Kóc

Sok minden történt az eltelt tíz napban. Volt halál - itt abszolút nem képletesen beszélek -, volt öröm, volt munka, volt megérdemelt hátbaveregetés, volt izgalom, volt lámpaláz, volt tiszta kép.

Öröm - megtartottuk a II. Irodalmi Estünket a Bibliotéka pincéjében. Érdekes volt látni, ahogyan életre kelnek, dimenziót kapnak azok az ötletek, amiket még tavaly őszön varázsoltam elő a kalapból. Mindezek után elment egy könnyedebbet ünnepelni, bár az eső később közbeszólt, amikor távozni akartunk, de ez mégsem ronthatta el az este hangulatát. Külön örömet okozott, hogy Zsizsi is jól érezte magát.
Munka - Akár tetszik, akár nem, jövő héttől vizsgaidőszak köszönt ránk. Pénteken, tizennegyedikén már vizsgázom, ma adtam le egy esszét Film Adaptációkra. Vár rám még 5 vizsga és egy beadandó.
Hátbaveregetés - Ezt már az Est utáni összeülésen kaptam meg, megmutatta a Kertben. Kuci magára ismert a sorokban, tetszett neki, bár nem voltam teljesen hű a történésekhez. Sebaj, át kell még dolgoznom, mert még be sem fejeztem.
Izgalom - Tűkön ültem, miként fog elsülni a múlt csütörtök. Gyakorlatilag egy árva lélek nem volt ránk kíváncsi. Azok közül, akiket hívtam három ember jelent meg.
Lámpaláz - Rettentő zavarban voltam, amikor a színpadra kellett mennem. Kifejezetten nem szeretem a reflektorfényt, ez fokozottan igaz, ha a szemembe tűz. Zsizsi mondta, hogy áthidaljuk ezt az apróságot, én úgy gondolom, hogy ha tényleg az akarok lenni, amit elterveztem, akkor ez az introvertáltság csak fokozódni fog. Természetesen ezt lehet oldani, ugyanakkor nem volna annyira ínyemre az, ha engem kilökdösnének magamból.
Tiszta kép - lett.