Morzsák

Koszos ablaküveg és csorba bögre tette teljessé a kilátást. Összegyűrt takaró hevert a sarokban némán és foltokkal tarkítottan. A nyikorgó spaletta játszotta csupán egyedül a tücskök kettős szólamát, mert ezek az ismeretlen eredetű művészek bizonytalan okok folytán eltávoztak a ház mellől, elszegődtek máshová muzsikálni.

Csupán egy pillantást kellett volna vetni a rozoga lábú asztalra és a háromlábú székre, egyből mindenki fújta volna a magáét, hogy ilyen helyen lakni csak annak van kedve, akiből nem lehet kipaszírozni megfelelő mennyiségű lakbért.

Azonban itt már nem a kedven múlott a dolog. Ilyen gondolatokon régen túltette magát a szoba lakója midőn először betette ide a lábát. Az uzsorások kifosztották. Annyi pénzmagja sem maradt amit elkölthetett volna egy csonk faggyúgyertyára. Fásultan nézte a megpenészedett kenyérmorzsákat a fatányéron.

Rongyait át- és átszőtte a szél. Kacagva futkosott a lukakon keresztül. Gyolcsingébe bele-belekapott, a hideg levegő nem késztette már vacogásra, holott az ablak üvegén régen kinyílt már a jégvirág. Fakó arcán egyetlen ránc sem árulkodott arról, hogy a farkasordító hidegről bármilyen módon is tudomást vett volna.

Kezét lógatta ültében, baljában papírfecnit tartott. Tele volt tintázva, a szabályos pettyek összefolytak, kékesfekete árnyalatot kölcsönözve a lapnak.