Farkasok a hajón!

Kissé tanácstalan vagyok, hogy miként tudnám elmondani a múlt hétvégén megtapasztalt eseményt. Le kell először is szögezni, hogy nem vagyok ortodox Ulver rajongó. Soha nem is voltam az. Leginkább a Kveldssanger volt az, amelyik a legjobban megtalált. Volt egy időszak, amikor lefekvés előtt mindig meghallgattam. Nyugtatólag(?) hatott. Később az kísérletezősebb darabok is előkerültek, úgy mint a Blood Inside vagy a Perdition City. Azonban sohsem volt arra igényem, kényszerem, hogy ezt a felületes kapcsolatot további girbegurba utcákon át a rajongásig vigyem. A William Blake munkásságát feldolgozó korong volt az utolsó a sorban, amit igazán magaménak éreztem, még az új, a Shadows of the Sun sem volt oly' mérvadó, mint az angol költő megzenésítve.

Valahogy kitértem a sok ambient, zongorás tétel elől. Ez azonban a szombati este után mindenképpen meg fog változni.

A kezdő zajokat Csihar Attila szolgáltatta a Void of Voices egyszemélyes hadseregével. Akinek a közeli óhaja az, hogy halljon sámán drone-t, azt csakis biztatni tudok, hogy valahol fusson rá. Engem kellően meghökkentett, amit azonban furcsának találtam az az, hogy néhány kapcsolódási pontot éreztem a VHK-val. Tudom, talán hülyeség, de a szövegből - amit lehetett érteni - ezek a szavak csorogtak bele a fülembe, mint ős, ló, botlás, talán fergeteg vagy görgeteg. Láthatóan a közönség teljesen megbékélt a zene kongásával és búgásával, érdeklődő arcok tekintettek a színpad felé.

Talán a bevezetőben nem hoztam eléggé napvilágra, de a Garm iránti rajongásom még az Arcturustól ered. Elég csak az Edgar Allan Poe Alone című örökbecsűjére gondolni, hogy ott hogyan énekel. Elég az hozzá, hogy azóta lelkesen keresem a Garm project-eket. Tény, hogy nem mindig nyeri el tetszésemet. Tudom, sznob vagyok.

"Szóljatok, hogy ne felejtsek el levegőt venni!" Ez a mondat szalad ki a számom, amikor megláttam Rygg urat a hajó színpadán. Álltam és csodáltam. Annyit meg kellene jegyeznem, hogy valóban jobb lett volna, ha ülő bulit szerveznek. Előnyösebb lett volna a zene milliője szempontjából. Amíg ki nem ballagtam a gyomorból, addig nagyon ott éltem, lüktettem, habarodtam és csavarodtam, csavarogtam a hangjegyek húrjai alatt. Felnéztem rájuk, az őket lefogó ujjak szorosan ugráltak egyik helyről a másikra, keresték a tökéletes összhangzatot.
Amint kifúrtam magamat a tömegből, elröppent a szemem elől a katarzis árnya. Fények, beszélgetések, zavargások a sorok közt. Közbekiabálások, hangos beszéd. Mindezek eltorzították a második részt. Nota bene, nem tapasztaltam még ekkora bemozdulást egy zongora alapú zenére, mint akkor, abban az egy nótában.

Fotó: 9th

Összegezve az élményt, eltelt azóta néhány hét, kellemes volt, jó volt ezt az ikont látni fenn a deszkákon. A kimaradt Arcturus koncertet nem pótolja. Előtte azt feltételeztem, hogy az élmény jobban rám fog ülni és kísérteni fog.

Néhány apróság:
Új szám (azt hiszem új)
Élő felvétel 1)
Élő felvétel 2)

Munkaterápia

Dolgozz! Jót teszel vele magadnak!

This is the narrative how I became workaholic.

Mert egyszer csak elhatározom magamat.

Aratás

Bűzlöm és szaglom. Orrfacsaróan eregetek. Undor és hányinger kerülget. Véget nem érő gyomorforgató gázok sürögnek fejem körül, hogy bebizonyítsák nem én vagyok az egyetlen, aki érzi.
Szagot fogtak. Egyedülálló módon, de rájöttek, hogy általánosan csend van. Nem mozog a szél, megállt minden, csak benn verik az edényeket, borítják fel az asztalokat, locsolják szét a szeszt, öntik ki a lekvárt és borítják kifelé a savanyúságot. Abból van a legtöbb. Kicsorog a küszöbre, már a kutya sem nyalja fel, érdes nyelvét nem dugja bele s én mindezt dévaj mosollyal nyugtázom. Feketén rám tekint, hunyorog, érez s elkerül.
Dolgoztam. Egész álló héten, jövő héten is fogok. Azért, mert még elhiszem azt az egyszerűen megcáfolható titkot, hogy ha elfoglaltságot keresek magamnak vagy beszélek máshoz, nem hallom. De, még fülelnem sem kell. Minden kongást, átokverte nekicsapódást, üvegtörést észlelek. Hallom, amint megvágja kezét az ollóval, mikor celofánt vág, hogy az emlékeket befőzze. Figyelem, amint tüsténkedik a konyhában, nem próbálom megfejteni mivégre teszi. Tegye.
Arattam, megérett bennem a bűntudat. Nem jobbról balra, hanem fentről lefelé emeltem a kaszát. Végigrántom a növényen, kettéhullik. Vibrál, de már nem is érdekel. Zümmög a fülembe, takarítja fülemből az odanemfigyelés faggyúját. Töri ezt a hermetikus falat, nyüszít, szűköl, keresi gazdáját. Ellökném.
A foszforok illékonyan távoznak belőlem. Nem zavartatom magam. Nincs aki jönne, akit bosszantana. Szimatolás, szuszogás, mély szippantások a körülöttünk lévő légből. Már nem is büdös, inkább cukorka, amit a nyelved alá teszel s addig szopogatod, amíg ott, helyben fel nem bomlik. Mindünket átjár. Kiknél nyikorgós, kiknél recsegős. Hogyan lehet a gáznak hangja? Ha volt szerencséd már párolni valamit lombikban, akkor tudod. Ezúttal azonban hazudok.
Hazudom, hogy nekem jó így. Hazudom, hogy nekem megfelel a helyzet. Hazudom, hogy muszáj ezt elfogadnom. Hazudom, hogy nincs más lehetőség. Hazudnám, ha hazudnám.

Még mindig hazudom az egészet. Nem kell elhinni egy szavamat se, én sem hiszem. Ha elhinném, boldogabb volnék. Ennyi tekervény után semmi hozzászólás nem érkezik. Ahogy mondtam, szélcsend van, csak köröttem állott a levegő. Ezért nem átallottam ezt leírni.

Ennyi morzsa elég is lesz a madaraknak.

Little Ashes - Kis parazsak

Ez a mozi egy éve jött ki, néhány hónappal később, minthogy a Twilight a honi mozitermeket megtöltse sikongatásokkal. Mr. Pattinson ebben a filmben merőben más oldalát csillogtatja. Ez az alkotás a spanyol huszadik század két - egyik irodalmi, másik elsősorban képzőművészeti - jelentős alakjának színre vitelével igyekszik felhívni magára a figyelmet.
Salvador Dalí és Federico Garcia Lorca életének ezen pontját sokáig homály takarta, a történet szóvá is teszi, hogy csak valamikor a nyolcvanas évek végén derült fény kapcsolatuk minőségére.

Spanyolországban a huszadik század elején is szívósan tartotta utolsó állásait a feudalizmus. Maradványait próbálva igyekezett megtartani azt Rivera diktatúrája által, amit XIII. Alfonz is támogatott. A spanyolnátha járvány már elült, az ország újjáépítésre szorulna, de a kedélyek mégsem csillapodnak.
Ebbe a viharvert állapotba csöppen bele a néző, amikor egy kollégium ablakán látja kitekinteni Garcia Lorcát. Megérkezik egy ismeretlen férfi, kölcsönösen szimpatikusnak találják, dacára annak, hogy a jövevény mókás ruhákban jár, jószerével tudomásul sem veszi, hogy már túl jutottak az emberek a századfordulón. Kettejük életének összefonódását, kettéhasadását követhetjük nyomon a filmkockákon. Jobbára mellékszereplői epizódszerepekre van kárhoztatva Luis Buňuel, holott akármennyire is két nagyformátumú fickó a másik kettő, azért többet is el lehetett volna árulni, nem pusztán sejtetni erről a spanyol rendezőről.

/Az eredeti festmény/

Legnagyobb gondom ezzel a két órával, az az, hogy számomra már túlzottan romantikus illetve, hogy egészen pontosan fogalmazzam meg az álláspontomat, úgy romantikus, ahogy nem volna szabad. Maga a téma, homoszexualitás, is - számomra - kissé ingoványos téma, annak ellenére, hogy a Wilde-ot és a Total Eclipse-t szemrebbenés nélkül végig tudtam nézni. Itt olyan nevetséges formában tálalják a melegeket, mintha inkább nők volnának, nem pedig olyan férfiak, akik történetesen homoszexuálisok. Feltételezem, nem akart nagyot bukni a rendező, ezért vállalta fel ezt a rózsaszín ajakírt, nem bízott abban, hogy a már fentebb említett színészpalánta neve garancia lesz a mozipénztár előtti tülekedésre. Az igazi egymásra találás kliséhegye - holdfényben találtak egymásra - is további mélyíti bennem ezt az elgondolást.

A mesélés fonala még egész ügyesen lett megoldva, a korabeliség tollával ékeskedő áldokumentumfilm részletek vannak egybegyúrva hangosan olvasott levelekkel, miközben a történet halad.
[SPOILER] Amit azonban fontos kiemelni, az a Magdalena-val való szeretkezés jelenete. Egy szobában van Dalí és Garcia Lorca, éppen a határán vannak hogy felfedjék egymásnak a vonzalmukat, mikor Magdalena kopogtat. Dalí elbújik - kifejezetten ügyetlenül -, Federico beengedi a részeg nőt, aki felajánlja magát neki, majd ledobja ruháit. A férfi kap az alkalmon - némi hezitálás után -, magáévá teszi. Ami az aktus alatt történik, ahogy a két titkon egymásba habarodott fiatalember fikszírozza egymást, az tökéletesen előadja, hogyan lehet meggyalázni egy nőt. Abszolút tökéletes jelenet, a keménysége, a hidegsége ellenére is. [/SPOILER]



Linkház:
Wikipedia

Mert szeretett Hispánia
s versed mondták a szeretők, -
mikor jöttek, mást mit is tehettek,
költő voltál, - megöltek ők.
Harcát a nép most nélküled víjja,
hej, Federico García!

/Radnóti Miklós - Federico Garcia Lorca/