Szelevény feltűrt ingujjban üldögélt az alsó lépcsőfokon, nézte, nézte a hajnalban is szenvelgő utcát. Kíváncsi volt. Miként merül le és bukkan fel az utca a saját piszkában újra és újra. Cigarettát vett elő és karikákat eregetett. Ezek azonban nem voltak a megelégedettség körei. Lepillantott poros cipőjére, melyet annyiszor kínosan ügyelve bokszolt fényesen tisztára. Nem szeretett cipőt pucolni.
Azokra a modortalan emberekre gondolt, akik rendszeresen rálépnek a másik lábára és még bocsánatot sem hajlandóak kérni. Talán mégsem számít modortalanságnak...
Hajnalban munkába induló mosónők ötlöttek a szemébe. Némelyiken még cipő sem volt, ruhájuk ráncai és koszgöröngyei között cipelték azt a rengeteg ruhát, amit a felsőbb osztályok szántak mosásra.
A sarkon részegek kakaskodtak egymással. Elmosolyodott rajtuk. Tisztára, mint Pali. Elfordította fejét a torzsalkodástól. Nem szerette sokáig nézni az ilyesmit.
Cigarettáján utolsót szívott, a padkán elnyomta. Felállt és befordult az ajtón.
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése