251 éves posztmodern. Nyílvánvalóan elment az eszem, hogy ilyeneket le merek írni. Azonban nem csalás, nem ámítás. Valóban erről van szó.A The Life and Opinions of Tristram Shandy, Gentleman című 1759-ben először megjelent majd az azt követő hét kötet valóban hőn szeretett posztmodernünk jellegzetességeit viseli. Laurence Sterne regényfolyama minden tekintetben kiemelkedő alkotása volt korának. Magát az eredetit még nem olvastam, röpke 500 oldal, ha valaki bele akarna tekinteni a fentebbi linken megteheti, de a filmet elnézve feltételezhető, hogy az alma nem esett messze a fájától, tehát narratív szintek egymásra simulásáról, megcsavarásáról beszélhetünk. Megfigyelhető a stream of consciousness (tudatfolyam vagy minek fordították?) valamint a saját magára való reflektálás megjelenése, mint új elemek az elbeszélésben, ami nem került terítékre egészen a XX. század elejéig. A főszereplő először csak a harmadik kötetben jelenik meg, mint felnőtt önmaga, lép színre, ha úgy tetszik, mégis a megelőzőeket is ő beszéli el születése előttről.
Maga a mozi egyszerre játszódik jelenben - igaz akkor is két kettős helyzetben - illetve a múltban, amikor a regény játszódik.
A jelen időben két dolog zajlik, az egyik maga a filmforgatás. A másik a filmbeli szereplők élete, ahogyan forgatnak mindezeket rögzíti egy második kamera. Tényleg gondolkodóba ejt, hogy akkor most igazából melyik is a film? Az-e amelyiket a filmbéli forgatócsoport forgat avagy az-e amelyiket mi, mint nézők láthatunk? Film a filmben. Érdekes, de talán nem is volna muszáj elkülöníteni a kettőt, bár szervesen nem illeszkednek össze időben, a színészek ugyanazok még ha más szerepekben is.
A főszereplő, Steve Coogan három arcát is láthatjuk. Övé a címszerep, Tristam Shandy, ő alakítja Tristram apját, Walter Shandy-t, és megjelenik mint Steve Coogan, a színész. Mindezt a metamorfózist akár egy jeleneten belül is láthatjuk. Rizsporos paróka fel, Walter, le, Tristram, kibújni a XVIII. századi gúnyából: Steve Coogan.
Korabeli kritikák meglehetősen megoszlottak a regénnyel kapcsolatban. Samuel Johnson, akiről tudjuk a Fekete Vipera óta, hogy egy elviselhetetlen, "dagadt, hájfejű trotli" (ez másik részből van, mindegy) volt ennyiben emlékezett meg az ügyről: Semmilyen furcsaság nem fogja sokáig húzni. Nem fogja kiállni az idők próbáját. Ugyanakkor az olyan nagy nevek a kontinensről, mint Voltaire vagy Goethe nagyon elismerően nyilatkoztak a regény írójáról és magáról a műről. Hangsúlyozták humorban gazdag voltát, ami a filmben is helyet kap.
Maga a film egy mockumentary. Első találkozásom volt ezzel a műfajjal. Hosszú konklúziót kár volna vonni belőle.
Néhány megemlítendő dolog még:
Mr. Dylan aka Bernard L. Black ugyanabban a karaktertípusban tetszeleg, mint a Black Books-ban. (amiről hamarosan kanyarítanom kellene egy írást)
Stephen Fry- szintén három karaktert alakít
1 megjegyzés:
Megjegyzés küldése