2009. február 18., szerda

Szorongás

Beléptem, végigdaráltam a 45 percet, majd rákérdeztem, hogyan is sikerült a teszt. Azt felelte, hogy magas szorongást mutatott ki. Hozzátette, hogy az államilag finanszírozott keretszámot leszolgáljuk s keres nekem egy magánban dolgozót a jövőre nézve.

Valamint a továbbiakban máshoz is el kell majd mennem. Be is mutatott neki. A leghajmeresztőbb az egészben az, hogy miután bementem az egyetemre, az érzés eltöltött, sőt eluralkodott rajtam. Annyira, hogy ki kellett mennem a mosdóba leöblíteni az arcomat. Borítékolható volt, hogy keményen meg kell majd dolgozni minden egyes apró lépésért.

Viszont a kezdet kezdetén így remegni, nem tudom, hogy kifejezetten szerencsés-e.

Eljátszottam azzal a gondolattal, hogy lehetséges volna-e az, hogy találtam egy olyan embert, akit nem akarok otthagyni. Ha el is mennék, biztosan visszamennék hozzá. Az is előfordulhat, hogy az élmények újszerűsége és frissessége úgy leteremtett, hogy nem tudnék mit kezdeni a dologgal?


Hallatlan az eddigiek fényében, de a megoldás nem kitelezhetetlen, amennyiben létezik rá orvosság.

Nincsenek megjegyzések: