2008. április 8-a este 8 óra. A dél wales-i Skindred színpadra lép a Csillagok Háborújából ismert Birodalmi induló után. A reggae-t metallal elegyítő együttes zenéje először meghökkentően hatott rám, de végül utat talált és bólogatva zúztam a dalokra, ámbátor egyiket sem ismertem. A fekete énekes egy külön jelenség volt. Megdorgálta a közönséget, mert nem voltunk eléggé hangosak. Sokat konferált, együttélt a jelenlévőkkel. Bár a szájalásait nem mindig vették le, szerintem mulatságos volt, a zene jelentéséről mondottakkal teljesen egyet tudok érteni. A muzsika thrash metal (számomra ahhoz volt hasonlatos) alapokon nyugszik, melyet megbolondítanak a reggae dallamok, amiket a frontember présel ki magából, amikor éppen nem kiabál, vezényli a közönséget. Néha olyan érzés támadt fel bennem, mintha a Soulfly és a Sepultura tolná a riffeket és egy reggae srác adná az emberi hangot hozzá. (Tudtommal a Szuflinak van néhány world music-os metal tétele.)
Egy órán át uralták a megjelentek hallójáratait, majd levonultak, átadva a helyüket a műszakiaknak.
Az átszerelésben beállt "csend"ben mindenféle stílust kaphattunk a keverősöktől. Volt ska, akadt reggae, cigány népzene -amire különösen beindult a B-közép-.
Csak a Gogol Bordello-ra várt mindenki!
Amikor kialudtak a fények, mindenkiből előbújt a kisördög és vad kiabálás kezdődött, hogy "Gogol, Gogol!". Kisvártatva meg is jelent Hütz úr, fején egy piros alsóneműre hajazó fejpánttal. Nemsokára érkezett a cirkusz többi tagja is. A feka basszer, aki végig félrecsapott sapkában futtatta ujjait a vastag húrokon, az énekbe bele-belesegítő, őszülő prímás (Sergei Riabtsev) , az örök ifjú harmonikás, akinek mimikája és mosolya kitörölhetetlenül belevésődött az emlékezetembe. A fiatal gitáros srác hátul foglalt helyet a dob mellett, amit kissé furcsáltam, elvégre több olyan gypsy punk sláger is van, amiben övé a fővonal. Eugene borral köszöntötte az egybegyűlteket és rögtön bele is kezdtek zenéjük prezentálásába. Elsők között szerepelt a Supertheory Of Supereverything című sláger az új albumról. Az I don't read the Bible sor mindenkit ugrálásra késztetett. Ez a bajszos csirkefogó által vezetett banda hihetetlenül képes összerakni két olyan dolgot, ami egyáltalán nem illik össze. Stílusilag, témailag, sebességileg ez ugyanúgy áll rájuk, mint szövegileg. Pellengérre kerülnek a modellek, a dorbézolás örök témája is felszínre bukkan. Mindez humorba ágyazva, a vizulás élményt pedig az őrült öltözékek szolgáltatják.
Az eredetileg ukrán származású zsivány a fiatal lányok modellkedés utáni vágya elé tartott görbetükröt a Zina-Marina című nótában, ahol egy szőke parókában lejtett a színpadon. Legnagyobb sikert azonban a Lila viselet okozta. (Start Wearing Purple) Véleményem szerint jobban is előadhatták volna. Két felvonásnyira duzzadó hanghegy, mely közel két órányi terjedelemben áradt le a deszkákról, ami valljuk be, nem csekélység.
A második felvonás az Alcohollal kezdődött, utána egy, általam Arany Málna-díjra jelölt vegyes felvágott jött, amivel akkor kerültem még távolabbi kapcsolatba, amikor a frontember hühögni kezdett. Nem hasonlított az semmihez, csak értelmetlen ökörködéshez, annak meg is felelt.
Azonban ezt rögtön feledtetni tudták a csodaszép bolgár dallamra támaszkodó következő nótával. A vége felé már csak a fa lépcsőzeten ücsörögve bámultam a mulatozókat. Nagyon bemozgatta a magyarokat ez a nyolcas. Csápolás, bodysurfing, pogó, ugrálás, tánc, éneklés mindez együtt. Az Undestructable alatt fel és alá masírozott a teljes társaság. Férfi szemnek egy kis felüdülés volt a néhányszor két felbukkanó táncosnő, akik tovább emelték az őrült viháncolást odafenn.
Többek szerint nem illett össze e két gyülekezet, én azonban ezt szeretném megcáfolnám azzal a ténnyel, hogy mindkettejükben benne volt a tűz, a mozgalmasság, bár kétségtelen, hogy rizikós volt összehozni, de akinek a zene az zene, nem pedig címkék tömkelege, az jól érezhette magát.
Kinn volt a Kettőnégy műsor, akik interjút készítettek a Skindred-es arcokkal. Itt nézhetitek meg.
Képek:
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése