Úgy jöttem haza, mint aki részeg. Részben tőle ittasultam meg, valamint Mácsaitól. Irigylem őt s sárgulok Örkény helyzete miatt. Egyiket azért mert mondja s mondhatja, mi több, mondania kell, utóbbit pedig azért mert mondják. Műveltetnek mindketten. Az élő a holt által teszi ezt, a holt az élő által bennünk. Remekül meg van ez konstruálva kérem!
Tegnap megkaptam a hajgumiját. Csekélységnek tűnhet, nekem azonban a köteléket van hivatva meghosszabbítani. Tanulságos az, hogy ezek az alulról felfelé szuszogók és dörömbölők eddig nem törték át a zsilipet, nem szaggatták apró darabokra a szelepet és kerekedtek útjukra, úgy ahogy talán képzelni lehetne. Mégis most végighömpölyögnek az előtérben, érzem a ként, feltúrja magát az agyamig, szívesen prüszkölnék de nem szabad. Illedelmesen ki kell fújnom az orromat, elvégre magamat érzem, én szaglom. Használt dolgaim eregetnek orrtekerően.
Jelenleg a pincémben elalszik a gyertya. Hamarosan eljön az, mikor lemegyünk, de addig szellőztetnem kell. Na nem megszellőztetni, pusztán kiszellőztetni. Ráérősen lesattyogni a grádicson, nézegetni a penészeket a falon mindegyikről eszembe jut(hat)na valami.
Nekem jó. Kérdezte, hogy éreztem-e már, hogy valami ellentmondás nélkül jó? Bennem dolgozik a szkepszis, momentumokra elő-elővillant, de az kevés. Kicsit elfelejtett, inkább elodázott problémák kapnak ismételten fényt. Megoldást kell rájuk találnom. Ezúttal nem idővel, majd később vagy hamarosan. Hanem amilyen gyorsan csak lehetséges.
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése