Sodrásban feküdtem, átment rajtam a víz, a fény, a buborék, a halak, a békák és a vidra. Én részük voltam, ők nem törődtek velem. Elmosolyodtam. Csigákkal araszoltam, füvek suttogásánál hallgatóztam.
Én voltam a Nap, körülöttem fordul el minden. Láttam ahogy keringtek köröttem a bolygók, rámnéztek és és tovább seregtek másfelé.
ez vagyok én, és ez itt az otthonom.
Kerepeltek fölöttem. Barna volt a táj. S megjelent az út.
(Kátai Tamás képe)
Fordul a gép, Folyik el az élet.
Zsibog, bong. És elindultam, fejem felett tekergett a Hold. Kinyújtottam a kezemet, csevegtem vele.
Zsibog, bong. És elindultam, fejem felett tekergett a Hold. Kinyújtottam a kezemet, csevegtem vele.
Alszom és alszom és álmodom egyre,
Jó volt. Feküdtem a dunyha alatt s mélyeket lélegeztem belőle. Odakintről a kalimpálós óra zaja csurgott be. S meghallottam a tanítónéni hangját.
Mentünk, nagyanyám fogta a kezemet és tolta a biciklit. Elismételtette velem a szavakat, amiket ő mondott. 'ptica'
És meggyújtották, az ünnepre való tekintettel, az utcai lámpákat.
Kerted, ha lenne, felhőt szeretne,
nyirkos ezüstpor, hull a halk eső.
Erdőd, ha volna, mélyén gurulna
sárgán kerek hold, hullna halk eső.
Esti szobádban álmod, ahány van,
fénylik, ameddig hull a halk eső.
Végig amerre elmész sietve
pöttyös a járda, hull a halk eső.
1 megjegyzés:
Hazaértem, itt várt az ágyamon. Alig mertem felbontani :)
Megjegyzés küldése