly beneath us.

Than I left to Kuci. She is a friend of mine, she shewed the hat and did a great job! It was our present to Zsuzsi. (Mine, hers, Pötty - Kuci's boyfriend, Choofie & Mara)

I fulminated to Kuci that I was full of doubts about this evening. It could not be written better if someone was an absurd author. After our arrival, I crotched all the time and played the pusillanimous lad to avoid the glances of pries. However, the day was saved by a puppet called Beqr.

Here it is! He is not keen to talk.
I was not in the mood of chitchat. I did my best not to appear as a Grinch. We did talk about films, we watched some horrible Ossian clips and Susogós Mackók clips. Around half past ten we gave the present. Her timbre vanished immediately when she learnt what was in the box. She started weeping. During this I felt awkward and abject. I realised I reached my aim, still I felt no bliss or satisfaction. I smirked for a while waiting what would she going to say. She put it on.

She sobbed more than we hugged her.

I closed my eyes and ears not paying attention what was happening around me. It popped into my mind derisively that it was like a playhouse. Everybody was debauchering around me and I had a role of the ogling person. This is the story of my life.

Most of them became bloody drunk. I was left with the laptop so I did not pay much attention to this huddle around me. This strategy prevented almost everything but I realised that what I seen and heard was more than enough.She did not raise commotion in me. Odd, however, that if I had not gone on Wednesday and had not done the frontal attack on Monday I still would have been a happy person. Poor bloke!

I believe I should return to February as soon as possible and carry on where I dropped the line.

Thank you for your attention, it is appreciated!

2009. november 5., csütörtök

200. bejegyzés

Ezt is megértem, el sem hiszem, hogy eljutottam kettőszázig.

Unbelievable, incredible!
Well, what can I tell?! I am lost, but should I care? Should I have to pay attention? Heck not, bastards are those who likely to read my every line, my every single thought. Do you still believe that I am special? Think again! Are not you look for something completely different? Something still and traquil. I am ridiculed, am I not? No reparteee, no cotradiction. No place to them. Do not be a fool! My gullibility is enormus, I accept every single emotion, every single pause. The yardstick is ample, no chance to fullfil mine. What would the point to appear her birthday part? I still own her this present. It was my idea. However, it does not matter anymore, does it? I am out of the circle and I claim that those who contradict me would be an idiot and do not know me at all. That person should be hanged!

Marvellous, is it not? Seeing innocent people moving upstairs to the gallows... I would like to make these steps. I do not see the point in this. Do you? Three-times screwed, no revenge, just the disappereance of self-esteem. No trust to no one. I am an idealist. I do believe. I am loser!

I am but a beggar before beauty

2009. november 3., kedd

Kutyafuttában

A szünet további része a következőleg leírtakban teljesedett ki:

Csütörtökön már vállamon a táskával szálltam fel a buszra, megengedve magamnak azt, hogy elszabaduljak az itteni dolgaimtól. Otthon Northrop Frye-t olvastam illetve a most megszerzett Roland Barthes kötetet. Előbbit a Bibliás kurzus miatt, utóbbit fakultatíve olvastam.

Péntek, este hat óra. A helyi könyvtárba mentünk le Raczkával Tari István író/költő könyvbemutatóját. Előtte nem ismertem az ipsét, most azonban utánanéztem az életútjának.


Íme:
költő, író, képzőművész. Zenta, 1953. máj. 15. T.: Az általános iskolát és a gimnáziumot Zentán végzi (1973), majd Újvidéken tanul. É.: A Képes Ifjúság újságírója, fotóriportere, szerkesztője (1994-1998), az óbecsei Petőfi Sándor Magyar Kultúrkör vezetője (1994-1998), Óbecse alpolgármestere (2000-től). F. m.: Térzene a majomszigeten (1979), Ellenfényben (1982), Homokba kapaszkodva (1985), Tépőzár (1987), Elmulatott jövő (1990), Boglya (1993), Fegyvertánc (1994), Napszél (1998), Darazsakkal barátkozom! (2000), Akarsz egy Jugoszláviát? (2002). Önálló tárlatai Adán (1969), Zentán (1973, 1976), és Újvidéken (1976) voltak. Négyrészes művészi dokumentumfilmjét a Kárpát-medence legdélibb magyar szigetéről Az ezeréves határnál címmel 2003-ban mutatták be. Társ. tev.: A VMDK tagja, alelnöke. A Jugoszláviai Magyar Írók Társaságának elnöke, az Aracs folyóirat szerkesztőségi tagja. Díj: Csokonai-díj (1997).

A legszomorúbb talán az volt, hogy magáról a kötetről vajmi kevés derült ki. Napvilágra került az erőteljes patriotizmusa, amit egy ideig elég jól viseltem, a cérna akkor szakadt el, amikor kerek perec kijelentette, hogy a nyugatiak nem értik teszem azt Villont és Shakespeare, mi azonban értjük Balassit. Na kérem, ekkora átvágást is régen hallottam. Kik a nyugatiak? Milyen egy átlag nyugati ember? Milyen olvasottsággal kell ennek az egyednek rendelkeznie? S mi az, hogy nálunk értik? Raczka - aki mellesleg Újvidéken másodéves magyaros - mondta nekem, hogy ő nem érti Balassit, akkor egy egyszerű atyafi hogy a frászba tudná érteni?! Elolvasni egy dolog, értelmet pakolni hozzá már más tészta. Talán ezek miatt, de nem lett szimpatikus a bácsi. -> könyve

Később a névnapomat ünnepeltük. Hárman eltűntettünk másfél liter bort.

Northrop Frye - A metafora táguló világa


A halál s annak "körbesatírozása"