Posztmodern

Ahogy olvasgatom, tanulom az irodalmat, kiváltképp a posztmodernt, feldereng bennem az mélységes kiábrándultság, ami árad a művekből, ezt természetesen nem mindre értem, sokkal inkább azokra, amikhez szerencsém van. Annyi szabadidőm sajnos nincs, hogy állandóan árgus szemekkel figyeljem a folyóiratokat, de amit szoktam (jelenleg tizenhatra rúg a létszám), azokban megdöbbentően ez dominál.
Bár feltételezhetően én vagyok a korlátolt s csak azokat olvasom el, amiket/akiket ismerek. Ez már így vagyon.
Valahogy kihalni látszanak azok az apró szárnycsapások, amelyek felemelték az ember képzeletét s egy kissé elringatták.

Soha nem derítette fel semmi,
de nem érzett szomorúságot sem,
a dolgok közömbösek voltak a számára,
tehát jók.

/KRASZNAHORKAI LÁSZLÓ: Egyszer a 381-esen (novella)/