That Was The Week That Was

Péntek van, kora reggel, nem megyek be órára, de három és fél óra alvás után kihajított az ágy, mindenki alszik a lakásban, ilyenkor mit lehet tenni, mint leül az ember s egy kicsit összekuporgatja a héten vele megtörtént dolgokat. Akár pozitív szaldóra is kihozhatnám az egészet, másrészről még csak péntek van, tehát előttem van még két nap, de a saját, jottányi hülyeségeim nem engedik, hogy egy plusz jel legyen ez előtt a hét előtt.


Kedden Heiden Fest-en ment a szédelgés alaposan szétnyomkodva alkohol által. Ez volt a kikapcsolódás része a hétnek. Nagyon jól éreztem magamat, egy kisebb kapcsoló fordult át akkor este. Szerdán délután már főtt a fejem, hogy miként leszek kész minden teendővel, ami erre a hétre ütemezve volt. Témaválasztó lap leadása, öt oldal megírása.

Túl sokat aggódom és keveset tudok kikapcsolni. A héten talán ez az első csekélyke idő, ami arról csak rólam szól, szigorúan, zárt keretek közt. Feltételezem észrevehető a jobboldalon a Szegedi Kikötő bannere, amit hétfőn biggyesztettem ki, jószerével mindenhová ahová sikerült.

Szerdáról csütörtökre újfent keveset nyomtam az ágyat, de talán többet, mint máról mára. Reggeli óra arra ösztönzött, hogy kirobbanjak az ágyból, megérte.

Elmondhatatlan a számomra az, amikor valaki bókol. Tapinthatatlan s a pillanatnyi jóérzés után azonnal lecsap a vitriol a gondolataim posványába, hogy "Vajon komolyan gondolta?". A legszomorúbb, hogy ezt eddig semmilyen autoritással rendelkező személy nem tudta felülírni. Kísérteties, hogy a saját önkép(-hiányom) fölébe kerekedik mindennek, amit eddig tapasztaltam.

Utóbbi inkább már csak tegnap este, éjjel jelentkezett, várt vendégként engedtem be, talán még késett is. Nem szóltam érte semmit. Lekabátolt s azzal a személytelen tekintettel méricskélt, amivel férfiak szoktak használati tárgyakat, kizárólagosan szem előtt tartva, hogy hasznos legyen semmint jó megjelenésű az adott dolog.

Papírjaimat leadtam irodákba, gyorsan habzsolták a kartotékok a finom adatokat. Kora este volt az, amit talán másképp látnék, ha nem volnék ilyen búvalbaszott. Tisztában voltam azzal, hogy puding próbája az evés s amikor az ember ráharap egy keserű mazsolára az kellemetlen tud lenni, kiváltképp ha nem is számít rá. Én tudtam, hogy jönni fog, vártam, mert micsoda dolog az, hogy én állandóan boldog vagyok itt az elmúlt hetekben és semmi probléma nem jelenik meg a horizonton. Ha nincs, hát Forest csinál magának, ezzel a jelszóval is jellemezhetnénk a beszélgetés, bár tanácsos inkább monológnak nevezni azt, ami végighallgattam miután bementem a konzulenshez. Olyan megérzés bujkált bennem, hogy a két heti munkám az egy fabatkám sem ér. A helyzet nem ennyire súlyos, csak én látom ennyire torzan, azonban tény, hogy a jövő hetem nem mással fog telni, mint olvasással. Mégpedig primary sources-t fogok bújni egy álló hétig a könyvtárban, ami azért valljuk meg, nem olyan rossz kilátás.

Bíztam benne, hogy némileg biztatást is kapok, de hát ez a feketeleves volt, nem lehet válogatni. Az este egy arasznyival könnyebben telt, mégis olyan aszott képpel masíroztam fel s alá. Nem látszódhatott ám számomra volt ilyen az egész.

Elégedett kellene, hogy legyek, elvégre nagy dicséretet kaptam, mégis titivillus ott ólálkodik a soraimban, arra várva, hogy mikor koccan az állam a mellkasomnak, hogy bele tudjon pacázni ebbe az apró zsebkönyvbe, amit az életemnek nevezek.