Farkasok a hajón!

Kissé tanácstalan vagyok, hogy miként tudnám elmondani a múlt hétvégén megtapasztalt eseményt. Le kell először is szögezni, hogy nem vagyok ortodox Ulver rajongó. Soha nem is voltam az. Leginkább a Kveldssanger volt az, amelyik a legjobban megtalált. Volt egy időszak, amikor lefekvés előtt mindig meghallgattam. Nyugtatólag(?) hatott. Később az kísérletezősebb darabok is előkerültek, úgy mint a Blood Inside vagy a Perdition City. Azonban sohsem volt arra igényem, kényszerem, hogy ezt a felületes kapcsolatot további girbegurba utcákon át a rajongásig vigyem. A William Blake munkásságát feldolgozó korong volt az utolsó a sorban, amit igazán magaménak éreztem, még az új, a Shadows of the Sun sem volt oly' mérvadó, mint az angol költő megzenésítve.

Valahogy kitértem a sok ambient, zongorás tétel elől. Ez azonban a szombati este után mindenképpen meg fog változni.

A kezdő zajokat Csihar Attila szolgáltatta a Void of Voices egyszemélyes hadseregével. Akinek a közeli óhaja az, hogy halljon sámán drone-t, azt csakis biztatni tudok, hogy valahol fusson rá. Engem kellően meghökkentett, amit azonban furcsának találtam az az, hogy néhány kapcsolódási pontot éreztem a VHK-val. Tudom, talán hülyeség, de a szövegből - amit lehetett érteni - ezek a szavak csorogtak bele a fülembe, mint ős, ló, botlás, talán fergeteg vagy görgeteg. Láthatóan a közönség teljesen megbékélt a zene kongásával és búgásával, érdeklődő arcok tekintettek a színpad felé.

Talán a bevezetőben nem hoztam eléggé napvilágra, de a Garm iránti rajongásom még az Arcturustól ered. Elég csak az Edgar Allan Poe Alone című örökbecsűjére gondolni, hogy ott hogyan énekel. Elég az hozzá, hogy azóta lelkesen keresem a Garm project-eket. Tény, hogy nem mindig nyeri el tetszésemet. Tudom, sznob vagyok.

"Szóljatok, hogy ne felejtsek el levegőt venni!" Ez a mondat szalad ki a számom, amikor megláttam Rygg urat a hajó színpadán. Álltam és csodáltam. Annyit meg kellene jegyeznem, hogy valóban jobb lett volna, ha ülő bulit szerveznek. Előnyösebb lett volna a zene milliője szempontjából. Amíg ki nem ballagtam a gyomorból, addig nagyon ott éltem, lüktettem, habarodtam és csavarodtam, csavarogtam a hangjegyek húrjai alatt. Felnéztem rájuk, az őket lefogó ujjak szorosan ugráltak egyik helyről a másikra, keresték a tökéletes összhangzatot.
Amint kifúrtam magamat a tömegből, elröppent a szemem elől a katarzis árnya. Fények, beszélgetések, zavargások a sorok közt. Közbekiabálások, hangos beszéd. Mindezek eltorzították a második részt. Nota bene, nem tapasztaltam még ekkora bemozdulást egy zongora alapú zenére, mint akkor, abban az egy nótában.

Fotó: 9th

Összegezve az élményt, eltelt azóta néhány hét, kellemes volt, jó volt ezt az ikont látni fenn a deszkákon. A kimaradt Arcturus koncertet nem pótolja. Előtte azt feltételeztem, hogy az élmény jobban rám fog ülni és kísérteni fog.

Néhány apróság:
Új szám (azt hiszem új)
Élő felvétel 1)
Élő felvétel 2)