Elkezdték beszedni a sápot mindazokért, amiket az elmúlt néhány hónapban tettem. Egyértelmű volt, hogy az életem ezen pontján kerül beszedésre az adósság, akár fel is készülhettem volna rá, de mégsem tettem.
Sopánkodás és egyedüllét fűszerezve bizalom- és önbizalomhiánnyal. Mindezek tetejébe jóízűen hazudok magamnak, hogy minden rendben lesz.
A délutáni esszé bemutatásra elmentem, holott tisztában voltam vele, hogy egy kupac hulladék. Aztán szembesültem azzal, hogy igazam van. Majdnem képen röhögtem a tanárt, mert azt mondta, hogy úgy kéne írni, mintha már potenciális publikálni akarnánk. Jólneveltségem és a szomorúságom akadályozott meg abban, hogy elmeséljem neki, hogy huszonöt publikáció után irigylésre méltóan ignorál mindenki minden irányból. Szóval ez nekem aligha jelent motivációt. Sőt, kifejezetten visszataszítónak tetszik mostanában.
Ez nem az én szemeszterem. Ezt megállapíthatom
O, how the mighty has fallen...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése