2014. október 30., csütörtök

Hazaküldtem, otthon sírt egy kicsit, majd egy kiemelkedő

szakdolgozatot adott be, számolt be a konzulensem. Késztetést éreztem, hogy azt feleljem, hogy az én pofámon már megszilárdult a bőrt s nem sírok ilyenek miatt, mindenesetre mélységesen elszomorít. Jobbára a saját gyengeségeim. Hogy ez a tizenegy oldal előttem szép zöld s duzzadozik a hibáktól.

Nem merek semmit sem mondani, mert tudom, hülye vagyok. Kedves tőle, hogy arról beszél, hogy ha majd én is szerkeszteni fogok, akkor. Érzésem szerint az nem lenne senkinek sem gyümölcsöző.

Még mindig nem dolgoztam fel ezt a tizenharmadikai "fellépést" sem. Sőt, hogy a helyzet a tetőfokára hágjon, észrevettem, hogy általam könyv írója is jön az eseményre.

Meh.

Nincsenek megjegyzések: