Kezdésnek szeretném megköszönni a Videodrome blognak, hogy felhívta figyelmemet erre a filmre.Előítélet, sztereotípia ide vagy oda a németeket el lehet mondani sok mindennek, csak fegyelmezetlennek nem. A porosz fegyelem és precizitás, szokták volt emlegetni. Ebben a moziban ennek az - hozzáteszem igen nagy - erénynek egy olyan csavarával szembesülünk, ami bőven a múlt század elejei irodalom nagyjainak tollai alá illett volna.
Acélkemény, érzelemtől mentes férfiak, arisztokrácia és az orvos-lelkész-tanár intellektuális szentháromsága tevékenyen meghatározza az egész milliőt. A történet elbeszélője a helyi tanító, visszaemlékezésként vezeti elő az egész narratívát, rányomva ezzel a bizonytalanság bélyegét is egyben. A megfeszülő, robbanni nem tudó düh, őrület végül olyan áldozatokon teljesíti be magát, akik egyáltalán nem szolgáltak rá. A pater familias még élénken él a szereplőkben, mint ahogyan a patriarchális társadalom rengeteg rákfenéje, amit a későbbiekben a XX. század eleji liberálisabb gyermeknevelés elmos. A társadalom mély hallgatása jóváhagyja a családban elkövetett bűnöket.
Szereplőink vergődése egy kétségbeesett kiáltás, hogy valahol akad-e jobb élet, mint a jelenlegi. Kevés a nyílt erőszak, sokkal inkább a tekintetek egymásnak feszülése, az idegek hatékony őrlése, a dramaturgiailag remek helyen beiktatott csendek azok, amik igazán felemelik ezt a drámát.
Felkavaró egy alkotás. Olyan időszakról tudósít, melyről többször ugrik be a "boldog békeidők" jelzőcsokor, mint az a szociológiai, pszichológiai részletességgel bemutatott két óra, amit ez a dráma nyújt. A műfaj szerelmeseinek kötelező, véleményem szerint! Minden porcikájában megérdemelte a Palme d'Or-t.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése