Körmei alatt a piszok vastagon tarkállott, mintha sírásó volna. Nem járnánk távol az igazságtól, ha ezt az elképzelést tovább tekernénk. Talán szerencsésebb azt mondani, hogy a temetői állás nem volt igazán kifizetődő a számára. A tébolydában is járt egyszer ásni, a betegek folyamatosan almával dobálták, hiába fegyelmezte őket lépten-nyomon az ápoló. Oda sem megy vissza többet tüsténkedni.
Emberünk bérmunkás volt, a szerencsétlenebb fajtából. Soha nem volt elég tennivalója, viszont ami volt, az ahhoz is kevés volt, hogy magának meg tudja keresni a betevő falatot. A tényállás nem tűnt rózsásnak ezen a kora decemberi délutánon, mikor a nap bepillantott - talán a mai huszonnégy óra során utoljára - az ablakon át a szobácskába.
Elhűlve láthatja az olvasó, hogy ebből a műveletlennek és léhűtőnek tűnő személyből hogyan is válhatott azzá ami. Holott a valamikor szépreményű férfi életében a gyökeres változások akkor kezdtek csak kirajzolódni, mikor az anyja végleg becsukta az ablakon a spalettát.
Vérmes volt a szomszédokkal, ám jámbor a fiához.
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése