"Műhelymunka"

Múlt csütörtökön, ma egy hete, hogy meglátogattam a színészeket, akik elő fogják adni a Szegedi csavargókat. Nyolcra mentem egy lakásra, papucsban nyitottak ajtót, vártuk a többieket, később pedig megkínáltak kávéval, ami felettébb jól esett, aznap reggel kimaradt a reggeli a nagy sietségben.

Kicsivel fél kilenc előtt, megérkezett a színész-négyes másik fele, így nekiláthattak a próbálásnak. Figyeltem, hogy miről beszélnek és hogyan. Amikor a Valakit alakító Peti becammogott, tudtam, hogy jó kezekbe került a jelenet. Számomra talán harsány volt, ahogy megjelenítette a szerzőt, de nyílván én nem vagyok mérvadó. Annak örülök, hogy túl tudtam tenni magamat azon, hogy puffogok, mert bele mertek nyúlni a szövegbe.

Így mindjárt másképp festett a helyzet. Mikor végeztek, várták a véleményemet. Rendezői vagy dramaturgiai tapasztalat híján, maradtam a szöveg megközelítésű értékelésnél. Meglepett, hogy azzal, hogy kiemelték a rendező karakterét, nem okoztak sérülést a koherenciában vagy érthetőségben, mert át tudták úgy hidalni, hogy a a szövegemhez viszonyítva talán még bravúrosabb lett. Illetve azt volna inkább szerencsés mondani, hogy előadásra alkalmassá vált. Így vált a puszta szöveg megjelenített világgá.

Kellően abszurd, megfelelően csavart, a gesztusok, amikre én nem is gondoltam akkor olyan olajak, amelyek gerjesztik ezt a tüzet, amit még az őszön gyújtottam.
Megkérdezték, hogy mi járt a fejemben, amikor leírtam ezeket a dialógusokat. Ők úgy mondták, hogy látják maguk előtt a karaktert. Én nem láttam. Most látom őket. Az akkor és most között szakadék van.

Hiába, nem vagyok rendező. Az októberi megmosolyogtató csetlés-botlás után, ez teljesen újszerű. Profibb kiállás, professzionális felkészültségű emberekkel.

Köszönöm a délelőttöt, jól éreztem magam, nekem újdonság volt veletek dolgozni! Úgy hiszem, este ennek a köszönömnek a súlya tovább növekszik.