- Az összes szín tartózkodási engedélyét megvonjuk, kivéve a magáét! Egyúttal ki is utasíttatik az országból! – így adták elő a hivatalban a szürkének hogy mi történt. Nem ellenkezett, nem habozott, egyszerűen átvette a napi teendőket. S még biz’ isten, jól is érezte magát.
Az ország vezetői ráeszméltek a későbbiekben, hogy egyetlen eggyel nem mennek messzire. Azonban ehhez el kellett, hogy teljen némi idő. Többször találták úgy, hogy az utcai lámpa csak a koponyájukat világítja meg, de a járandó utat nem.
...mit is ölelt fel az elmúlt néhány hónap? Idegességet, örömöt, izgalmat, csalódást, keserűséget. Egy kalapban húztam fejemre, had zúduljon alá. S hogy miből mi lett? Hosszú távról nem tudnék még érdemben nyilatkozni, azonban azt már látom, hogy a néhai, ha úgy tetszik, megboldogult, örömből szokás vált. Egy jelenleg még önkénytelen, ám hamarosan kinövésre ítéltetett berögzülés jelent meg a jobb karomban. Ha feltűröm a pulóver ujját, önkénytelenül is csinálok egy rázó és lezáró mozdulatot, mintha még mindig le tudna esni. Holott nem fog. Elégettem még aznap. Figyeltem, ahogyan ég, füstöl és kormolódik.
[...] Az elmúlt néhány napban mintha lekapcsoltam volna az agyamat a hálózatról. A köszönet rovatban majd feltüntetem azoknak a neveit, akiket meg kívánok majd nevezni a későbbiek folyamán. Sebtiben cselekedtem, felvállaltam a rizikót.
- Civilizációnk alapkövei tehát a pálinka és a kolbász.
Az az érzésem, nincs több kérdésem!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése