Az a meggyőződésem, hogy a 2011-es év nagyszerű volt zenék tekintetében. Ha az ember nem tud más támaszt találni, akkor mindig nyúlhat a füles után, ami elrepíti, repteti őt, elfelejtve búját, baját vagy éppenséggel hatványozza örömét.
1 - Thy Catafalque - Rengeteg
Amikor megjelent a lemez, kicsit elhamarkodottnak ítéltem meg Tamás tempóját s sokáig ezen a véleményen is voltam, azonban mostanában ez változni látszik. Első ami feltűnt, az az, hogy nem láthatóak annyira az emlékek, amik Róka Hasa Rádiót olymértékben meghatározták. Nem láthattuk, hogy kinyitja az almáriumot s előveszi az emlékeit, szétteríti az asztalon majd mesél róluk. Erről itt szó sincs. Nincs „lekvár [...] éjszakára”, megették. Elhagyva ezen különbség taglalását, áttérnék arra, hogy milyen közös pontokat fedeztem fel a két lemez közt. Elsődlegesen nem zenei megoldásokra gondolok, úgy hiszem, hogy a Róka Hasa Rádió felettébb más, mint a Rengeteg. Előbbiben tetten érhetőbbek a kísérletek, bele lettek törölve a hallgató fülébe, míg utóbbi többszöri hallgatásra enged utat az üllőnek, a kalapácsnak és a kengyelnek.
Ismételten előkerül a test, valamint az anyag, a fizika, a természet, az űr és a lét. Bővebb elemezgetést talán egy másik posztban fogok eszközölni, bár az is lehet, hogy nem én, hanem megkérem Alfonzot, hogy piszmogjon egy kicsit a szövegek felett, a dilemmám csupán annyi, hogy lefejtsem-e róla a zenét vagy sem.
Tamás, ilyenkor érzem azt, hogy büszke vagyok arra, hogy téged eredetiben olvashatlak. Köszönöm!
Nézz rám, jó nap anyám, nézz rám,
járd át a gyökerem, a vénám,
töltsd színig szívemet fénnyel,
lüktessen a fekete földdel.
Fond össze levelem, cérnám,
járd át a gyökerem, a vénám,
töltsd színig szívemet fénnyel,
dobbanjon a fekete földdel.
járd át a gyökerem, a vénám,
töltsd színig szívemet fénnyel,
lüktessen a fekete földdel.
Fond össze levelem, cérnám,
járd át a gyökerem, a vénám,
töltsd színig szívemet fénnyel,
dobbanjon a fekete földdel.
2 - Ghost Brigade - Until Fear No Longer Defines Us
A finn Ghost Brigade új korongját először lankadt érdeklődéssel vártam. A tavalyi évben hallhattam őket élőben, tetszettek, de a lábamról akkor még nem vertek le. Ez az album viszont erőteljesen megváltoztatta a róluk kialakított képemet. Zenéjük melankóliája bizonyos keserűséget ébreszt bennem, ám ez inkább jóleső, semmint negatív. Hozzátenném, ez az önostorozó szövegvilág feltételezhetően utat talált hozzám, ezáltal válva az év második lemezévé. Újra és újra végigpörgetve, belefúrja magát a csontjaimba, így előredőlésnél megreccsennek a csigolyáim. Dallamvilágára annyit mondanék, hogy szép. Az akusztikus átkötések, az ének, a várakozás arra, hogy az énekes elszabadítsa a hangjában meghúzódó fájdalmat emelték ebbe a pozícióba, ahol most van.
3 - Harcsa Veronika - Lámpafény
Visszatérve a melankóliára illetve, hogy mi volt nekem nagyon kedves az évben némi agytornáztatás után egyből eredményt hozott a dobogó harmadik fokát illetően. Nem más a befutó, mint Harcsa Vera és zenekara. Huszadik századi költők /Weöres Sándor, József Attila, Kassák Lajos, Karinthy Frigyes, Nemes-Nagy Ágnes a kedvencek/ kevésbé ismert verseit zenésítették meg, hogy kiket, abba most nem mennék bele, lehet kihagynék valakit, az pedig nem fair. Azonban az év egy olyan időszakában tettem szert a CD-re, ami ború volt, ők mégis képesek voltak ezt, hacsak néhány szám erejéig is, derűvé változtatni. S a kedvencem:
4 - Primordial - Redemption At The Puritan’s Hand
Az írek, akik át tudnak törni minden ajtót az emberben, szabadon nyargalnak bennem, bármikor rám tudják hozni a libabőrt. Akinek van füle, hallja! /Mt. 13:9/
5 - Darkest Era - The Last Caress Of Light
Szintén szigetországbeli csapat, mint a Primordial. Ezen debütálás dilemma elé állított, lévén lentebb fel fog bukkanni még egy első korongos duó, minő véletlen, ők skótok, azonban némi hezitálás után az íreket hoztam ki győztesként. Nyolcvanas évekbeli dallamos heavy metál oldódik történelemre, hitvilágra reflektáló szövegekkel, néha felüti fejét a doom és a black metál is, ám ez elenyésző. A Primordial "kapott" egy unokaöcsöt. Promó videó:
6 - Myrath - Tales of the Sands
A tunéziai srácok harmadik albuma egyrészt amiatt került be, hogy egy jóízűt szentségeljek még az idén a saját ostobaságomon, hogy végül nem mentem el megnézni őket december elején. Mea culpa, mea maxima culpa. Zenéjük különlegessége, hogy azt arab zenei motívumokkal díszítik, minek progresszív metál a háttere. Nem utolsósorban az is fontos szempont volt, hogy vidám a nóták színezete, így nagyon tudtam élvezni a hangszeres játék mellett a pozitív hangulatokat. Szentimentális vagyok, igen, tudom!
Megosztott helyek következnek, lévén nem tudtam szívem szerint dönteni, hogy melyik is legyen a nyerő, ugyanakkor több lemezt tudok sűríteni tíz helyre, éljen.
7 - Farsot - Insects
Német avant-garde progresszív black zörgés. Határozottan nehéz fülelnivaló, azonban a hangbejátszások apokaliptikus víziókat gyújthatnak az emberben, ami mindezek ellenére sem negatív. Talán a borító barnasága az oka, de mégsem érzek hidegséget, arcomba fújó, szememből jégcsapot kifacsaró szelet. A melankólia számomra tompít a mondanivalón, holott akár hatványozhatná is azt.
7 - Klabautamann - The Old Chamber
Még egy hasonló cipőben császkáló csapat. Németek, prog black-et játszanak. Szigorúan néznek, valahogy így. Összevetve az előző csapattal, esetenként hajszálnyival kevesebbet adtak, mint a Farost.
8 - Sólstafir - Svartir Sandar
Igazándiból nem élveztem annyira ezt az albumot, mint az előzőt, a Köldöt. Lehetséges, hogy azért, mert itt nincsenek angol számok. Nem tudom. Azt mégis hozzátenném, hogy a gejzírek kigőzölgéseinek szippantgatása után ezek az izlandi tarackok egy nagyszerű lemezt barkácsoltak össze.
Mikor megjelent az első hanganyaguk, kíváncsian figyeltem őket, hogy vajh lesz-e belőlük cserebogár. Lett, bár mélységesen mélyen pesszimista és lehúzó zenét művelnek. Bogyó azt mondta róluk, hogy ha ő összetenné a jazzt és a black metált valami hasonlót játszana. Vagy az a Shining volt? Részletkérdés.
8 - Oranssi Pazuzu – Kosmonument
Mikor megjelent az első hanganyaguk, kíváncsian figyeltem őket, hogy vajh lesz-e belőlük cserebogár. Lett, bár mélységesen mélyen pesszimista és lehúzó zenét művelnek. Bogyó azt mondta róluk, hogy ha ő összetenné a jazzt és a black metált valami hasonlót játszana. Vagy az a Shining volt? Részletkérdés.
9 - Slim Cessna's Auto Club – Unentitled
A goth mivoltom az oka. Ha nagyon bepöccenek, fejembe nyomom a kalapomat, vállamra kapom a bendzsót, bepattanok egy SUV-be és ledöngetek a Appalache-hegységbe és addig vonyítok Faulknert és Flannery O'Connort versbe szedve, amíg a tüdőm bírja. Mikor megunom, akkor pedig ezt a lemezt teszem be a lejátszóba. Ők az egyetlen nem megosztott hely, kicsit úgy érzem, hogy előrébb lenne a helye.
10 - Leprous - Bilateral
Ihsahn zenészei unatkoztak, így ezúttal másodszor iss úgy gondolták itt az ideje a világra szabadítani agymenésüket. Néhol a megboldogult A7X klasszikus albumára, a City of Evil-re emlékeztetnek a dallamok. De ezt nem pejoratív felhanggal emlegetem, szerettem azt az anyagot. Progresszív metál hallhatunk nagyon-nagyon magas színvonalon, egyetlen szívfájdalmam, hogy január nyolcadikán nem láthatom őket az Amorphis előtt.
10 - uneXpect - Fables of the Sleepless Empire
Egy újabb megjelenés illetve koncert, utóbbi elmulasztása újfent szitkozódásra adhat okot nekem, azonban eltekintenék a bűzös szavak köpködésétől. Helyette arról értekeznék röviden, hogy míg első hangok után olyan érzésem támadt, hogy lenyúlták a Diablo Swing Orchestra játékosságát, de tüzetesebb vizsgálat után konstatálnom kellett, hogy tévedtem. Hegedű, kilenc (!44!) húros basszusgitár, üvöltés, bábozás, éneklés, gyorsulás, lassulás. Mindent bemutatnak, amit hozhat az élet.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése