Hattyúdal

Megtörtént a beszélgetés. Előzőleg úgy gondoltam, hogy az volna a legideálisabb, ha monológként jön felém az információ, végül csak párbeszéd lett. Próbáltam törekedni arra, hogy mindennemű nosztalgiától, ujjal mutogatástól s bűnbak-kereséstől mentes legyen ez az egy, utolsó óra amit 'együtt töltünk'. Nem vagyok teljesen biztos, hogy ezt az elhatározást maradéktalanul teljesítettem.

Hónapok marcangolása lett a tisztítótűz martaléka. Iszonyatosan szükségem volt erre az egy órára. Én akkor lettem könnyebb, nem miután vége lett. A vég csak kérdőjeleket hagyott s üres foltokat, amiket össze kellett pacáznom most illetve az idő spriccelt rá némi festéket ami rászáradt később.

Végeredményben miként zárhatnám ezt le? Igaz, hogy nem köszöntem el, ahogy te tetted, akkor nem is akartam, okkal. Nem rosszindulat vezérelt vagy az, hogy árgus szemmel csapjak le nyelvbotlásodra - néha az volt a meglátásom, hogy ha körültekintőbben olvasom, mint akkor, akkor még több kérdés vetődik fel bennem -, hanem mert abban az egy órában nem éreztem volna őszintének.

Összefutunk-e még? Kétlem. Egymásra találásunk is egy merő véletlen volt, következő találkozásunkra is cirka ekkora odszot adok.

Én is hasonló jókat kívánok és Bon Voyage!

Hiszen a szerelmesek menten megbánják, ami jót tettek, ha vágyuk megszűnt. /Platón - Phaidrosz/